Milyen színű?

Apa és az egyik kollégája beszélgetnek Fruzsiról.
- Milyen színű az autótok?
- Terepszínű.
- ???
- Sötétkék, tele falevelekkel.

Vezetés sötétben

Délután elindultunk, hogy Fruzsi keréknyomását leellenőrizzük, és egy kicsit töltsünk is bele. És persze tankolni is kellett. Majd irány a Cora. Odafelé nem is volt semmi gond. Visszafelé viszont már sötétben kellett jönni, így megvolt életem első éjszakai vezetése. Ami alatt véletlenül bementem Görömbölyre, majd miután kikacsáztam, alig vártam, hogy hazaérjek, és eltűnjön a sok szembejövő kocsiszempár. Azt hiszem, még túl korai volt ez nekem, és nem nagyon akarom a közeljövőben megismételni. Éppen elég még nappal figyelni...

Szülői beszélgetés

Anya megszólal:
- Milyen lelkesen csinálja ez a gyerek a beadandóit!
- Igen, ügyes.

Kérem szépen. Igen, ügyes vagyok, ez nem is volt vita kérdése. De hogy lelkesedésből csinálnám?! Nem hiszem. Inkább azért, mert bár még nem vagyok az utolsó utáni pillanatban, hogy leadjam a dolgaimat, rájöttem, hogy nem akarok a szigókra való tanulás közben azon rágódni, hogy még ezt vagy azt meg kell csinálnom. Bár annyi igaz, hogy számomra is meglepő, hogy több nappal a határidő előtt elkészülök valamivel, vagyis inkább bármivel...


És igen, szófosós hangulatban vagyok, ami a rengeteg posztból is látszik...

Napi apró - katyvasz - folytatás

Beadandók
Általában nem szeretek beadandót írni. Ennek két oka van. Egyrészt többnyire lustaságból adódóan nincs annyi ismeretem, amennyit fel kellene/tudnék használni. Másrészt ha valamilyen szakirodalom nélkül kell dolgozni, akkor kreatívkodni kell, amihez gyakran nincs elég erőm. Most valahogy az utóbbi van.

Tanulás
Gyűlölök, és nem is nagyon tudok úgy tanulni, ha van valaki itthon. Ennek oka egyrészt maga a tudat, hogy van valaki, akihez hozzászólhatok. Másrészt pedig amikor hozzákezdenék az érdemi munkához, vagy éppen a vezérfonalat/ritmust/nyelvezetet megszoknám, valaki mindig benyit, és megszólal. És az az összetett mondat, hogy "Csak annyit akartam mondani, hogy..." vagy egy egyszerű kérdés: "Nem vagy éhes/szomjas?" vagy csak a másik szobából áthallatszó zene/röhögés egy röpke pillanat alatt el tudja venni az amúgy sem túl sok kedvemet, és ki is zökkent az aktuális gondolatvilágból... És mivel most is ez történt, azt hiszem megyek, és eszek egy mandarint, miután keményen 1 oldalt sikerült elolvasnom addig, amíg bele nem kotyogtak...


Következtetés:
Ma semmi sem jó, és enyhén antiszociális vagyok, na....

Napi apró - katyvasz

Nincs kedvem mindegyiknek külön posztot adni, úgyhogy így egybe jön a katyvasz. És még nincs vége a napnak...

Szigorlat
Tegnap este kisebb sokkot kaptam. Szerdához egy hétre ugyanis antrop szigó, szelíd 80 tételből... És még nem tudom, mikor lesz a magyaros... Azt hiszem, az a pár doboz energiaital, ami itthon van, nagyon kevés lesz, mivel kb. 10 perc múlva elkezdem az aktív fogyasztásukat...

Szabadság vége
Apa végre hétfőn ismét megy dolgozni. Már kezd nagyon az idegeimre menni. Mindig azt kell(ene) csinálni, amit ő akar. Na persze!... Most a legújabb fenyegetése, hogy meghirdeti Fruzsit. És ez enyhén komolytalan... Most, hogy a doktor bácsi is mindent meggyógyított rajta?! Ehh...

Időjárás
Havat akarok. Igen, mert itt van már az ideje. És elegem van az esőből, valamint 5-fél6 körül igen jó volt malmozni alvás helyett, mivel az eső jó hangosan kopogtatott a redőnyön. De nem engedtem be! Hehe...

Adventi koszorú

Hosszú évek óta terveztem, hogy márpedig én egyszer készítek egy szép adventi koszorút. Jelentem, ez idén végre sikerült. Méghozzá a tegnapi napon. Nincs túlcsicsázva, szépsége az egyszerűségében rejlik, legalábbis szerintem. A szüleim meg mernének mást mondani?! A szalmaalapon kétféle tuja és az anya által picpangnak hívott bokor ágai vannak, ezen felül négy toboz, kevés szárított narancshéj, és természetesen a 4 gyertya - ebből áll az összes díszítés. Bár a legkisebb koszorúalapot vettük, így is bő 3 órámba került az elkészítése. És csak egyszer kaptam idegrohamot: a legelején, amikor nem tudtam még, hogy hogy a fenébe rögzítsem a drót egyik végét, mivel a másik már használatban volt... De megoldottam! :)

Szabad napot!!

Szeretnék egyetlen egy szabad napot. Amikor nem kell csinálnom semmit. Vagyis azt tehetek, amit akarok, és nem szól hozzám senki, nem szólnak bele, hogy mit és miért csinálok. Amikor csak vagyok a magam kis világában. Ennek az esélye az elkövetkező hetekben? Annyira sok, hogy a szám erősen alulról nyaldossa a nullát...

Teszkós hétvége

Szombaton és vasárnap árufeltöltöttünk a Tescoban. Összehasonlítva a két munkanapot nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb: hajnalban kelni, de a délután közepén végezni, vagy kora délután kezdeni és késő este végezni... Mindenesetre annyira volt ránk szükség, hogy azt a melót ők is simán elvégezték volna nélkülünk. Szombaton dobálóztak velem az emberek: előbb a tejosztályra küldtek, aztán onnan az autós alkatrészekhez, majd a karácsonyi csomagolópapírok kerültem, végül a papír részlegen kötöttem ki. Volt olyan, akit elküldtem, hogy "nem, nincs rajztábla", aztán 2 órával később megtaláltam... De a legszemetgúvasztóbb az a nő volt, aki odajött, hogy hol vannak a muffinos papírok. Mondom szerintem a háztartási részlegen. Erre meg még neki állt feljebb, hogy dehátezapapírrészleg!... Vasárnap pedig a 8 órás munkaidőmből 6 órán át takarítottam a műszaki osztályon. Amivel nem is lett volna gond, ha a rongy nem szöszölt volna. És a gáztűzhelyeknél fel is fedeztem, hogy bizony ez már az előző takarításkor is eresztette a részecskéit... Az utolsó két órában a polcokon kellett igazgatnom. Az elején tartottam attól, hogy törni fogok néhány tányért vagy étkészletet. Az árukat megnézve viszont meggyőztem magam, hogy nem, ma nem törünk össze semmit! És szerencsére minden egyben maradt. Aztán irány a fősor, majd a játékrészleg. Azért 1 métert néha ugrottam hátra, amikor egy dobozhoz hozzáérve csipogást vagy beszédet hallottam...
Szombat este nagyon megszomjaztunk. Ezért utunk a Thalia felé vezetett. Na jó, bevallom, én javasoltam Fucinak, hogy mi lenne, ha meginnánk egy sört. A másodikat ő hozta fel, de már én is nagyon gondolkodtam rajta, hogy igyunk még, így nem volt nehéz rábólintani. A harmadik üveghez viszont egy kis mézes bodza is társult. Ennek köszönhetően 3 buszmegállót gyalogoltam hazafelé, hogy egy kicsit tisztuljon a fejem (egész nap alig ettünk, és még kevesebbet ittunk, így szükséges volt)... Vasárnap már túl késő volt ahhoz, hogy igyunk. Meg túl fáradtak is voltunk. Na, majd legközelebb!! :)

Nehezen, de mindenki túlélte...

Ma mentünk volna új üléshuzatokat venni. Ki is álltam a parkolóból, majd az ablaktörlőt is kipróbáltuk. Gyújtást levettem, jött néhány lakó a házból, velük beszélgettünk néhány szót. Aztán mikor felmentek, akkor beszálltunk, hogy na akkor menjünk. Mentünk is volna, ha Fruzsi is azt akarja. De nem akarta. Nagyon nem. Aztán segítséget kaptunk a harmadik és negyedik emeletről, és a diagnózis elszomorító volt. Az akkut nagy valószínűség szerint ki kell cserélni. Az egyik szomszéd hozta a bikát, de nem sikerült tölteni. Aztán megpróbáltuk a másikkal. Na, akkor beindult, de a zöld led nem égett... Ekkor jött az ötlet, hogy el kellene menni megjáratni, hátha menthető. Ezért irány Mályi felé. Odafelé a szomszéd vezetett. Elmentünk egy bontóhoz, mivel kell egy belső visszapillantó is. De a motort le nem állítottuk! Visszafelé a Cora felé vezető úton találtunk egy helyet, ahol van olyan akku, ami Fruzsinak megfelelő. Igen ám, de az a másik oldalon van. Na akkor irány arra, ahol meg lehet fordulni.
Csakhogy a kanyarhoz kicsit nagyobb sebességgel érkeztem, jött szembe egy másik kocsi, amelyik takart, és apa és a szomszéd egyszerre ordítottak fel, csak két különbözőt:
- Vigyázz, padka!!
- Vigyázz, biciklis!!
Hátőőő... Egy éles kanyarral sikerült mindkettőt elkerülni. Aztán irány az akkuért, majd haza. Az egyetem kereszteződésénél nagyobb gázfröccsöt adtam a kelleténél, mert féltem, hogy lefulladok, és akkor csak betolni lehetne a kocsit. Ennek köszönhetően kicsit megugrott, de enyhe ellenkormányzással ezt is megúsztuk. Aztán beértünk a parkolóba. Kiderült, hogy az aksi 1 centivel magasabb, mint a gyári volt, és egészen addig, amíg nem találunk/készítünk lefogató lemezt, nem megyünk sehova. Így a holnapi szerviz is lemondva. A szomszéd mikor hazaértünk csak annyit mondott, hogy ez jót tett az adrenalinjának. Bár szerintem megfordult a fejében, hogy megcsókolja a földet, miután kiszállt a kocsiból.
Ma délelőtt találkoztam Csabival. Viccesen megjegyezte, hogy nem nagyon ülne be mellém. A mai nap után ott vagyok, hogy én sem szívesen utaznék magam mellett, ha nekem kell vezetni...

Sláger Rádió

Éjfélt ütött az óra. A mai naptól fogva már nem a Sláger Rádió fog szólni a megszokott frekvencián. Nehéz szavakat találni. Méltóan búcsúztak az országos lefedettségtől. Holnap reggeltől előre nem látható ideig online hallgathatjuk csak őket. És utána? Reméljük a legjobbakat! Hogy egyszer ismét egy egész országot szórakoztatnak majd, és hogy erre a napra nem kell sokáig várnunk.
A véleményemet tartom. Az új rádiókra n e m v a g y o k k í v á n c s i ! ! ! És bár lehet, hogy a következő szavak néhány rendszeres vagy rendszertelen olvasó szemét szúrni fogják. De azt, hogy a Sláger helyébe lépő rádió a Magyar Himnusszal kezdi az adását (ezzel még nem lenne gond), méghozzá éjfél után pár perccel(!) és a harmadik sortól kezdve (!!) lehet belőle bármit is hallani, azt undorítónak, giccsesnek és hányásra buzdítónak tartom... Ha valamit csinálunk, akkor csináljuk jól az elejétől kezdve, vagy sehogy!!

Cipőmizéria

Mint régebben írtam, amikor jártam vezetni, egyszer véletlenül a csizmámban indultam el a felügyeletre, aminek egy gyors, de annál drágább tornacipő megvásárlása lett az eredménye. Na innen indul ki a történet. Ezt a cipőt aztán gyorsan becseréltük egy olyan csizmára, amilyenem tavaly is volt. Fekete, magas szárú, fűzős és cipzáros, kényelmes darab volt, mely szinte biztatta az embert, hogy járjon. Ez a tavalyi csizma egy telet bírt ki pontosan, és a 6 hónapos garancia lejárta előtt sikerült becserélni, a kipótolt árral vettünk egy csini fekete ünnepi cipőt, amit azóta is (ha nem akarom, hogy feltörjön, de nagyon-nagyon) csak és kizárólag fekete zoknival (a harisnyazokni túl vékony...) és leragasztott sarokkal tudok hordani. De visszatérve az ideire. Szóval ugyanolyan csizmát vettem. És nincs egy hónapja, hogy ebben jártam. Ennek ellenére megadta magát. Nem, most nem a talpa, azt kipróbáltam a múltkori nagy esőzésnél, ugyanis a Rockyba nem lehetett máshogy eljutni, csak a kacsaúsztató méretűre duzzadt pocsolyákban lépkedve... Szóval ennek a darabnak most a varrása adta meg magát. Ilyet sem veszek többet! Viszont alaptőkének ismét megfelelt. Ugyanis az árából + 990 Ft-ból vettem egy mellényt és egy téli cipőt. Utóbbival csakcsupán egyetlen problémám akad: csúszik a talpa. Az aknafedőre lépve még meg is értem. De az nem nagyon járja, hogy amint beléptem a lépcsőházba, csak a kilincs fogása mentett meg attól, hogy dobjak egy hátast... Azt hiszem, lehet ez a cipő sem az igazi...

Lektorálás

Jó kis programot talált nekem Edit! Lektorálhattam a holnap leadandó TDK-ját. Ami egyrészt megtisztelő, másrészt pedig felelősségteljes munka is. Látszott az íráson, hogy nem 2 nap alatt dobta össze, mint anno én az enyémet, hanem megfontolt munka. Néhol kellett csak azt mondanom, hogy lebeg a levegőben 1-1 mondat, vagy ide vagy oda írni kéne még valamit. Pár stílusbeli javítás volt még, és némi vessző hiba. De tartalmilag és szerkezetileg is nagyon jó írás! És nem volt száraz sem!
Remélem, jó eredménnyel fog majd szerepelni a házi versenyen, és továbbjut!

Hétvége

Hosszú, és egyben nagyon rövid is volt ez a pár nap. Pénteken irány a kereskedés, és én hoztam haza Fruzsit. Aztán irány a Cora, két helyen lefulladás, bevásárlás után pedig parkolóban gyakorlás, majd hazafelé egy lefulladás. És a szüleim be mernek még ülni mellém a kocsiba. Hmmm... Azért a T Fruzsi hátsó felén valahogy megnyugtat. Aztán este irány melózni a Tescoba. Egész jó péntek 13 volt ez így.
Szombat reggel 7kor lefeküdtem aludni, és egészen 2ig húztam is a lóbőrt. És bár mehettem volna a Ligetbe Fucival, Timivel és Lacival, valamint Linda is hívott, hogy lepjük meg Gerelyt, mégis itthon maradtam. Az ok: fáradtság és erős lábfájás.
Ma meg hol unatkozom, hol még jobban. Semmihez sincs kedvem. Vagyis nem találtam olyan dolgot, amit egy hangyafütyinyi kedvvel is csinálnék. De egy biztos: egy alapos vállmasszázs nagyon jól esne!

Csokitakarok

Egy nagy tábla csokit akarok. Mindegy, hogy milyen. Csak nagy legyen és sok. Vagy inkább fagyit. Citromosat. Egy jó nagy bödönnel! (Igen, nagyon nem akarok hozzálátni végre a beadandómhoz...)

Kéne, kéne...

Valljuk meg, beadandót nem szívesen ír az ember. És éppen ezért is halogatja azt, hogy belekezdjen. És igen, holnapra kellene elkészülnöm vele. Miért is nem lepődöm meg?!... Jó egyetemista szokás szerint ugyanis ismét sikerült az utolsó pillanatra hagyni a dolgot. Kedvem nincs. Pedig nem is lenne hosszú a dolog, összesen kb. 2-3 oldalt kellene írni a kettőből. Azt hiszem, ötleteléshez bekapcsolom a tv-t, úgyis a CSI: New York következő része megy...

Jah, és jól esne egy vállmasszázs...

Zavaros tegnap

Érdekes egy nap volt. Hajnali kelés 4.15-kor, aztán irány Szerencs. Árufeltöltőnek. 8 órában. Mindez szép és jó volt, leszámítva a 1,5-2 km hosszú sétát az állomásról reggel az áruházba, majd este vissza. Szerencsémre a ruha osztályra kerültem, bár mivel most kezdődött egy akció, rengeteg terméket kellett átárazni csak azért, hogy 2 hét múlva ismét más áruk legyen...
Hazafelé gondoltam, telefonálok. Nem kellett volna. Mikor régen azt mondta, hogy "találkám van", akkor nő állt a háttérben. Gondolom, most is. Kiborulás? Inkább ledermedés. Csak kb. 5 perc csepegő esőben való séta után tudtam felhívni Zsút, hogy tud-e valamit. A vonaton pedig egy középkorú nővel ültem egy kabinban, amikor is egy nagy kisebbségi család felszállt. Mivel az élőhalott tekintet akkor szerintem pozitív jelző is lehetett volna, inkább nem ültek be hozzánk.
Este irány a Thalia, Zsú nem hagyta, hogy egyedül maradjak itthon - ez az én nagy szerencsém. Így legalább megtudtam, hogy a hokiban is van les. Meg aztán 20 éves periódus után elszívtam egy szál cigit. Amikor megemlítettem, hogy néhány hete már erősen forgolódik a gondolat a fejemben, Zsú nyújtotta a dobozt, hogy vegyek. Vettem. És ezzel sokkoltam is jelentősen. Rászokni nem fogok, de azt hiszem, 20 évente 1-2-3 alkalommal ezt én is megengedhetem magamnak... Nagyjából 2-2,5 órás hidegrázást követően az utolsó busszal irány volt hazafelé, sokkal jobb hangulatban, mint ahogy este lementem a városban.

Ma sikerült egy dolgot összegeznem. Ha akarok valakitől valamit, de nem teszek semmit, nem is lesz semmi. De ha teszek érte, és már annyit futok utána, hogy az már nekem is kínos, akkor sem történik semmi. Mi értelme van így az egésznek? Semmi...

Amikor hülyének néznek...

Nem kellemes állapot. Sőt. Bosszantó. De nagyon. És még mindig rengetegszer tapasztalom. Itthon ugyanis még mindig én vagyok a 12 éves naiv gyerek, akit a széltől is óvni kell, akinek meg kell mondani mindent, nincsenek saját gondolatai, ötletei, és a józan esze/ítélőképessége is valahol a nullát nyaldossa, de alulról. Igazán kellemes érzés, mondhatom. Bármikor és bármivel kapcsolatban éreztetik ezt velem, főleg az apám. Megértem, hogy félt, de. Nem vagyok 12 éves, vannak saját gondolataim, és megvan a magamhoz való eszem. És nem kell az, hogy folyamatosan mindent a szájamba akarjanak rágni! A másik pedig a "de ha úgy lesz, akkor én megmondtam..." című nóta. Amivel bármitől el lehet venni a kedvem.
Mi van, ha tévedek? Akkor tanulok a saját hibámból. Ha nem elsőre, akkor másodszorra vagy harmadszorra. De ha kalitkába zárnak, és nem engednek szabadon, akkor sosem lehetek az, aki valóban vagyok. És csodálkoznak, ha a harmadik-negyedik olyan beszólás után, amitől úgy a 16-18-20. életévtől már a szülők nagy része megszabadul, flegmán válaszolok, vagy lerendezem az egészet egy "tudom"-mal...
Nem elég, hogy apám jó néhány embert megpróbált már elmarni anya mellől vagy mellőlem (néhányat sikerrel), de még mindig a régi nótát fújja. És csodálkoznak, ha bezárom az ajtómat. Legalább a szobámban legyek már külön légtérben tőlük, ha már ennyit vannak itthon... És egyébként is. Kb. olyan feszültség van bennem, hogy már lassan a sírógörcs kerülget. És minden jelentősebb ok nélkül, de egész délután ezt éreztem...

Írni vagy nem írni - avagy gyáva kukac

Vannak olyan esetek, amikor az ember bizonytalan. Egy cseppet... Na jó, nagyon bizonytalan. Nem azért, mert nem tud dönteni, vagyis ez is egy része, de nem a döntéstől fél, hanem annak következményétől, azaz a válaszreakciótól. Sokaknál ez nem gyakori - na ők a szerencsésebbek, azt hiszem.
Viszont én is jelenleg a bizonytalanok táborát erősítem. A fő kérdés nálam az "Írni vagy nem írni" vonalon mozog. És az már "szinte" "lényegtelen", hogy sms-ben vagy e-mailben. Csak írjak, és küldjem el, na ez a nehéz. Mert vannak olyan helyzetek, amikor az ember lánya a legegyszerűbb mondatot is legalább tízszer átrágja, hogy az
- nyelvtanilag helyes-e
- helyesírási hiba fellelhető-e
- nem túl túlzó
- nem túl sablonos
- nem túl áradozó
- stb.
- stb.
- stb.
Szóval, nah. Értitek?! Legalábbis remélem, mert ettől jobban nem tudom megfogalmazni. És ehhez hozzátartozik még, hogy az egyébként teljesen normális mondatokat megfogalmazni nem igazán tudja, mert egyik sem felel meg olyannak, amilyennek akarja. Aztán amikor elküldi, akkor rájön,hogy ezt vagy azt mégsem úgy kellett volna, meg írhatott volna még pár sort, mert sablonosra vagy ridegre sikerült az üzenet. És ezt követi a várakozás. Néha rövid, néha hosszú, de mindenféleképpen szorongató. Mert ezekben mindig benne van a visszautasítás lehetősége. És ezt nem nagyon akarjuk megélni. Néha elgondolkodom, hogy ezzel a viselkedéssel mennyi mindent el lehet szalasztani. Viszont amikor cselekedni kellene, akkor bátorság nuku.
Mostanában bennem is eléggé megvan a késztetés, egyre jobban erősödik: írni. Hozzá szólni. Mert akkor talán Ő is szól hozzám. És a félelem is. A visszautasítástól. Erre mondják azt, hogy a remény mennyit jelent. És félek, hogy ezt elveszítem.

Zavaros álmok

Reggelre már megint dőlt a zagyamból a hülyeség. Először is azt álmodtam, hogy az Avas alján lévő Tesco iskolaként üzemel, ahol én is diák vagyok, kb. 16 éves. És vártam, hogy a következő tesi óra után jöjjön anya értem kocsival, és mehessünk vezetni. De ekkor bevillant valami. Anya? Vezetni? A suliig? Az én kocsimmal? Dehát nincs is jogsija?! Na neeeem!! És ezzel az erővel rohantam kifelé, és ellógtam a tesi órát.
A második álom sem volt semmi. Egy számomra igennagyonkedves személy iwiw-adatlapját böngésztem. Volt valami új hülye funkciója, ami a harmónia kártyákhoz hasonlított. Ott volt egy kiírás "az érzékeny női lélekről", vagy miről.
És tovább nem folytatódott ez az álom. Csörgött a telefon, hogy ugyan kejjélmárfel! Miért is? Mert irány az okmányiroda. Remélem, normális képem lesz a jogsin...
De ez is azt mutatja, hogy már álmomban sem lehetek tartósan Vele...