Kathy Reichs: Csont és bőr

Ismét egy jó kis modern krimin vagyok túl. Bár azt mondani egy több mint húszéves történetre, hogy modern, lehet, hogy egy kicsit eltúlzott. De a korral haladunk, hiszen az előző regényben még digitalizálták az eseményeket, itt már a mobil telefon is megjelenik. Kicsit nosztalgikus. Viszont a "hogyan álapítsuk meg a koponyából a technika segítségével, hogy hogyan nézhetett ki a áldozat" című dolog lélegzetelállító, főleg mert a történet idején, 1994-ben már létezett.
Ez a regény is hasonlóan lebilincselő, mint az előző, bár többször hullámzott a színvonal. Főleg, amikor a halott nő szintén halott gyermekeit folyamatosan kicsinyeinek írja a fordító, mintha egy állatról lenne szó. Hozzáteszem, nem ismerem az eredeti regényt, így lehet, hogy nem a fordító a ludas. Ezen kritika ellenére is azt mondhatom, hogy egy jó könyvvel volt dolgom. Többször is előfordult, hogy egy-két percre meg kellett állnom a történettel, mert egyszerűen meg kellett emésztenem az olvasottakat. A feszültséget a kellő helyeken oldotta egy-egy humorosban forduló hozzászólás vagy gondolat, de érződött azért, hogy az adott szereplő se jókedváből "mondja".
Mindenesetre két dologra rávilágított.
1. Szívesen elmennék Québec városába.
2. Még egy kötet van meg az írónőtől, amit már elő is szedtem a dobozból. A fizetés meg még messze van...

Mert valaki odafentről vezet

Egyre jobban kezdem azt hinni, hogy véletlenek nincsenek. Na jó, ezt mindig is tudtam, de minduntalan biztosabb. Hétfőn betévedtem az antikváriumba, gondolván úgysincs semmi gombás könyv. Volt. Nem is kevés. Mondhatni, szívem szerint a fele fizetésem otthagytam volna, hogy hazahozzam őket. De a szűk pénztárca és a józan ész meghozta a döntést. Ketten kerültek csak a kosaramba. Az egyik ma is kapható a könyvesboltokban is, a másikat viszont sehol nem lehet beszerezni már, csak egy-egy antikváriumban lehet nagy szerencsével rábukkani. Ma a kezembe vettem mindkettőt. Az egyikben első ránézésre aláírás, határozott férfira utaló vonalak. Hirtelen azt hittem, a tulajdonosé. De nem az. Az egyik szerző neve. A másikban, a megszerezhetetlenben dedikálás a könyv szerzőjétől, akinek zseniális előadását már volt szerencsém hallani. És a név, akinek szól az a néhány kedves szó, valahonnan ismerős volt. Gondoltam is, hogy honnan, de mégis szinte sokként ért a felismerés. Alapító tag volt, májusban hunyt el. Nem ismertem személyesen, akkor még nem voltam az egyesület tagja. Mégis valahogy megrázott és megérintett a felismerés, hogy... Az Ő könyve volt. Neki dedikálták. Miért pont most mentem be az antikváriumba, miért pont ez a példány volt dedikálva? És miért pont engem várt meg?
Vagy Ő, vagy valaki más, de... Talán üzent. Ha igen, azt hiszem, megértettem. Igyekszem felnőni a feladathoz. Így ismeretlenül is, köszönöm a bizalmat, a rám rakott terhet. Tisztelettel, szeretettel. Alázattal.

Kathy Reichs: Csont és vér

Mivel a könyveim 99,9%-a még mindig dobozban van, elhatároztam, hogy a legfelső dobozból választok magamnak aktuális olvasnivalót. Olyan volt ez, mint vérvétel előtt, kívánod a cukrot, eszeveszetten, de nem eheted. Ilyen volt nekem az a jó néhány nap is annak ellenére, hogy nagyon régen fogtam könyvet kikapcsolódásnak a kezembe. Lehet, hogy pont ezért tört rám szinte rögtön az érzés, mikor a költözéshez készülődtem. Szóval a legfelső dobozból választottam, csakhogy egy sorozat második és harmadik része került a kezembe. No nem baj, valamelyikben benne van az első is. Negyedik nyitásra sikerült is megtalálni. Így esett a választás erre a krimire, amely már évek óta várta, hogy ne csak poroláskor nyissam ki
Ritkán fordul elő velem, hogy egyszerre akár kétszáz oldalt is elolvassak. Alapból olyan ötvenre-hetvenre vagyok kalibrálva. De ez a könyv szinte letehetetlennek bizonyult. Nagyon jól megírt alap, fordulatokban gazdag történet, mikor pihentettem volna, mindig történt valami, ami miatt folytatni kellett. És közben örültem, hogy nem egy ház földszintjén vagyok. Így is összerezzentem, mikor olvasás közben valami zajt hallottam, vagy megcsörrent a telefon. Tempe Brennan egy olyan világba kalauzolt, amit mindig is szerettem volna mélyebben megismerni. Ami igazán érdekelt az antopológiából még azelőtt, hogy a sorozat elkezdődött. Amit szívesen tanultam volna, ha lett volna rá lehetőség. De nem volt. Akkoriban azt gondoltam, hogy ez nagy pech. Hála az olvasottaknak rádöbbentem, hogy a valóságban nem biztos, hogy lett volna gyomrom és idegrendszerem  mindehhez. (Bár ki tudja. Abból kiindulva, hogy régen egy vérvételnél semmi gond nem volt, most meg ha tűt látok, már az ájulás környékez...) Néhol gyomorforgató volt, máshol megdöbbentő, s akadtak időszakok, amikor meg kellett emészteni az olvasottakat. Mindenesetre a sorozat következő része már figyel. Nem sokáig lesz érintetlen.