Aucs

Délután sikerült beverni a térdemet. És még most is fájdogál. Tudom, ügyes vagyok... Jah, és valaki szólhatna valakinek, hogy 1 napja nem esett semmi, a bokám mégis fájdogál, és ez így nem túl jó móka...

294

Szép szám. Nem, direkt nem kerekítettem 300-ra. De vajon mit is jelenthet? Eddigi írásaim számát? Meg sem közelíti még ezt. Az égen a csillagokat? Na ezt meg pláne nem. Kilométert jelent talán? Bezonyám! Méghozzá 2 nap alatt levezetett kilométert. Ez ugyanis a tegnapelőtti Miskolc-Beret-Miskolc lakástól kapuig (82), és a tegnapi Miskolc-Füzérradvány-Miskolc, szintén lakástól kapuig (212) levezetett út összessége.
Az első úttal kapcsolatban: a halmaji elágazásig, vagyis az M3-on szinte semmi gond az úttal, nincsenek kátyúk. A körforgó után viszont néha a szemközti sávban cikáztam, és próbáltam a kátyúkat kerülgetni. Visszafelé pedig cseppet vakított az aszfaltról visszaverődő napfény.
A második útnál szerencsére felhős, de csapadékmentes idő volt. Odafelé kb. 15 perccel tovább tartott az út. Ez köszönhető az ismeretlen szakaszoknak, valamint annak, hogy odafelé még csak gyakoroltam, miként is kell a váltót a legmagasabb fokozatba tenni. Visszafelé pedig már mentem 110-zel is, igaz csak rövid ideig, az még cseppet gyors tempó nekem a 2 hónapos jogsimmal... A 37-es néhány része egyszerűen borzalom, egyes esetekben 4 kerék a kátyúban, és nem lehet kikerülni... Ja, és találkoztunk útjavítókkal. A javítás abból állt, hogy vagy 2 lapát kavicsot mindenféle egyéb anyag nélkül beleöntenek a kátyúba, majd mennek tovább. Néhány ilyenbe belehajtottam. Úgy repkedtek az aprószentek, mint a kavicsok a kátyúból kifelé. De szerencsére épségben hazahoztam a családot és a kicsikocsit. És már a mumus körforgókat is szebben vettem, mint odafelé.
Bár ma mentünk volna vásárolni, megmondtam, hogy imádom Fruzsit vezetni, de ma szünnap van.Még mindig kisebb izomlázam van...
És remélem, hogy az elmúlt 3 éjszakát követően most jól fogok aludni, és a szobainast sem fogom felrúgni vagy kerülgetni...

Kiakadt a Mikulás

Egy kis "kellemes" szöveget találtok ITT a Mikulástól. Tessék hangot adni a gépre, és felkötni a gatyát! :))

Unalom

Eljutottam abba az állapotba, amibe évente kb. 3-4 alkalommal: unatkozom. De nagyon. Egyszerűen semmihez nincs kedvem. Se egy jó könyvhöz, se filmhez vagy sorozathoz, és még hímezni sincs. A hírportálokon nincs semmi új, ami érdekelne. Az egész világ mintha lelassult volna. Semmi pörgés, semmi izgalom. Ez megint egy olyan időszak, amit ki kell szenvedni.

Árok

Első gyakorlásom a havas úton szerencsére szerencsésen megoldódott. Délelőtt az egyik Coop bolt volt a célpont, amitől kb. 5 percnyi sétára sikerült csak parkolót találnunk. Semmi baj, a séta úgyis jót tesz, bár a lábam kicsit átfagyott, mivel csak sportcipőben vezetek. Jól fel is pakoltunk visszafelé, így kicsit tovább tartott, amíg visszaértünk. De mivel jól ment a vezetés, meg úgy tetszett az egész, úgy voltunk vele, hogy kocsikázzunk még! Így az irányt ahelyett, hogy hazajöttünk volna, Tapolca irányába vettük. Csináltunk egy fordulót, majd behajtottunk egy majdhogynem teljesen üres (csak egy busz volt ott) parkolóba, amin szépen le volt taposva a hó. Rutinoztunk kicsit, és kipróbáltam az ABS-t is. Aztán jött egy feladat, amit apa dobott fel: padka mellett tolatás. Eddig minden príma volt. A következő pedig még mindig tolatás volt: kanyarodva, át a másik parkoló részbe. Na itt kezdődött a gond. Mivel mindezt kevés gyakorlat híján lassan kellett csinálnom. És a hó is beterített mindent, nem gondoltuk, hogy ott nem nagyon fogunk átjutni. De a hátsó kerék át is ment az árkon, majd az autó közepe is, ám az első kerekekkel fennakadtunk. Vagyis inkább lent. Az árokban. És se előre, se hátra nem tudtunk kijutni. Állt tőlünk nem túl messze egy teherautós, aki kb. baszott segíteni. Aztán apa egy nagyobb Fordnál próbálkozott. A tulaj felesége mondta, hogy mindjárt visszaér a férje, és segítenek. És ki is húztak! Bár a helyzet reménytelennek tűnt, de mindenféle karcolások és törés nélkül megúsztuk ezt a kalandot.

Fokhagymatisztitusz

Családilag elő lettem léptetve. Új tisztségem szerint "fokhagymatisztitusz" lettem, vagyis 1-2 naponta nekem kell majd megpucolni azt a 1-2-3 fej fokhagymát, ami nagyon hamar el is fogy. Én élvezem a dolgot! Még...
És megint esik a hó. Amivel semmi gondom nem lenne, ha nem fájna ennek köszönhetően folyamatosan a bokám.

Öntevékeny Farkasos filmnézés

A ma esti programban két film szerepelt. A leányvári boszorkány és a Krampampuli. Akik nem voltak ott, azok sajnálhatják! Bár mindkettőt láttam már (nem is egyszer), olyan filmekről van szó, amiket nem tudok megunni. A hangulat, a nóták, és az egésznek a lényege, eredete az, ami ezt lehetetlenné teszi. A vetítés után kb 2,5 órát beszélgettem Judit lyányommal, ennek 95%-át kint a hidegben, a koli előtt, majd a buszmegállóban. Bár jelenleg egy jó meleg lábfürdőről álmodozom, amitől el is aludnék (nem beszélve arról, ha beülnék a kádba), egyre jobban azt érzem, hogy ő az a balekom, aki a legjobban hasonlít rám. Örülök, hogy az apja lehetek!

Apám, a vetélytárs

Apám a vetélytársam lett. Nem elég, hogy az elmúlt időben magához ragadta ismét az ibolyáim locsolását. Most eljutott oda, hogy kérés nélkül lemegy,és lesöpri a havat Fruzsiról. Ha kell, kétszer is egy nap. Megáll az eszem, hogy mennyire ragaszkodik a növényeimhez és a kocsimhoz. De a vég akkor fog bekövetkezni, ha a keresztszemeseimet is elkezdi öltögetni...

Elnapolva

A mai kocsikázás elnapolva, az út már hófehér a porhótól. De nézem a "jó" oldalát: a csapadékjósló berendezésem (jobb boka) legalább nem romlott el. Ezért kellett reggel 6kor kelnem...
De legalább ma csinálunk pomposzt!

Holnap kocsikázunk?

Az egész helyzet egyetlen dologtól függ: az időjárástól, vagyis a hóeséstől. Ugyanis ha nem esik a hó, irány Füzérradvány, kocsival, és végig nekem kell vezetni. Érdekes lesz, az biztos! Ma voltunk tankolni a Shell kútnál, és lett egy pici 2008-as F1-es Ferrarim. Nagyon szép, és itt mutatkozik meg, hogy mekkora is a különbség apa 1975/76-os McLarenjéhez képest... Jah, és sikerült úgy beállni a benzinkútra, hogy mellém már nem fértek el. De erre mondom, hogy időnként belül szőke vagyok, nő, és nem véletlenül van kint a T betűm.
Kicsit tartok a holnaptól. Ilyen távolságba még nem vezettem, és az időjárás miatt is izgulok. És bár nem arra megyünk, de nagyon remélem, hogy nem fogunk megint Görömbölyben kikötni...

Végre egy jó nap

Hosszú idő után végre jó napom volt. Bár reggel kicsit meglepett, hogy Fruzsi belső tükre 5000 Ft-ba fájt, de a későbbiekben kiderült, hogy tényleg ennyire drágák az apró mütyűrök, amik még kellenek...
Papírmunka elintézve, meglepően könnyen. Hmm... Érdekes emberek vannak.
És van új telefonom. Mivel a másikat már 2naponta töltöttem, apáék előre hozták egy picit a karácsonyt. Így egy csodaszép Nokia 6303-as telóm lett.
És van egy nagy valami a nagyszobában, lefedve fehér lepellel. Az eddig felmerült ötletek részemről: középkori lovag, műanyag vödörrel a fején, bordásfal (bár nagyobb vagyok ennél a dolognál), ruhatartó, vagy esetleg egy tükör fa kerete. Van egy olyan érzésem, hogy tuti a szobámba fog kerülni, mivel sötétbarna a színe. És nem árulják el, hogy mi az a valami, vagy honnan van egyáltalán...

Jéghideg valóság, az ember igazi arca

Gyakran előfordul sajnos, hogy az ember csalódik valakiben vagy valamiben. Ezután idővel általában feláll, és vagy tanul a dologból, vagy elfelejti, és amikor kérdezik nem is emlékszik már rá. Azonban amikor a csalódástól csak egy icipici százalék választ el, akkor gyakran felébred a remény, hogy hátha ott van az a picuri, és nem kell megint pofára esni. És ilyenkor általában mindig csalódás ér minket.
Ma este találkoztam Lindával, aki elhozta nekem Pestről a nyeremény feles poharakat. Beültünk a Thaliába kicsit beszélgetni, és nosztalgikussá vált az este annak ellenére, hogy ő szolidan gyümölcslevezett, én meg szolidan boroskóláztam. Amikor a második kör is elfogyott, utam arra vezetett, ahová a király is csak gyalog jár. Ekkor találkoztam a jéghideg, mégis forrázó valósággal. Az, akiért még mindig oda vagyok meg vissza, és akinél kevesebb esélyem van jelenleg, mint 1%, egy platinaszőke cicababa mellett ült. Az biztos, hogy nálunk később futottak be. Hamar otthagytuk a szórakozóhelyet. Az egy dolog, hogy ahhoz túl nagy az egész helyiség, hogy körülnézzünk, ha egy bizonyos asztalhoz ülünk. De fájó tanulópénz, hogy ha valaki azt mondja, hogy "majd meglátjuk", az biztosan kategorikus "nemnek" felel meg, illetve a "programom van" jelentése egyenlő a "jelenleg egy veled azonos neműre várok, akivel élvezem az időtöltést, de véletlenül sem te vagy az" gondolatmenettel.
De mégis mit esznek a férfiak a manapság tömegcikknek és talán átlagnak számító platinaszőke hajú, zörgő csontú cicababákon?! A többiek meg le vannak szarva nagy ívből... Miből jobbak ők, mint a régebben átlagnak tartottak?! Szerintem semmiben. De a másik nem ezt nem így gondolja...
Évek óta ismerem Lindát. Első éven együtt keresztelkedtünk, és a balektesóm. Mégis most először látta meg azt, ami a maszk mögött van. Mikor megkérdeztem, hogy mit látott, azt mondta, hogy csalódottságot és fájdalmat, de csak néhány pillanatra. Erről eszembe jutott, hogy vajon hányan látták eddig az igazi arcomat. Ahogy általában viselkedem, az egy dolog. Egy visszahúzódó, szinte mindig gondtalan, segítőkész lányt láthatnak. Ahogy Dani nemrég fogalmazott (nem tudom szó szerint idézni): Én sokáig azt hittem, hogy te egy olyan lány vagy, akinek minden mindegy. De lassan kezdek rájönni, hogy nagyon bonyolult személy vagy... Lassan nagyon kezd elegem lenni abból, hogy folyamatosan egy maszkot látnak csak. Sem a bennem lévő szenvedélyt, sem a bánatot nem látják túl sokszor. Miért? Mert úgy gondolom, hogy azzal túlságosan kiadom magam. Bármennyire nem hiszik el sokan, túlságosan is sebezhető vagyok, és ezzel próbálom védeni magam. A kérdés csak annyi, hogy minek... Ha elkezdem az álarcot levetni, akkor sokan meglepődnek. Ha mindez évek múltán történik meg, akkor azért. Ha viszont túl hamar, mert csak egyszerűen túl hamar bízok meg valakiben, és remélni kezdek, akkor meg elüldözöm magam mellől azt, akivel lenni szeretnék abban a pillanatban, amikor megmutatom a gyengeségeimet...
Furcsa abban a helyzetben lenni, amikor az első döbbenet után az ember megérti egyesek cselekedeteit. Teljes mértékben. És sajnos túl sok pszichológiát kellett már tanulnom ahhoz, hogy rájöjjek, ha mindezen problémámmal szakemberhez fordulok, akkor nemcsak begyógyszereznének, hanem nagy valószínűséggel a pszichiátrián kötnék ki egy szép kis fehér zubbonyban. Vajon az esetleges korai elmúlás után mondjuk fél évvel hányan emlékeznének rám? Vagy egyszerűen elfelejtenék, hogy ki voltam? A legrosszabb, hogy jelenleg nincs jövőképem. Egyszerűen az új évre nem látok semmit. Mint ha nem is lenne, meg sem történne. Legalábbis számomra...
Elegem van abból, hogy mindig csak reménykedek. Aztán minden balul sül el. És újra egy szinttel lentebb találom magam abban a bizonyos gödörben. És ezt csak azok értik, érthetik meg, akik éppen ezzel küzdenek, vagy csak nemrég kerültek ki ebből a kerékből. Amikor néhány kedves ismerősöm vagy barátom mesél arról, hogy éppen összeveszett a párjával, és azt tanácsolja, hogy ne is akarj soha pasit, akkor legszívesebben megkérdezném, hogy akkor minek van vele? Vagy cserélne velem akár csak néhány napra? Tudja azt, hogy milyen az az érzés, amikor évek óta nem érezhette magát igazi nőnek? Sőt! Minek van együtt akkor a párjával? Stb, stb...
Mostanában enyhén ingadozó a hangulatom. De hosszabb távon egyetlen siker sem tud feldobni. A sikertelenségeket (mint ahogyan azt a korábbi hozzászólások is mutatják) gyakrabban észreveszem. És tudom, hogy ez nem jó. De változtatni nem tudok. Jelenleg nem a jövőben szeretnék boldog lenni, hanem itt és most akarok...
Kisebbségi komplexus? Nagyban megvan, köszönöm. Gyakran csak egy-egy dal vagy szöveg tartja már bennem a lelket. Többek között ez. Bár az, aki elénekelte, már jó ideje nem él köztünk...

Vezetés

Mára betervezett útvonal: Gyerekváros, Cora, majd irány haza. Meg persze be kellett még menni a szokásos benzinkútra, hogy ellenőrizzük a fagyállót. Mindezt csupán 2 lefulladással tettem meg, az egyik a Cora parkolójában történt, a másik pedig itthon a ház előtt, forgolódás közben. És miért írom ezt le? Két oka van. Egyrészt mert ma nagyon büszke vagyok ezért magamra! A "mumus" részeken is zökkenőmentesen mentem, nem hajtottam át piros lámpán, nem tartottam fel indokolatlanul a forgalmat, és senkit nem akartam elgázolni sem. Másrészt meg szeretnék nyugtatni mindenkit. Nem azért mesélem azt, amikor bakizok a forgalomban, mert az a gyakoribb, hanem azért, mert abban van a pláne! Megkaptam már én Csabitól, hogy nem tudja, kit is féltsen: engem, vagy az összes többi embert... :)

Olcsó húsnak híg a leve...

12. Ami ma történt velem, az felháborított, megdöbbentett, és legszívesebben megbosszulnám, és kirobbantanám a balhét, ha nem sodornék ezzel másokat is bajba. Mivel nem tudom, hogy kik is kerülnek ide, ezért konkrétumokat nem írok, akit érdekel, annak majd elmondom.
A lényeg az, hogy kaptunk könnyítést, ami most visszaütött. Mert az illető szerint lusták vagyunk, és trehányak. Főleg én, mert már meg kellett volna ismét keresnem. Ez csak azért sértő, mert a hozzá kerültek közül én végeztem el helyette a legtöbb melót. Szóval sikerült egy igazi szarrágóval összerúgnom a port. Mi ebből a tanulság? Ha valaminek a könnyebb útját is választhatod, ne dőlj be a nagylelkűségnek, mert utána elhordanak mindenfélének... Szánalmas és elszomorító, hogy milyen emberek vannak...

Mikulás

December 6. Ma reggelre jött a Mikulás. És idén nem kaptam virgácsot, így biztos vagyok benne, hogy jó kislány voltam. :)
Anya megtalálta az egyik mikulássapkámat. Fel is vettem, hiszen ennek ma van a napja. És egy régebbi emlék jutott eszembe. Másodéven Shakespeare szemináriumon pont december 6-ra esett a zh. De akkor Mikulás van! felszólítással élve a 11-13 fős csoport több mint fele mikusapkában ült be, amiket be is kapcsoltunk - már amelyiket lehetett. Amikor a tanár bejött, hátra is lépett egyet "Jééé, mennyi Mikulás!" felkiáltás kíséretében, és mondta, hogy milyen jó lenne, ha a pici fia ennyi Mikulással találkozna. Persze a zh-t meg kellett írnunk, de a sapik aközben is végig villogtak. Kellemes hangulata volt! :)

Anya pedig most kitalálta, hogy a kb. 3 évvel ezelőtt kapott "riszálom úgyis-úgyis, és közben hangosan zenélek" Mikulást be kéne üzemelni, mivel úgyis napja van. Hajajjj...

Folytatás

A gépem bár cseppet instabilnak tűnik, de úgy látszik, megoldódott, hála Eszternek.
Viszont az arconhányás folytatódik, így én is folytatom a számolást

11, Üzenet a Neptunból: "Tisztelt Hallgató! Tájékoztatjuk, hogy Kulturális antropológia-magyar nyelv és irodalom (BTKNAEKUMA) képzésén befizetési kötelezettsége keletkezett a rendszerben 1000 Ft összeggel A vizsgára feliratkozott,de nem jelent meg névvel 2008/09/1 félévben 2009. 12. 11. fizetési határidővel! Módosító: TECH_ALKALMAZOTT TECH_ALKALMAZOTT"

Csakhogy ez szóbeli vizsga volt, amin ott voltam. És azért, mert a tanár nem tudja használni a neptunt, nem fogok fizetni!

100. írás - Szar december

Ez a 100. írásom. Hurrá, gondoltam valami jó kis vidámat kellene ide írni. De nem tudok. Ugyanis az eddigi közel 4 nap ebből a hónapból annyi rosszat hozott, mint amit fél évben kapok meg kis adagokban...

1, Viszonylag távoli rokon halála, ami nem rázott meg.
2, A pasi, akiért oda vagyok nagy valószínűséggel összejött azzal a luvnyával, vagyis erre olyan 99% az esély. Fasza. Ez utóbbinak és az elmúlt időszaknak köszönhetően azt hiszem közel vagyok az idegi kimerültség határához.
A most következőek tegnap történtek.
3, Az indexekért egyesével lehet bemenni. Ennek köszönhetően nemcsak hogy lassan lehet haladni, de olyan sor áll a tanulmányi ajtaja előtt, mint anno Lengyel Attila fogadóórájakor. És mivel 5 perc alatt semmit nem haladt előre a sor, fel sem tudtam venni az indexemet...
4, A magyaros tanszéken a vizsgafelvétel előtti napon kezdtek volna hozzá a vizsgaidőpontok kiírásának. De "nem volt jó a Neptun"... Így tegnap estére sikerült is feltenni. Ha nekünk kell valami, akkor máris, rögtön, azonnal, időre, mert ha nem... Ők meg...
5, A leadott terepeim elszámolásáról semmi infó. Bezzeg azoknak, akik pár nappal előttünk és utánunk adták le, azoknak már nemcsak aláírás, hanem sokaknak jegy is van.
6, Miután hazaértem, leültem enni. Csörgött a telefonom, ami teljesen fel volt töltve. És mire beértem, hogy felvegyem, kiírta, hogy az aksi lemerült, és kikapcsolt. Kevés választott el attól (többek között az, hogy nem vagyok jó célzó), hogy a falhoz vágjam...
7, Este nézem, vannak időpontok nyelvészetből. Az első rögtön január 12-én. De könyörgöm!! CV-s VIZSAAAA, és KÖTELESSÉGÜK lenne CV-S HÉTRE IDŐPONTOT KIÍRNI!! Január közepén max az antropos szigóval akartam foglalkozni, meg a tanítással...
8, Az egyik szomszéd közölte, hogy azért párásodik Fruzsi belülről, mert valószínű valahol nem zár jól...
9, Miután tegnap beraktam a gépembe a pendrive-om, ami utoljára kb. 2 hónapja volt utoljára gépben, és az is egy egyetemi volt, szóval mindez után este futott a szokásos anti-malware program. Ami csak csupán 64 (!!) trójai szart talált a gépemen!! Megtisztította (elvileg), de kiírta, hogy a végleges tisztításhoz újra kell indítani. Mondom oké, ezen ne múljon. És mikor újraindult volna, már csak az Asus felirat jött be. Utána meg hogy rakjam be a windows telepítőjét és kattintsak a J-re a javításhoz... Ekkor jött el az a pont, hogy röhögve és hitetlenkedve leültem hímezni...
És folytatódik a kálvária a mai nappal.
10, Olyan 5 órája szopok azzal az idióta géppel. Beraktam a winfos telepítőjét, ami jogtiszta xp. Először el is jutottam odáig, hogy csinálja a telepítést. De amikor 1 órája írta ki, hogy még mindig 32 perc kell neki, akkor bepipultam, és előre egyeztetve Eszterrel, újraindítottam csökkentett módban a gépet. Ahol is ismét megpróbáltam a telepítést, és sikerült. Örültem, mint majom a farkának, de túl korán. Xp-s frissítést telepítettem, és újra kellett indítani a gépet. És ismét az a szöveg várt, hogy tegyem be azt a kibaszott telepítőlemezt, és javítsam azt a szart.

Jelenleg csakcsupán szakaszosan egyik sírógörcsből esek a másikba. Ilyen szar hónapkezdésem még sosem volt. Feltenném a kérdést, hogy mi a fos jön még, de biztos vagyok benne, hogy akkor mégjobban arconhány ez a kibaszott élet...

Talpmasszázs és halál

Talpmasszázs
Múlthéten csörög a telefon. Egy termékbemutatóval kapcsolatban hívták fel anyát. A lényeg: 1 órás előadás, és ingyen talpmasszázs egy erre kifejlesztett orvosi segédeszközzel. A bemutató közel 2 órás volt. A masszázs pedig 10 perc/fő. Furcsa volt, néhol picit kellemetlen, de voltak nagyon jól eső fázisok is. Az ára a bioptron lámpával és a gyapjútakaróval együtt akciósan 215.000 Ft, de csak most, csak nekünk, részletre és készpénzes vásárlásra is érvényesen 200.000 Ft.
Meg még kis nyúl... Ha a végéről elveszünk egy nullát, és több szakorvos bizonyítja, hogy ez így tényleg nem káros, akkor meg is vettem volna. De így... Nem, köszönöm.
Pláne, hogy azóta, mióta levettem a lábam a készülékről, annyira fázik a talpam egész nap, mintha hideg vízben lenne. Remélem, semmit nem kavart össze bennem... És bár szinte mindig hidegek a lábaim, azt nem szoktam érzékelni, csak akkor, ha egyiket a másikra teszem...


Halál
Ez a történet elég régre nyúlik vissza. Olyan 15 évvel ezelőtt, amikor egyszer kint voltunk nagyszüleimnél, nagyapa eléggé felöntött a garatra. Ekkor a testvére anyára ráförmedt, aminek a lényege az volt, hogy a te apád, miért hagyod ezt, és igazán csinálhatnál valamit. Miután hazaértünk, apa annyit durozsolt és szidta őket, hogy meggyőzte anyát: minden kapcsolatot meg kell szakítani Feri bátyával és Ilonka nénjével. Egyébként is jellemző apára, hogy akárki kerülne közel anyához vagy hozzám, azon mesterkedik, hogy elmarjon minket tőle, és visszacsukjon a kalitkába... Na de mindegy is, ez most nem az a történet. Szóval olyan másfél évtizede nem beszéltünk. És én sem nagyon értettem, hogy miért nem megyünk hozzájuk, és miért olyan hűvösek feléjük anyáék, amikor nagyiéknál találkozunk.
Olyan 2 évvel ezelőtt kezdtünk arról hallani, hogy Ilonka nénje néha nem ismer fel embereket. Aztán arról jöttek a hírek, hogy egyre többször fordul ez elő. Eldug pénzt. Néha nincs meg a bejárati ajtó kulcsa. A gázt el kell zárni, mert gyakran bekapcsolja a tűzhelyet. Nincs egy éve, hogy eltűnt 2 napra, és Barcika mellett találtak rá valamelyik faluban. Azt sem tudta, hogy ki is ő. Pár hónapja öregek otthonába került. Arra a részre, ahol az "agyalágyultak" vannak.
Ez volt az, ami arra inspirálta anyát, hogy ismét vegye fel a kapcsolatot Feri bátyával, hiszen ő is és Ilonka nénje is családtagok és 80 év felettiek már. Így még anya el tudott menni Feri bátyával az intézetbe, és meg tudta látogatni Ilonka nénjét. Akkor úgy tűnt, hogy tényleg csak az agyával van baj, de mintha 30 évvel fiatalabb lenne, olyan mozgékony, szemben Feri bátyával, aki alig tud járni, és felesége betegsége rendesen megtörte. Azonban valami már régóta benne volt a levegőben, amit anya szerint csak én éreztem meg.
Tegnap találkoztak utoljára az öregek. Ma reggel ugyanis Ilonka nénje meghalt. Anya szerint Feri bátyán megkönnyebbülés látszott. Szerintem részben azért, mert el tudja temettetni, és már nem kell azon aggódnia, hogy mi lesz vele, ha hamarabb kell elmennie.
A durva az egészben az, hogy pár évvel ezelőtt jobban megviselt a házban lakó fiú öngyilkossága. Apának annyira sikerült elidegeníteni őket, hogy olyan érzésem van, mintha csak egy hallomásból ismert öreg házaspár szomorú története lenne. Hálás legyek neki azért, mert most nem érzek semmit? Vagy dühös, hogy rengeteg évet és élményt elvett tőlünk? Nem tudom. Egyenlőre csak vagyok.

Milyen színű?

Apa és az egyik kollégája beszélgetnek Fruzsiról.
- Milyen színű az autótok?
- Terepszínű.
- ???
- Sötétkék, tele falevelekkel.

Vezetés sötétben

Délután elindultunk, hogy Fruzsi keréknyomását leellenőrizzük, és egy kicsit töltsünk is bele. És persze tankolni is kellett. Majd irány a Cora. Odafelé nem is volt semmi gond. Visszafelé viszont már sötétben kellett jönni, így megvolt életem első éjszakai vezetése. Ami alatt véletlenül bementem Görömbölyre, majd miután kikacsáztam, alig vártam, hogy hazaérjek, és eltűnjön a sok szembejövő kocsiszempár. Azt hiszem, még túl korai volt ez nekem, és nem nagyon akarom a közeljövőben megismételni. Éppen elég még nappal figyelni...

Szülői beszélgetés

Anya megszólal:
- Milyen lelkesen csinálja ez a gyerek a beadandóit!
- Igen, ügyes.

Kérem szépen. Igen, ügyes vagyok, ez nem is volt vita kérdése. De hogy lelkesedésből csinálnám?! Nem hiszem. Inkább azért, mert bár még nem vagyok az utolsó utáni pillanatban, hogy leadjam a dolgaimat, rájöttem, hogy nem akarok a szigókra való tanulás közben azon rágódni, hogy még ezt vagy azt meg kell csinálnom. Bár annyi igaz, hogy számomra is meglepő, hogy több nappal a határidő előtt elkészülök valamivel, vagyis inkább bármivel...


És igen, szófosós hangulatban vagyok, ami a rengeteg posztból is látszik...

Napi apró - katyvasz - folytatás

Beadandók
Általában nem szeretek beadandót írni. Ennek két oka van. Egyrészt többnyire lustaságból adódóan nincs annyi ismeretem, amennyit fel kellene/tudnék használni. Másrészt ha valamilyen szakirodalom nélkül kell dolgozni, akkor kreatívkodni kell, amihez gyakran nincs elég erőm. Most valahogy az utóbbi van.

Tanulás
Gyűlölök, és nem is nagyon tudok úgy tanulni, ha van valaki itthon. Ennek oka egyrészt maga a tudat, hogy van valaki, akihez hozzászólhatok. Másrészt pedig amikor hozzákezdenék az érdemi munkához, vagy éppen a vezérfonalat/ritmust/nyelvezetet megszoknám, valaki mindig benyit, és megszólal. És az az összetett mondat, hogy "Csak annyit akartam mondani, hogy..." vagy egy egyszerű kérdés: "Nem vagy éhes/szomjas?" vagy csak a másik szobából áthallatszó zene/röhögés egy röpke pillanat alatt el tudja venni az amúgy sem túl sok kedvemet, és ki is zökkent az aktuális gondolatvilágból... És mivel most is ez történt, azt hiszem megyek, és eszek egy mandarint, miután keményen 1 oldalt sikerült elolvasnom addig, amíg bele nem kotyogtak...


Következtetés:
Ma semmi sem jó, és enyhén antiszociális vagyok, na....

Napi apró - katyvasz

Nincs kedvem mindegyiknek külön posztot adni, úgyhogy így egybe jön a katyvasz. És még nincs vége a napnak...

Szigorlat
Tegnap este kisebb sokkot kaptam. Szerdához egy hétre ugyanis antrop szigó, szelíd 80 tételből... És még nem tudom, mikor lesz a magyaros... Azt hiszem, az a pár doboz energiaital, ami itthon van, nagyon kevés lesz, mivel kb. 10 perc múlva elkezdem az aktív fogyasztásukat...

Szabadság vége
Apa végre hétfőn ismét megy dolgozni. Már kezd nagyon az idegeimre menni. Mindig azt kell(ene) csinálni, amit ő akar. Na persze!... Most a legújabb fenyegetése, hogy meghirdeti Fruzsit. És ez enyhén komolytalan... Most, hogy a doktor bácsi is mindent meggyógyított rajta?! Ehh...

Időjárás
Havat akarok. Igen, mert itt van már az ideje. És elegem van az esőből, valamint 5-fél6 körül igen jó volt malmozni alvás helyett, mivel az eső jó hangosan kopogtatott a redőnyön. De nem engedtem be! Hehe...

Adventi koszorú

Hosszú évek óta terveztem, hogy márpedig én egyszer készítek egy szép adventi koszorút. Jelentem, ez idén végre sikerült. Méghozzá a tegnapi napon. Nincs túlcsicsázva, szépsége az egyszerűségében rejlik, legalábbis szerintem. A szüleim meg mernének mást mondani?! A szalmaalapon kétféle tuja és az anya által picpangnak hívott bokor ágai vannak, ezen felül négy toboz, kevés szárított narancshéj, és természetesen a 4 gyertya - ebből áll az összes díszítés. Bár a legkisebb koszorúalapot vettük, így is bő 3 órámba került az elkészítése. És csak egyszer kaptam idegrohamot: a legelején, amikor nem tudtam még, hogy hogy a fenébe rögzítsem a drót egyik végét, mivel a másik már használatban volt... De megoldottam! :)

Szabad napot!!

Szeretnék egyetlen egy szabad napot. Amikor nem kell csinálnom semmit. Vagyis azt tehetek, amit akarok, és nem szól hozzám senki, nem szólnak bele, hogy mit és miért csinálok. Amikor csak vagyok a magam kis világában. Ennek az esélye az elkövetkező hetekben? Annyira sok, hogy a szám erősen alulról nyaldossa a nullát...

Teszkós hétvége

Szombaton és vasárnap árufeltöltöttünk a Tescoban. Összehasonlítva a két munkanapot nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb: hajnalban kelni, de a délután közepén végezni, vagy kora délután kezdeni és késő este végezni... Mindenesetre annyira volt ránk szükség, hogy azt a melót ők is simán elvégezték volna nélkülünk. Szombaton dobálóztak velem az emberek: előbb a tejosztályra küldtek, aztán onnan az autós alkatrészekhez, majd a karácsonyi csomagolópapírok kerültem, végül a papír részlegen kötöttem ki. Volt olyan, akit elküldtem, hogy "nem, nincs rajztábla", aztán 2 órával később megtaláltam... De a legszemetgúvasztóbb az a nő volt, aki odajött, hogy hol vannak a muffinos papírok. Mondom szerintem a háztartási részlegen. Erre meg még neki állt feljebb, hogy dehátezapapírrészleg!... Vasárnap pedig a 8 órás munkaidőmből 6 órán át takarítottam a műszaki osztályon. Amivel nem is lett volna gond, ha a rongy nem szöszölt volna. És a gáztűzhelyeknél fel is fedeztem, hogy bizony ez már az előző takarításkor is eresztette a részecskéit... Az utolsó két órában a polcokon kellett igazgatnom. Az elején tartottam attól, hogy törni fogok néhány tányért vagy étkészletet. Az árukat megnézve viszont meggyőztem magam, hogy nem, ma nem törünk össze semmit! És szerencsére minden egyben maradt. Aztán irány a fősor, majd a játékrészleg. Azért 1 métert néha ugrottam hátra, amikor egy dobozhoz hozzáérve csipogást vagy beszédet hallottam...
Szombat este nagyon megszomjaztunk. Ezért utunk a Thalia felé vezetett. Na jó, bevallom, én javasoltam Fucinak, hogy mi lenne, ha meginnánk egy sört. A másodikat ő hozta fel, de már én is nagyon gondolkodtam rajta, hogy igyunk még, így nem volt nehéz rábólintani. A harmadik üveghez viszont egy kis mézes bodza is társult. Ennek köszönhetően 3 buszmegállót gyalogoltam hazafelé, hogy egy kicsit tisztuljon a fejem (egész nap alig ettünk, és még kevesebbet ittunk, így szükséges volt)... Vasárnap már túl késő volt ahhoz, hogy igyunk. Meg túl fáradtak is voltunk. Na, majd legközelebb!! :)

Nehezen, de mindenki túlélte...

Ma mentünk volna új üléshuzatokat venni. Ki is álltam a parkolóból, majd az ablaktörlőt is kipróbáltuk. Gyújtást levettem, jött néhány lakó a házból, velük beszélgettünk néhány szót. Aztán mikor felmentek, akkor beszálltunk, hogy na akkor menjünk. Mentünk is volna, ha Fruzsi is azt akarja. De nem akarta. Nagyon nem. Aztán segítséget kaptunk a harmadik és negyedik emeletről, és a diagnózis elszomorító volt. Az akkut nagy valószínűség szerint ki kell cserélni. Az egyik szomszéd hozta a bikát, de nem sikerült tölteni. Aztán megpróbáltuk a másikkal. Na, akkor beindult, de a zöld led nem égett... Ekkor jött az ötlet, hogy el kellene menni megjáratni, hátha menthető. Ezért irány Mályi felé. Odafelé a szomszéd vezetett. Elmentünk egy bontóhoz, mivel kell egy belső visszapillantó is. De a motort le nem állítottuk! Visszafelé a Cora felé vezető úton találtunk egy helyet, ahol van olyan akku, ami Fruzsinak megfelelő. Igen ám, de az a másik oldalon van. Na akkor irány arra, ahol meg lehet fordulni.
Csakhogy a kanyarhoz kicsit nagyobb sebességgel érkeztem, jött szembe egy másik kocsi, amelyik takart, és apa és a szomszéd egyszerre ordítottak fel, csak két különbözőt:
- Vigyázz, padka!!
- Vigyázz, biciklis!!
Hátőőő... Egy éles kanyarral sikerült mindkettőt elkerülni. Aztán irány az akkuért, majd haza. Az egyetem kereszteződésénél nagyobb gázfröccsöt adtam a kelleténél, mert féltem, hogy lefulladok, és akkor csak betolni lehetne a kocsit. Ennek köszönhetően kicsit megugrott, de enyhe ellenkormányzással ezt is megúsztuk. Aztán beértünk a parkolóba. Kiderült, hogy az aksi 1 centivel magasabb, mint a gyári volt, és egészen addig, amíg nem találunk/készítünk lefogató lemezt, nem megyünk sehova. Így a holnapi szerviz is lemondva. A szomszéd mikor hazaértünk csak annyit mondott, hogy ez jót tett az adrenalinjának. Bár szerintem megfordult a fejében, hogy megcsókolja a földet, miután kiszállt a kocsiból.
Ma délelőtt találkoztam Csabival. Viccesen megjegyezte, hogy nem nagyon ülne be mellém. A mai nap után ott vagyok, hogy én sem szívesen utaznék magam mellett, ha nekem kell vezetni...

Sláger Rádió

Éjfélt ütött az óra. A mai naptól fogva már nem a Sláger Rádió fog szólni a megszokott frekvencián. Nehéz szavakat találni. Méltóan búcsúztak az országos lefedettségtől. Holnap reggeltől előre nem látható ideig online hallgathatjuk csak őket. És utána? Reméljük a legjobbakat! Hogy egyszer ismét egy egész országot szórakoztatnak majd, és hogy erre a napra nem kell sokáig várnunk.
A véleményemet tartom. Az új rádiókra n e m v a g y o k k í v á n c s i ! ! ! És bár lehet, hogy a következő szavak néhány rendszeres vagy rendszertelen olvasó szemét szúrni fogják. De azt, hogy a Sláger helyébe lépő rádió a Magyar Himnusszal kezdi az adását (ezzel még nem lenne gond), méghozzá éjfél után pár perccel(!) és a harmadik sortól kezdve (!!) lehet belőle bármit is hallani, azt undorítónak, giccsesnek és hányásra buzdítónak tartom... Ha valamit csinálunk, akkor csináljuk jól az elejétől kezdve, vagy sehogy!!

Cipőmizéria

Mint régebben írtam, amikor jártam vezetni, egyszer véletlenül a csizmámban indultam el a felügyeletre, aminek egy gyors, de annál drágább tornacipő megvásárlása lett az eredménye. Na innen indul ki a történet. Ezt a cipőt aztán gyorsan becseréltük egy olyan csizmára, amilyenem tavaly is volt. Fekete, magas szárú, fűzős és cipzáros, kényelmes darab volt, mely szinte biztatta az embert, hogy járjon. Ez a tavalyi csizma egy telet bírt ki pontosan, és a 6 hónapos garancia lejárta előtt sikerült becserélni, a kipótolt árral vettünk egy csini fekete ünnepi cipőt, amit azóta is (ha nem akarom, hogy feltörjön, de nagyon-nagyon) csak és kizárólag fekete zoknival (a harisnyazokni túl vékony...) és leragasztott sarokkal tudok hordani. De visszatérve az ideire. Szóval ugyanolyan csizmát vettem. És nincs egy hónapja, hogy ebben jártam. Ennek ellenére megadta magát. Nem, most nem a talpa, azt kipróbáltam a múltkori nagy esőzésnél, ugyanis a Rockyba nem lehetett máshogy eljutni, csak a kacsaúsztató méretűre duzzadt pocsolyákban lépkedve... Szóval ennek a darabnak most a varrása adta meg magát. Ilyet sem veszek többet! Viszont alaptőkének ismét megfelelt. Ugyanis az árából + 990 Ft-ból vettem egy mellényt és egy téli cipőt. Utóbbival csakcsupán egyetlen problémám akad: csúszik a talpa. Az aknafedőre lépve még meg is értem. De az nem nagyon járja, hogy amint beléptem a lépcsőházba, csak a kilincs fogása mentett meg attól, hogy dobjak egy hátast... Azt hiszem, lehet ez a cipő sem az igazi...

Lektorálás

Jó kis programot talált nekem Edit! Lektorálhattam a holnap leadandó TDK-ját. Ami egyrészt megtisztelő, másrészt pedig felelősségteljes munka is. Látszott az íráson, hogy nem 2 nap alatt dobta össze, mint anno én az enyémet, hanem megfontolt munka. Néhol kellett csak azt mondanom, hogy lebeg a levegőben 1-1 mondat, vagy ide vagy oda írni kéne még valamit. Pár stílusbeli javítás volt még, és némi vessző hiba. De tartalmilag és szerkezetileg is nagyon jó írás! És nem volt száraz sem!
Remélem, jó eredménnyel fog majd szerepelni a házi versenyen, és továbbjut!

Hétvége

Hosszú, és egyben nagyon rövid is volt ez a pár nap. Pénteken irány a kereskedés, és én hoztam haza Fruzsit. Aztán irány a Cora, két helyen lefulladás, bevásárlás után pedig parkolóban gyakorlás, majd hazafelé egy lefulladás. És a szüleim be mernek még ülni mellém a kocsiba. Hmmm... Azért a T Fruzsi hátsó felén valahogy megnyugtat. Aztán este irány melózni a Tescoba. Egész jó péntek 13 volt ez így.
Szombat reggel 7kor lefeküdtem aludni, és egészen 2ig húztam is a lóbőrt. És bár mehettem volna a Ligetbe Fucival, Timivel és Lacival, valamint Linda is hívott, hogy lepjük meg Gerelyt, mégis itthon maradtam. Az ok: fáradtság és erős lábfájás.
Ma meg hol unatkozom, hol még jobban. Semmihez sincs kedvem. Vagyis nem találtam olyan dolgot, amit egy hangyafütyinyi kedvvel is csinálnék. De egy biztos: egy alapos vállmasszázs nagyon jól esne!

Csokitakarok

Egy nagy tábla csokit akarok. Mindegy, hogy milyen. Csak nagy legyen és sok. Vagy inkább fagyit. Citromosat. Egy jó nagy bödönnel! (Igen, nagyon nem akarok hozzálátni végre a beadandómhoz...)

Kéne, kéne...

Valljuk meg, beadandót nem szívesen ír az ember. És éppen ezért is halogatja azt, hogy belekezdjen. És igen, holnapra kellene elkészülnöm vele. Miért is nem lepődöm meg?!... Jó egyetemista szokás szerint ugyanis ismét sikerült az utolsó pillanatra hagyni a dolgot. Kedvem nincs. Pedig nem is lenne hosszú a dolog, összesen kb. 2-3 oldalt kellene írni a kettőből. Azt hiszem, ötleteléshez bekapcsolom a tv-t, úgyis a CSI: New York következő része megy...

Jah, és jól esne egy vállmasszázs...

Zavaros tegnap

Érdekes egy nap volt. Hajnali kelés 4.15-kor, aztán irány Szerencs. Árufeltöltőnek. 8 órában. Mindez szép és jó volt, leszámítva a 1,5-2 km hosszú sétát az állomásról reggel az áruházba, majd este vissza. Szerencsémre a ruha osztályra kerültem, bár mivel most kezdődött egy akció, rengeteg terméket kellett átárazni csak azért, hogy 2 hét múlva ismét más áruk legyen...
Hazafelé gondoltam, telefonálok. Nem kellett volna. Mikor régen azt mondta, hogy "találkám van", akkor nő állt a háttérben. Gondolom, most is. Kiborulás? Inkább ledermedés. Csak kb. 5 perc csepegő esőben való séta után tudtam felhívni Zsút, hogy tud-e valamit. A vonaton pedig egy középkorú nővel ültem egy kabinban, amikor is egy nagy kisebbségi család felszállt. Mivel az élőhalott tekintet akkor szerintem pozitív jelző is lehetett volna, inkább nem ültek be hozzánk.
Este irány a Thalia, Zsú nem hagyta, hogy egyedül maradjak itthon - ez az én nagy szerencsém. Így legalább megtudtam, hogy a hokiban is van les. Meg aztán 20 éves periódus után elszívtam egy szál cigit. Amikor megemlítettem, hogy néhány hete már erősen forgolódik a gondolat a fejemben, Zsú nyújtotta a dobozt, hogy vegyek. Vettem. És ezzel sokkoltam is jelentősen. Rászokni nem fogok, de azt hiszem, 20 évente 1-2-3 alkalommal ezt én is megengedhetem magamnak... Nagyjából 2-2,5 órás hidegrázást követően az utolsó busszal irány volt hazafelé, sokkal jobb hangulatban, mint ahogy este lementem a városban.

Ma sikerült egy dolgot összegeznem. Ha akarok valakitől valamit, de nem teszek semmit, nem is lesz semmi. De ha teszek érte, és már annyit futok utána, hogy az már nekem is kínos, akkor sem történik semmi. Mi értelme van így az egésznek? Semmi...

Amikor hülyének néznek...

Nem kellemes állapot. Sőt. Bosszantó. De nagyon. És még mindig rengetegszer tapasztalom. Itthon ugyanis még mindig én vagyok a 12 éves naiv gyerek, akit a széltől is óvni kell, akinek meg kell mondani mindent, nincsenek saját gondolatai, ötletei, és a józan esze/ítélőképessége is valahol a nullát nyaldossa, de alulról. Igazán kellemes érzés, mondhatom. Bármikor és bármivel kapcsolatban éreztetik ezt velem, főleg az apám. Megértem, hogy félt, de. Nem vagyok 12 éves, vannak saját gondolataim, és megvan a magamhoz való eszem. És nem kell az, hogy folyamatosan mindent a szájamba akarjanak rágni! A másik pedig a "de ha úgy lesz, akkor én megmondtam..." című nóta. Amivel bármitől el lehet venni a kedvem.
Mi van, ha tévedek? Akkor tanulok a saját hibámból. Ha nem elsőre, akkor másodszorra vagy harmadszorra. De ha kalitkába zárnak, és nem engednek szabadon, akkor sosem lehetek az, aki valóban vagyok. És csodálkoznak, ha a harmadik-negyedik olyan beszólás után, amitől úgy a 16-18-20. életévtől már a szülők nagy része megszabadul, flegmán válaszolok, vagy lerendezem az egészet egy "tudom"-mal...
Nem elég, hogy apám jó néhány embert megpróbált már elmarni anya mellől vagy mellőlem (néhányat sikerrel), de még mindig a régi nótát fújja. És csodálkoznak, ha bezárom az ajtómat. Legalább a szobámban legyek már külön légtérben tőlük, ha már ennyit vannak itthon... És egyébként is. Kb. olyan feszültség van bennem, hogy már lassan a sírógörcs kerülget. És minden jelentősebb ok nélkül, de egész délután ezt éreztem...

Írni vagy nem írni - avagy gyáva kukac

Vannak olyan esetek, amikor az ember bizonytalan. Egy cseppet... Na jó, nagyon bizonytalan. Nem azért, mert nem tud dönteni, vagyis ez is egy része, de nem a döntéstől fél, hanem annak következményétől, azaz a válaszreakciótól. Sokaknál ez nem gyakori - na ők a szerencsésebbek, azt hiszem.
Viszont én is jelenleg a bizonytalanok táborát erősítem. A fő kérdés nálam az "Írni vagy nem írni" vonalon mozog. És az már "szinte" "lényegtelen", hogy sms-ben vagy e-mailben. Csak írjak, és küldjem el, na ez a nehéz. Mert vannak olyan helyzetek, amikor az ember lánya a legegyszerűbb mondatot is legalább tízszer átrágja, hogy az
- nyelvtanilag helyes-e
- helyesírási hiba fellelhető-e
- nem túl túlzó
- nem túl sablonos
- nem túl áradozó
- stb.
- stb.
- stb.
Szóval, nah. Értitek?! Legalábbis remélem, mert ettől jobban nem tudom megfogalmazni. És ehhez hozzátartozik még, hogy az egyébként teljesen normális mondatokat megfogalmazni nem igazán tudja, mert egyik sem felel meg olyannak, amilyennek akarja. Aztán amikor elküldi, akkor rájön,hogy ezt vagy azt mégsem úgy kellett volna, meg írhatott volna még pár sort, mert sablonosra vagy ridegre sikerült az üzenet. És ezt követi a várakozás. Néha rövid, néha hosszú, de mindenféleképpen szorongató. Mert ezekben mindig benne van a visszautasítás lehetősége. És ezt nem nagyon akarjuk megélni. Néha elgondolkodom, hogy ezzel a viselkedéssel mennyi mindent el lehet szalasztani. Viszont amikor cselekedni kellene, akkor bátorság nuku.
Mostanában bennem is eléggé megvan a késztetés, egyre jobban erősödik: írni. Hozzá szólni. Mert akkor talán Ő is szól hozzám. És a félelem is. A visszautasítástól. Erre mondják azt, hogy a remény mennyit jelent. És félek, hogy ezt elveszítem.

Zavaros álmok

Reggelre már megint dőlt a zagyamból a hülyeség. Először is azt álmodtam, hogy az Avas alján lévő Tesco iskolaként üzemel, ahol én is diák vagyok, kb. 16 éves. És vártam, hogy a következő tesi óra után jöjjön anya értem kocsival, és mehessünk vezetni. De ekkor bevillant valami. Anya? Vezetni? A suliig? Az én kocsimmal? Dehát nincs is jogsija?! Na neeeem!! És ezzel az erővel rohantam kifelé, és ellógtam a tesi órát.
A második álom sem volt semmi. Egy számomra igennagyonkedves személy iwiw-adatlapját böngésztem. Volt valami új hülye funkciója, ami a harmónia kártyákhoz hasonlított. Ott volt egy kiírás "az érzékeny női lélekről", vagy miről.
És tovább nem folytatódott ez az álom. Csörgött a telefon, hogy ugyan kejjélmárfel! Miért is? Mert irány az okmányiroda. Remélem, normális képem lesz a jogsin...
De ez is azt mutatja, hogy már álmomban sem lehetek tartósan Vele...

Csempé(s)zés

Tegnap történt, hogy este Zsú felhívott. A mondanivalója lényege kb. az volt, hogy mit szólnék hozzá, ha holnap csempézni kellene egy Miskolc címert. A válasz nagyjából miért ne volt. Így ma délre az emeszpé székházba voltunk hivatalosak. 1x1-es csempe darabokból kellett kiraknunk a címer egy részét: egy ív 16 darab 29x29-es részből állt, és összesen 9 ilyen minta volt. de megnyugtatásul: nem nekünk kellett mindet kirakni. Mit is mondjak? Jó meló volt! Legalábbis olyan pepecselős, amit én élvezek, hiszen a keresztszemes miatt jobban át is láttam (Fucival együtt) a mintákat. 6 óra alatt majdnem sikerült 2 teljes ívet megcsinálnunk, ennek híja csupán annyi volt, hogy kevés piros csempénk volt. Őszintén? Élvezném (egy idő után), ha az egyetem elvégzése után ilyen munkám lenne. Igen, tudom, megint szakmát tévesztettem (mint már annyiszor mondhattam is ezt a mondatot...).
Aztán a pezsgő-kávé-pezsgő kombináció annyira jót tett, hogy mire Gergő kitett hármunkat (Zsút, Fucit és engem) az Avas közepén, cseppet készen voltam. Csupán annyira, hogy 23 év után először sikerült az, amire mindig is kíváncsi voltam, vagyis a rajtam lévő cipzáros pulcsit a kabátommal összecipzároznom. Azt hiszem, ez jelentette a "Három Grácia" estéjének tetőfokát. Nagy nevetések után szétváltunk. Fuci várt velem egy buszt. Majd még egyet. És a következőt. Meg az azutánit is (talán). Végül felvetette, hogy mi lenne, ha az egyik gyógyszertár alatti vendéglátó helyre betévednénk. És "véletlenül" sikerült is ez, fejenként 2.5 üveg sör elfogyasztását követően, ami nagyon jót tett a pezsgő-kávé-pezsgő kombináció elfogyasztása után. Annyira, hogy most alig találom el a megfelelő betűket, és nagy valószínűség szerint lesz néhány (?) nagyon értelmetlen mondatom is. De annyi minden kavarog most az agyamban, és túl gyorsan ahhoz, hogy leírjam, pláne ilyen állapotban. Ugyanis egy buszmegállóval hamarabb leszálltam, hogy hátha józanodok egy picit, és nem is kell olyan sokat felfelé sétálni akkor, nadehát ez nem vált be annyira.
Szóval ott jártam, hogy Fucival beültünk a gyógyszertár alatti helyre, ami nagyon is kulturált és hangulatos. Azzal együtt, hogy néhány srác megállított a kétbetűs kitérő után, hogy mit csinálok akkor, ha már nem kell több ital. Mondom, akkor nem iszok tovább... De a lényegtől már megint elfelé pötyögök. Szóval Fucival beszélgettünk. Elég sokat. Sokmindenről. Olyan dolgokról, amelyek mindkettőnkhöz, vagy valamelyikünkhöz közel állnak, illetve nem tudjuk hová tenni, vagy megvitatásra alkalmasak; de a legtöbbet a "pasitéma" tette ki.
És mostanra haza értem, alig tudok pötyögni. És bekapcsoltam a slágert. Egy, számomra sokat jelentő szám szólt rajta Cserhátitól: Hamu és gyémánt. Nagyon bennem van az érzés, hogy ezt egyszer elénekeljem annak, akinek kell. Akiről tudom, hogy "megérdemli". ÉS van néhány szám, amelyeket egyszer szeretnék viszont hallani. Legyen az majd az eljegyzésünk, esküvőnk, vagy valamelyik évfordulónk. Nemcsak az a lényeg, hogy mikor, sőt! Egyáltalán az, hogy előadja. Szívből. Mert így érez. Az egyik Demjéntől a "Szerelem második vérig" című szám. Azt hiszem, nem kell magyaráznom a szövege miatt, hogy miért jelent nálam egy esküvel hasonlító dolgot. A másik pedig a "Vallomás" című szám. Talán jobban felismered, kedves olvasó, ha úgy írom, "Az vagy nekem..." De túlságosan elmentem már alkoholosállapontban-romantikus állapotba, és bár terveztem egy mail megírását, jobban teszem, ha magamban tartom a dolgot.

3 rossz

Tegnap Múzeumpedagon játszottunk. A lényeg az első körben az volt, hogy amíg a csapat fele kint várakozott, addig a másik fele átrendezte a termet, és nekünk bekötött szemmel kellett tájékozódnunk a labirintusban, majd mi variáltuk át a termet, és ők tapogatóztak. A második körben pedig azonos súlyú kockákat kellett csukott szemmel összepárosítani, majd az azonos tapintású és illatú/szagú dolgokkal is ezt kellett csinálni, mindezt persze bekötött szemmel, a párunk irányításával. Jó móka volt, 22-23-24 évesen játszottunk, és még élveztük is!!
Azonban megtörtént rövid időn belül a harmadik rossz.
1, Ellopták a növényeinket
2, Az ORTT elvette a Sláger frekvenciáját
3, valamelyik kendőt nem szerette a szemem, és mivel már este éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, nem maradtam a Kisbót koncertre. Cserébe viszont reggelre szép nagy árpa lett a szememen. És mivel szerencsére van kivezetője, időnként úgy nézek ki, mint egy csipás macska...
Most már valami nagyon jónak kellene következnie, csókolom!!

Kéne, kéne...

Be kéne mennem vizsgaigazolást kérni. De ahhoz kb. 10 percen belül el kéne indulni. Ugyanis 2től órám van. Amire oda kéne írni. Ennek ellenére a víz még csöpög a hajamból, én meg itt ülök, és pötyögök. Hát igen. Ha a lustaság fél egészség, akkor én nagyon egészséges vagyok ám! És mivel úgysem érek már be a felügyeletre úgy, hogy órára is kiérjek, és előtte még Zsuzsával is találkozzak, így ismét jön a megszokott mondat: majd holnap. De most már tényleg! És ennek ellenére hosszú idő után ismét kikenem a körmöm, igaz "csak" átlátszó körömerősítővel. Hogy következik ez a történet elejéből? Ha én azt tudnám...

Sláger Rádió

Eredetileg úgy terveztem, hogy kisebb kommentet írok a tegnapi balekvizsgáról, ami ma hajnalban, 4.05-kor ért véget, ugyanis ekkor mentek át a tanszéken az utolsók. Azonban bekapcsolva a gépem rákattintottam az egyik híreket összegyűjtő oldalra. Megdöbbentett, amit ott láttam.

Évek óta szinte napi rendszerességgel hallgatom a Sláger Rádiót. Attól függően, hogy éppen hogy alakulnak a napi dolgaim, reggel, délben, este és éjszaka is a műsoraik szólnak, legyen az a Bumeráng, Csizi, István Dani, Juhász Gergő, Vas Maya, Gaják Petra, Pilán Éva vagy nagy ritkán (igen, akkor általában már vagy még alszom) Kalácska Gábor műsora.
Feldobtak, amikor szomorú voltam. Melengették szívemet, mikor jótékony tetteket hajtottak végre. Megnevettettek, amitől időnként félre nyeltem, pláne amikor a reggeli órákban már megint éppen akkor kerültek elő a mellékhelységhez kapcsolódó témák, amikor éppen reggeliztem. Együtt örültem velük. És most sokakkal együtt szomorkodom az ORTT dühítő döntésén, mely szerint elvették a Sláger Rádiótól a frekvenciát.
Helyette, ahogyan azt Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatójának sajtóközleményében olvasható, egy politikai beszélgetős műsoros valami lesz. Egyetlen rádió volt kicsiny hazánkban, amelyiken naponta egyszer hallhattuk a számokat, amiken a szüleink és mi is felnőttünk, és nem a mai tücc-tücc szarságok szóltak minden második órában. Ezt veszik el ezzel a döntéssel tőlünk. Hát igen. Ismét elmondhatjuk, hogy ami jó, azt el is basszák ebben az országban.
Egy viszont biztos. Abban a pillanatban, amikor a Sláger Rádió megszűnik sugározni, én is kikapcsolom a rádiót. Előítéletes vagyok, de engem nem érdekel a két új valami. A rádiók azt követően már csak porfogók lesznek nálam, bár nagy valószínűséggel elő fog még fordulni, hogy reflexként bekapcsolom még, várva a már megszokott hangzást. És akkor ismét és ismét csalódni fogok a hazai döntéshozásban.
Az ORTT tagjai pedig tehetnek egy szívességet, és felköthetik magukat szépen sorba a villanypóznákra. Vagy ha tudnak, aludjanak nyugodtan azzal a tudattal, hogy több millió ember hétköznapjait sikerült tönkretenniük.

Óraátállítás

Tegnap éjjel ismét át kellett állítani az órát. Szerencsére nem előre, hanem hátra. Így "kaptunk" egy plusz órát. Viszont ezért hamarabb is jön az éjszakai sötétség. Jó ez nekünk? Kell ez? Még mindig spórolunk vele áramot, vagy éppen ellenkezőleg?
Mindenesetre szerintem már nem túl sok semmi értelme van, ráadásul nehéz is hozzászokni...

Lopás

Kb. 5 éve vannak kint növényeink a lépcsőfordulóban. Ezalatt az idő alatt szépen helyrejöttek a lakásban csak senyvedők, megnőttek, szerették az új helyüket. A mai naptól kezdve egyetlen növényünk marad kint, egy kaktuszhoz hasonló, mert annak az instabilitása miatt a mozdítása is életveszélyes, a tüskék pedig a nedvével együtt allergiás reakciót okoznak.
Hogy mi az oka ennek a hirtelen változásnak, és annak, hogy a szép lépcsőház kopár lett?
Az, hogy ma reggelre 3 nagy cserép növényünket lopták el. Mindháromért sokat küzdöttünk, volt, hogy nagyon úgy nézett ki, nem fognak megmaradni. A fura az volt az egészben, hogy kb. 3 hete a szomszéd bácsi kitett plusz 2 cserép növényt, hogy hátha azok is megerősödnek. Mivel most a fiáék laknak itt, nagyon ritkán van itthon. Kevesebb, mint egy hete történt, hogy ez a 2 cserép növény eltűnt. Gondoltuk, biztos talált nekik jobb helyet, és oda rakta. Olyan fél órája a fiától megtudtuk, hogy erről szó sincs. Tehát egyetlen hét leforgása alatt 5 nagy cserepet loptak el...
Akiket tudtunk bemenekítettünk, a muskátlikat levittük a pincébe, a kb 12 éves hatalmas karácsonyi kaktuszt, a korallvirágot és az egyik ellopott növény egy korábban letört pici hajtását behoztuk a lakásba. Most jön majd a sakkozás, hogy kit hova rakjunk...

A mieinkről néhány szót, egyfajta nekrológként.
Az egyiket pici sarjként még a gimiből hoztuk. Ki lehet számolni, hogy az már nem ma volt, a növény 6 év körüli. Sokáig úgy nézett ki, hogy nem fog megmaradni, a szára néha teljesen kopár volt, és csak néhány levél lifegett a tetején. De túlélte, jól érezte magát, és csak nőtt és szépült.
A múltkor letört róla egy hajtás, ennyi maradt meg belőle.
A második az egyetlen, aminek tudom a nevét. Vitorlavirágnak hívták. Sokáig meg sem moccant a növekedésben, 2 éve viszont nyáron virított.
A harmadik mióta kint volt hatalmas leveleket hozott. Őt is temettük már, nem is egyszer. Néhány pici is kezdett már megjelenni nála. Az elvesztése pedig azért is fáj, mert már nagyinak sincs belőle (azon a télen, amikor eltörte a bokáját, kifagyott).

Remélem leszárad a keze a tolvajnak, és jóval többször él majd át ezután ettől sokkal nagyobb fájdalmakat.

Hogy mi nyugtathat meg valamennyire? Hogy a nagy karácsonyi kaktuszt nem vitték el. Annak ugyanis a valós értéke alsó hangon 25-30.000 Ft...

Tegnapelőtt-tegnap-ma

Értelmes cím, tudom. De más nem jutott eszembe. Olyan sem, ami jobban összefoglalná a történteket. Lássuk szépen, sorban.

Tegnapelőtt
Szerda volt. Csak azért mondom, hogy pontosan lássuk. Mint már írtam, sikerült a forgalom vizsgám. Ennek örömére úgy kifáradtam, hogy irány az ágy, és alvás. Egy óra elteltével Zsazsi hívására keltem, beszéltem vele, amire emlékszem is. Vagyis úgy nagyjából... a körvonalakra... Aztán fél óra ismételt alvás után sms-es ébresztő, de erre olyan nagyon jó volt felkelni. Este pedig családtalálkozó címszóval irány a Liget. Nem voltunk valami sokan, és főleg idősebbek, a gólyáink közül alig jöttek el. De jót mulattunk! Majdnem ledartsoztam Danit a hajtogatott repülőmmel. És sokakat kiakasztottam, feldühítettem és felháborítottam azzal, hogy csak részleteket láttam a Szex és New Yorkból, és hogy az sem tetszett. A másik sokk pedig az volt, hogy nem nézek Született feleségeket sem, bár ebből láttam vagy 3 részt... De ezek nekem nem jönnek be, na! Én főleg a nyomozós-helyszínelős-efbíájos-cijáés filmeket és sorozatokat szeretem, és ezzel nem azt mondom, hogy nem nézek meg romantikus filmeket!...

Tegnap
Szinte semmi nem történt, és az ördögnek való tartozásomat is leróttam, amikor feleslegesen mentem ki a Felügyeletre. De hát ez van, ilyen az én szerencsém...

Ma
Éppen azért pötyögök, mert várok. Hogy mire? Az élesztőre. Ugyanis lángost sütök. Már ha az élesztő is úgy akarja. Mert eddig nem úgy tűnik. Utána pedig végre nyugodtan locsolhatok és babusgathatom a növényeimet, és nem fél óra alatt kell majd végigöntöznöm őket. És közben hallgatom a Sláger Rádiót, ahol ma csak magyar zenék szólnak. Ezazzzz!!

Forgalom vizsga

Elérkezett a nagy nap, irány a forgalom, méghozzá egy vizsgabiztossal a hátam mögött. Stressz? Áh! Hol már? Csak a lábam remegett úgy, hogy attól féltem, nem fogok tudni elindulni a lámpáknál, és folyamatosan lefulladok majd. De túl vagyok rajta. És SIKERÜÜÜÜÜÜÜLT!! :)) Bár voltak necces helyzetek, életemben nem parkoltam még ilyen rosszul, és kb. nagyanyó-sebességgel indultam el. Utóbbira a mentségem csupán annyi: igaz, hogy lassan, de sikerült elindulni, és így legalább nem fulladtam le minden lámpánál...
Reszkess világ, hamarosan az oktatóm nélkül leszek a vezető ülésben! Bár most nemhogy beülni, autóra nézni is nehezen megy...

Jah, és amit elfelejtettem tegnap megírni: nagy az öröm, rám jön, össze tudom gombolni, és még kicsit nagy is az a farmerom, amelyiket nyáron fel sem sikerült rángatnom! :)

Szülinap

Tegnap volt a szülinapom. Nem, nem a 12. életévemet töltöttem be, mint ahogyan azt egyesek gondolnák, hanem a 23. volt soron. Igen, nőből vagyok, de ezt a számot még be merem vallani, viszont már gondolkodom azon, hogy jövőre ismét a 22 leszek... :)
A nap során rengeteg köszöntést és jókívánságot kaptam: iwiw-en, sms-ben, személyesen jöttek a kedves szavak, gondolatok, idézetek. És nagyon jól esett, hogy ennyien gondolnak rám (volt néhány nagyon meglepő is!!). És bár hétköznap... mit hétköznap? A hét legeleje volt, mégis irány a jól megszokott Thalia. Zsuval, Fucival és Robival igen kellemes esténk volt, bár Zsu igen hamar ment, mondván holnap előadást kell tartania. És ma kiderült, hogy még maradhatott volna... Aminek nagyon örülök, hogy Robival olyan volt a hangulat, mint a kiborulásom előtt, vagy mintha az meg sem történt volna. Azért a buszmegállóban sikerült jól elhülyéskednünk, és közben 2-3 busz is elment, így vagy egy órát várt velem. :)
Mindent összegezve szép nap és jó este volt. De remélem, a következőre (nem, nem a szülinapomra, hanem a jó estére gondolok) nem kell majd sokat várnom.

És ami a rémisztő, csak hogy ilyen is legyen: holnap forgalomból vizsgázom. Reakció? Kb: Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Amennyi látszik...

Kezdem elhinni, hogy apának egy dologban nagyon igaza van...
Na, de kezdjük az elején. Ma voltam vezetni. És jó szokásomhoz híven hiába kelek fel magamtól vagy a telefoncsörgésre korán, mégis mindig az utolsó pillanatban kell elkezdenem készülődni. Mert eltrécselem/netezem/szórakozom az időt. Jó, most az is benne volt, hogy vártam, hogy a szüleim végre lemenjenek a kertbe, és nyugodtan tudjak készülődni. Igenám, de apa hazajött amikor már a cipőt húztam volna, hogy az egyik szomszédtól, aki visszaadja a kertet, vett egy ásót, és hozzak már ki neki 500 Ft-ot. Jó, persze, miért is ne (közben gyors pillantás az órára, hogy ajajj, megint mindjárt lekésem a buszt). Mivel kicsit megkavart, a sportcipőm helyett a csizmámat vettem fel... Nem vettem észre, hogy kopog, sem azt, hogy hosszan melegít, és még azt sem, hogy az 5 centis sarok miatt (amihez nem vagyok hozzászokva) kicsit fáj a sípcsontom, amikor sietek benne... És mikor esik le, hogy mi van a lábamon??? Amikor a Népkertet is elhagytam busszal, és kb. 15 perc kellene, hogy hazaérjek, és ennyim van odaérni a Felügyeletre... Nagyszerű, gondoltam, megint sikerült alkotni egy nagyot. Leszállás után spuri a Centrumba, ahol vettem egy drágának mondható tornacipőt... (cseppet sokalltam az árát, de a szükség néha törvényt bont... csak az a szép, hogy abszolút nem hordok ilyet, úgyhogy ha kell valakinek egy 38as tornacsuka, sikítson, csak egyszer volt, 1 óra vezetésre a lábamon!!) Szóval, odaértem csepp késéssel, és vettem át a cipőt. Az oktatóm meg közölte, hogy abban a csizmában is vezethettem volna... Mondom nem baj, üsse kő, de legalább ennek lapos a talpa. Aztán hazafelé eszembe jutott, hogy nem kéne szembesülniük az agyamentségemmel és a pár cipővel... Szerencsém volt, nem voltak itthon, nemrég értek csak haza... Majd holnap elmondom anyának, segítsen elrejteni.
De azt hiszem, igaza van (legalábbis ebben az esetben) apának: "Annyi eszed van, amennyi látszik. Semennyi." Vagy még annyi se...

Reggel...

A mai reggellel a többihez képest jó sok problémám van:
- nehezen tudtam csak eldönteni, hogy kedd vagy szerda van
- sötét
- hideg
- esős
- szeles
- bő 1 óra múlva pedig vezetnem kell, mert jövőhét szerdán forgalom vizsga...
És ez a nap nagyon-nagyon-nagyon hosszú lesz...

Lehet, hogy a címbe csak annyit kellett volna írni, hogy "Nyüfffff"...?!

Sokminden

Az elmúlt időszak cseppet fárasztó volt. Néha eszembe jutott, hogy írni kéne, mert elfelejtem, és... El is felejtettem... De azt hiszem, mindent megmagyaráz, hogy egy mai telefonban szalagrendelés helyett lenmagrendelést értettem...

De legalább tegnap sikerült az éven először (!) összefutni Rékával, este pedig jót nosztalgiázni Lindával. Már várom, hogy mikor sikerül 1-1 újabb találkát összehozni!

Gasztropercek 2 - Tepsis hal krumplival

Hozzávalók (1 tepsinyi):
- 1 szelet afrikai harca
- súlyra ugyanannyi fagyasztott tengeri halfilé, mint amennyi a harcsa
- hagyma
- krumpli (kb 10-12 darab közepes méretű)
- hagyma
- főzőtejszín
- reszelt sajt
- zsír (a tepsi kikenéséhez)
- só
- bors (őrölt)
- olaj
- mustár
- fokhagyma
- paradicsomos-paprikás lé (pl. ami a lecsó befőzésekor megmarad)
- 1 csipet szárított, morzsolt bazsalikom
- 1 csipet szárított, morzsolt izsóp

Elkészítés:
1 kanál olajjal, kb. 2,5-3 kanál mustárral, 1 deci paradicsomos-paprikás lével sóval, borssal és a szárított morzsolt fűszerekkel pácot készítünk, melybe apróra vágott fokhagyma is kerül. Ízre a pácnak olyannak kell lennie, mint a piros arany. Ebbe beleforgatjuk a halakat, melyeket előzőleg felkockáztunk akkora darabokra, mintha csirkemell lenne. A pácos halat fél napra hűtőbe tesszük.
Miután összeértek az ízek, megtisztítjuk a krumplit és a hagymát. A krumplit felkarikázzuk, majd a kizsírozott tepsibe tesszük. Ügyeljünk arra, hogy legalább 2, de inkább 3 réteg krumplink legyen. Erre öntjük rá a pácos halat, majd rászórjuk a hagymát, melyet felkarikáztunk, besóztunk, kifacsartunk, majd megmostunk. Így szépen darabjaira hullik, és a sós íze sem érezhető. Ezt az egészet megöntözzük főzőtejszínnel, majd reszelt sajtot szórunk rá jó vastagon. Alufóliával lefedjük, kb. 1,5 órát sütjük, majd az alufóliát óvatosan leszedve még 3-5 percig sütjük, amíg a teteje szép piros nem lesz.

Cikk - Az egyetemisták dublőreiket ültetik az iskolapadba

Csepp érdekesség, mielőtt az utakra hajtok.

Az utóbbi hetekben szokatlan hirdetések jelentek meg az ukrán álláshirdető internetes oldalakon. A hirdetéseket feladók olyan fiúkat vagy lányokat keresnek, akik pénzért vállalják egyetemi előadások látogatását és a jelenlét igazolását – írta online kiadásában a kijevi Szegodnya című napilap.

Az újság utánajárt a hirdetéseknek, és megtudta, hogy azokat a tanulás mellett munkát vállaló kijevi egyetemisták adták fel. A lap által megkérdezett egyik hirdető diáklány elmondta, hogy egy kijevi egyetem nappali tagozatának ötödik évfolyamos hallgatója, és azért keres valakit, aki vállalná helyette a fontosabb előadások látogatását, mert nem akarja elveszíteni az állását, és azt sem szeretné, ha a mulasztásai miatt gondjai támadnának a vizsgákon.

Mint közölte, a helyettesítőjének 20 hrivnyát (kb. 500 Ft) fizetne egy-egy előadáson való megjelenésért. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a dublőrt a tanár valamilyen feladattal a táblához szólítja, nem tudott válaszolni. A napilapnak az ügyben nyilatkozó egyetemi tanárok kifejtették: gyanítják, hogy az utolsó évfolyamokon a diákok nem látogatják rendszeresen az előadásokat, és a névsorolvasáskor mások jelentkeznek helyettük. Arról azonban még nem hallottak, hogy a mulasztó egyetemisták hirdetés útján keresnének óralátogató dublőröket.

forrás: http://www.coolpolitika.hu/az_egyetemistak_dubloreiket_ultetik_az_iskolapadba

Mi aza zantropológia?

Reggelre megint álmodtam. Hülyeséget? Azt hát... Abban a buszmegállóban álltam, amiben fel szoktam szállni. Le akartam menni a városba. Valahogy odakeveredett nagybátyám, és felszálltunk sárga buszra (!), hogy lejussunk a tacskóig. A sárgán rengeteg ismerőssel találkozott, és nagyban újságolta, hogy a rokon antropológus. Erre a kérdés? Mi az a zantropológia? Valami szerelő?... Az elsőnél még tiltakoztam, a másodiknál már csak hallgattam, a harmadiknál pedig megelőztem nagybátyámat: "Jah, valami olyasmi..."

Hűvös

Enyhén hűvös van. Vagyis inkább már hideg. Ez miben nyilvánul meg? Fáznak az ujjaim és az orrom is... Kellene most már tényleg egy orrtyű...

Hospitálás

Az elmúlt 3 napban 2 suliban is voltam, és immáron elkezdődött a tényleges hospitálás.
Az egyikben hétfőn voltam, s a következő történt. 2 órát kellett volna lehospitálni, vagyis valahol hátul, egy sarokban megfigyelni, hogy milyen módszerekkel dolgozik a vezetőtanárom, és hogyan reagálnak minderre a diákok. Azonban a tanáromnak elég sok papírt kellett kitöltenie a tanévben meg nem jelet tanítványai miatt, valamint a kooperatív tanítással kapcsolatos megbeszélésen is részt kellett vennie, így hát az óra előtt 3 perccel megtudtam, hogy miután engem bemutat, kezdenem kell valamit az osztályokkal. Hogy mit gondoltam ekkor? Zavaros. Kb. a "Na neeee!!", "Elrohanni ér?", "Most mégis mit kezdjek velük?!", "Én? Oda? Be? Egyedül? Óóóóráááát??!!" fogalmazódott meg egyszerre, miközben arra sem volt szinte időm, hogy feleszméljek a rettegésből, mivel máris a katedrán találtam magam, miközben a vezetőtanárom bemutat, aztán csukódik az ajtó, és egyedül vagyok egy csomó vadidegen gyerek előtt, miközben valahogyan túl kellene élni a maradék 43 percet, meg majd még a következő órát... Mit tehet ilyenkor a kezdő tanárjelölt? Bemutatkozik újra, majd mindenkit megkér, hogy egyesével mutatkozzanak be - ezzel is megy az idő. Mesél egy kicsit magáról, hogy éppen hogy és mint került oda, ahol most van (és olyan helyzetbe is...), milyen tapasztalatai vannak az egyetemmel. Aztán próbál kérdezgetni az iskoláról, meg hogy mit mivel, hogyan szokás itt, és vajon a hírneve tényleg olyan-e az intézménynek, mint amilyen valójában (erre a válasz összefoglalva: mégolyanabb...), és hasonló nyalánkságok. Így szépen, lassan, csordogálva el is telt a 2x45 perc. Bár volt néha olyan érzésem, hogy most mi a fenét kérdezzek tőlük, azért azt hiszem, egészen jól meg tudtam oldani a feladatot. Nem merültem el a mély vízben, amibe belelöktek, nem fuldokoltam, és viszonylag keveset lebegtem az úszás közben. Mellesleg megjegyzem: annak, hogy én oda előre kiállok 25 tanóra hospitálás után kellett volna bekövetkeznie... Most már viszont minden alkalomra készülök, hogy mi van, ha megint be kell ugranom...

A másik suliba tegnap és ma töltöttem délelőttöm nagy részét. Mivel az ottani vezetőtanárom csak a saját osztályában tanít magyart, így a keddi napot arra szántam, hogy több tanórájukat megfigyeljem. Rendes osztálynak tűnik a csapat, nem nagyon zajosak, és a mai helyzetekhez képest rendesen odafigyelnek órán. Bár Az ember tragédiáját nem nagyon olvassák, és ezért holnap dogát is írnak majd szegények.
Ma pedig az egyik társadalomismeretet tanító antropos kollégával töltöttem a napot, így végre életemben először olyan órán ültem, amit a másik suliban tanítanom kellene majd: társadalomismeret. Mi a tapasztalat? Csak magamban felsóhajtottam, hogy ha lett volna ilyen óránk anno, akkor a bónusz az ilyen kaliberű tanár lett volna.

Alkotás

Volt már olyanod, hogy egyszerűen valamit alkotnod kell? Egy belsőkésztetés, melyet elnyomhatsz, de idővel újra és újra, és egyre erősebben tör rád? Furcsa érzés, nem igaz?! Nos, mostanában egyre többet érzem azt, hogy valamit meg kellene festenem. Ne kérdezd, hogy mit. Magam sem tudom. Néha beugrik egy-egy kép, és látom a kezem, ahogy ceruzával, tollal, ecsettel húzza a vonalakat, vagy az ujjaimmal kenem el, az alkotás pedig gyönyörű, legalábbis amennyit látok belőle hirtelen. Egyre nagyobb a vágy, hogy elkészítsem a képeket. Csak néhány bökkenő van: nem emlékszem rájuk teljesen, és nincs olyan kézügyességem sem, amivel el lehetne készíteni őket...

Sördögök

Tegnap este koncerten voltunk. Ismét péntek, ismét csajos buli. Zsúval és Fucival a szinvaparki Amszterdamban hallgattuk a Sördögök nevezetű zenekart. Mit is mondjak? Egyszerűen fantasztikus volt!! Fiatalok, pörgősek, nagyon jó dalokat dolgoztak fel. Látszik rajtuk, hogy nem azért játszanak a közönségnek, mert valamiből meg kell élni. Egyáltalán nem. A közönségnek játszanak, és önmaguk szórakoztatására is. Az énekesek hangja nagyon jó, és a hangszerekhez is prímán értenek. Simán helyük van Rocktóberen (ami ténylegesen októberben van) vagy MEN-en! A számokat, amiket játszanak mind a saját ízlésükhöz igazították. Ami mégis talán a legjobban tetszett, az Az operaház fantomja egyik számának feldúsított változata. Minderre a reakció csak ennyi volt: WOW! És csak úgy bónuszként megjegyzem: melyik zenekar az, ahol nemcsak ingyen hallgathatod a zenét, de még tortát is kapsz? Na jó, oké, ebbe beletartozik az is, hogy 3 tag mostanában ünnepli a szülinapját. :)

Hospitos megbeszélés 2.

Tegnap sikeresen találkoztunk a másik tanárommal, akinél hospitálni fogunk. Nagyon rendes, szimpatikus hölgy. Egyetlen bökkenő, hogy egy héten összesen 5 db magyar órája van. De ezt is orvosolhatjuk. Mindenesetre azt hiszem, a két vezetőtanárommal megfogtam az Isten lábát!

Hospitos megbeszélés 1.

Ma reggel (mint már korábban is említettem) korán keltem. 7.55-kor indult a busz, amivel mentem, vagyis mentünk, még pontosabban mentünk volna, ugyanis csak én voltam rajta. Nem, nem egyedül az üres buszon. Csak Fuci nem volt rajta, aki pedig a kísérőm volt. Ugyanis fogalmam sem volt, hogy van a suli. Így hát amikor a koliknál sem szállt fel, telefon elő. Miután felvette csak ennyit mondott "Bazd meg!", majd kb. 25 perccel azután, hogy leértem a végállomásra, ő is megérkezett. Utána irány a suli, ahol szerencsére nem pont becsengetésre futottunk be, hanem az óra kellős közepére, így nem kellett annyit várni. A vezetőtanárom nagyon jófej, segítőkész, és bár kevés órája van, még kevesebbet ajánlott, mert néhány osztályba inkább nem akar beengedni.

Reggel

Világ életemben bagoly típus voltam, az éjszakázást jól bírtam, de cserébe kellett az alvás másnap. Tegnap ismét nem sikerült normálisan elaludni, így bekövetkezett az, ami már nagyon régen nem: hajnali fél7 előtt csörgött az ébresztő. És olyan dolog sem volt már évek óta, hogy véletlenül a Szundi üzemmódot kapcsoltam be észrevétel nélkül, így már az egész család felkelt...

Nyűgös

Ma nyűgös napom van. Nem szoktam ilyen lenni túl gyakran, de ha mégis, akkor nagyon. Az egész tegnap kezdődött balekoktatáson. Éhes voltam, fáradt, és a cipőm (igen, ugyanaz) még mindig (vagy már megint) sikeresen tört és nyomott, ráadásul a talpam is megfájdult. Szép kis baleset... Nem is voltam túl sokáig, oktatás után jöttem haza, amikor is a buszra kb. 20 percet kellett várni... Na ekkor kezdtem nagyon nyűgös lenni. Hazaérve már megint nem tudtam túl hamar álomba merülni. Reggel meg fél8kor keltem, és beállítottam az órát, hogy ne 8kor, hanem fél9kor keltsen fel. Közben arra gondoltam, hogy vajon lesz ma óra? Hát igen... Megint nem hallgattam a megérzésemre, és majdnem lekéstem a buszt is... Csak azt nem tudom, hogy minek a Neptun, ha nem küldenek semmit, hogy "hahó, ti szerencsétlenek! kari tanács miatt ma elmarad a zóra"... Így aztán irány haza, fél órát itthon töltök, majd irány vezetni. Másodszor nem volt szerencsém: a busz az orrom előtt elsuhant. Aztán a villamos is... Úgyhogy késve, de befutottam. És mentem 70-nel. Nem szeretem a kuplungot. Sem a sávokat. És azt a sok barmot sem, akik a húdejókocsijukban ülve azt hiszik, csak ők vannak az utakon... De láttam egy jó rendszámtáblás kiírást, ami nagyon megtetszett: "Ne villogj, ne dudálj NŐ VEZET!" Hehe ilyen majd nekem is kell!! Meg menetben láttam egy srácot, aki hasonlított a kiszemeltemhez, és kézen fogva ment egy lánnyal. A busz tovasuhant, de 90%, hogy nem ő volt. De azt hiszem, mindent elmond arról, mennyire szeretném már látni, hogy már lassan mindenkiben, aki csak kicsit is hasonlít rá, őt keresem...

Csajos este Zsúval

Ma csak úgy, szimplán csajos estét tartottunk. Persze itthon a fogadtatás már megint a "nagyon részeg vagy" volt... Ennek ellenére írok most - már amit gondolnak jelenlegi állapotomról...
Drága Zsú! Ismerlek, és mivel tudom, hogy olvasol, ezért értékelni fogod a most következő szavakat!
Vivat Bölcsész!
Vivat Őszinteség!
Vivat Barátság!
A mai este nagyon sokat jelentett nekem. S Te is ismered jól a nótát, melynek utolsó sora a következő:
"Barátság szent s örök!"

Jó Szerencsét!
Vivat Bölcsész!

Gasztropercek 1. - Paradicsomos-halas-babos saláta

Már egy ideje bennem van, hogy a blogomba recepteket is írok. Vagy olyat, amit nem könyvből lestem ki, vagy olyanokat, amiket leírás alapján készítettem, és jól sikerültek, vagy valamiért megfogtak, esetleg máshogyan jobban lehet elkészíteni - szerintem. Így kezdődjék is el a Gasztropercek rovat. Ha valaki kipróbálta ezeket a recepteket, és ízlett, vagy nem ízlett, esetleg máshogyan készíti, több vagy kevesebb hozzávalót tesz bele, írja le bátran!

Paradicsomos-halas-babos saláta

Hozzávalók:
- 1 púpos evőkanál (ek.) cukor
- 1 ek. citromlé
- 1 csipetnyi szárított, kézzel morzsolt oregánó
- 1 csipetnyi szárított, kézzel morzsolt izsóp
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 1 kisebb fej lila hagyma
- 1 kisebb fej, vagy (nagyságtól függően) 1-3 cikk fokhagyma
- 1 kanál mustár
- 4-5 kanál ketchup
- 3-5 kisebb megfőzött, héjától megszabadított paradicsom
- fél édes zöldpaprika
- egy közepesen, vagy enyhén csípős paprika vége (nem a csutkája, hanem a hegye)
- 1 sima babkonzerv
- 1 paradicsomos babkonzerv
- 2 doboz olajos hal
- késhegynyi őrölt csípős paprika
- só
- őrölt bors

Elkészítés:
A kanál cukrot, citromlevet egy csipetnyi sóval, őrölt borssal, késhegynyi őrölt csípős paprikával, mustárral és ketcuppal összekeverem, majd a szárított és morzsolt oregánót és izsópot is bele teszem . Hozzáadom a fokhagymát, melyet vagy nagyon vékony szeletekre vágokés még tovább aprítok, vagy átnyomom fokhagymaprésen. Ezt követi az apró kockákra szeletelt vörös és lila hagyma, majd pedig a szintén apró kockákra vágott zöldpaprika, illetve a vékony csíkokra szelt csípős paprika. Jól összekeverem, majd hozzáadom a meghámozott, főtt, darabolt paradicsomokat (ez nem fog egyben maradni, de nem is kell egyben maradnia). Utánízesítem sóval és borssal. Ezt az öntetet (mert ekkor még annak néz ki) nyugodtan adhatjuk akár sült, akár grillezett húsokhoz. Következő lépésként a két babkonzervet is beleöntjük az eddigiekbe, és összekeverjük. Ezt a paradicsomos-babos készítményt akár egyszerű főtt tésztán is tálalhatjuk. Ezt követően utolsó előtti lépésként hozzáadjuk a 2 olajos hal konzerv tartalmát (tehát a halat és olajos levét is), a halat nem túl apró darabokra vágva. Végső mozdulatként kóstolás után még ízlésünkhöz igazítjuk az ételt. Ezt követően hűtőbe tesszük, és legalább fél napig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Névnap

Csütörtök este előre ittunk az nagy brummogó bőrére. Történt ugyanis, hogy Fuci tesója, Ildi (akinek ugyanakkor van a szülinapja, mint nekem), előre hozta egy hónappal a birthday-partyját. Így a péntek este, amikor is a névnapom volt, nem vált alkalmassá az ünneplésre. Tehát csütörtökön irány a Liget, ahol múlthéten is megfordultunk vala, csak éppen Fucit ünnepelni. Zsúval, Fucival és Danival mentem. Roli sajnos dolgozott, így ő nem lehetett ott. :( Később csatlakoztak a többiek is, és volt ott beszélgetés a kötelező olvasmányokról, a külföldi férjet/feleséget szerezni papírért dologról, és még sok minden másról. Egyik gólyánknak megtanítottam, hogyan kell a balekgyűrűt összerakni. Jóval hamarabb sikerült neki, mint nekem anno... :) Ettünk megaburgeres hatalmas hamburgert, és kaptam egy mosolygós kulcstartót, ami a fal helyett a kulcscsomómra került, valamint 2 levelet kedves szavakkal. Annyira jó este volt!
Péntekre úgy terveztem, hogy ha felköszönt az a bizonyos valaki, akivel húdejólenneegyüttlenni, akkor megpróbálom lecsábítani, hogy igyunk már meg valamit a városban. Felköszöntött, ami nagyon jól esett, de sajna a találka nem jött létre :( Ennek köszönhetően a névnapom estéjét Csernussal töltöttem. Igen, emlékszem, hogy majd írok róla bővebben, és egyenlőre az időpont továbbra is majd. Egyébként (csakhogy ugráljak kicsit az időben, mert úgy talán nem annyira követhető a dolog, és csak úgy csakazértis) a nap nagyrészét (miután fél11kor sikerült felkelni...) azzal töltöttük, hogy kereskedésből kereskedésbe járunk, és nem túl régi, nem túl ütött-kopott és nem túl használt használt autót kerestünk. Hétfőn megy is majd apa az egyik munkatársával, és elviszik egy körre az egyik kiszemeltet. Lehet, hogy lesz egy hófehér Suzuki Swiftem?!

Cipő

Mint minden évben ilyentájt szokás, ismét elkezdődött a balekoktatás. És mint olyanhoz, egyenviselet dukál, amihez pedig elegáns cipő tartozik. Ez a cipellő olyan fél éve van meg, és már elégszer tört borsot az orrom alá. Vagyis nem borsot és nem az orrom alá, hanem sarkat és az én lábamon. Most írhatnátok: Ragaszd le!... DE!! Én megtettem! Leragasztottam! És az a köcsög ragtapasz vagy nem bír ott maradni, vagy feljebb/lejjebb kerül, mint kellene... És ennek a következménye: már megint úgy néz ki mindkét lábam, mint amit jól helybenhagytak... De most komolyan! Miért is kell a nőknek magassarkú, kényelmetlen cipőket viselni? És ki volt az az idióta, aki mindezt kitalálta??...

Görömbölyi ősz

Tegnap Görömbölyön jártam Editék pincéjénél. Nem, nem magamtól tévedtem oda. A Görömbölyi ősz rendezvényen belül főzőverseny volt, és Edit unokatesója valami istenit főzött! Bár a zsűri szerint nem volt dobogós, szerintem mégis a legjobb volt annak ellenére, hogy a többit nem kóstoltam. Beszélgettünk, kártyáztunk, elsétáltunk a tóhoz. Este pedig kisebb karaoképartyba keveredtünk, igaz a vokál szerepe maradt csak meg nekünk. Ami meglepett: 6-8-10 éves gyerekek is ismernek még olyan számokat, amik már akkor is réginek számítottak, amikor mi voltunk ennyi évesek. És ez nagyon helyes!! A délután gyorsan eltelt. És Edit retteghet, ha lesz szalonnasütés, akkor nagy valószínűséggel ott leszek! - már ha meghív :)

Szoptóberfeszt helyett

Megint a Rocktóberfeszt időszakát éljük. Szeptemberben. No comment, mert az nem lenne szalonképes. Ellenben ma, vagyis már tegnap az idei évi nemzetközi Fuci-nap került megrendezésre. Ismerősök, jó barátok, Liget, alkohol. Mi kell még? Hiszen elég az, ha az ember jó társaságban van, és jók a témák, amikről szó van. Ahogyan fogyott a szesz, fogytak az emberek is. Na nem azért. A híres-hírhedt miskolci közlekedés átka, hogy van egy bizonyos időpont, amikor egy másik bizonyos időpontig csakcsupán két lehetőség van arra, hogy eljussunk egyik helyről a másikra: taxi vagy lábbusz. És emiatt bizony többen is úgy látták, hogy idejekorán távoznak. Hogy én miért is nem vagyok ott? Ennek egyszerű az oka. Az ünnepelttel úgy döntöttünk a saját érdekében, hogy immáron ideje hazafelé venni az irányt. Először a lábbuszra gondoltunk, amiből taxi lett. De legalább hamar itthon vagyok. Mielőtt elindultunk, volt Fucival egy érdekes, ámde lényegre törő beszélgetésünk.
J. R. Ward könyveiről, illetve Csernus A NŐ és A FÉRFI című munkáiról a későbbiekben tervezek majd egy hosszabb, alaposan átgondolt bejegyzést. Ezek kapcsolódnak erősen a beszélgetés témájához, megvilágítanak dolgokat. Kezdjük az előbbivel, ebbe ékelődve kerül majd néhány dolog, aminek ihletét A nő-ből merítettem, már amennyit sikerült elolvasni eddig.
J. R. Ward könyveiben a vámpírok modern, rappel és technóval, droggal, és csúcstechnológiával felszerelt világában találjuk magunkat. Mindegyik könyv egy-egy vámpír harcos történetét mutatja be, szemszögéből közelíti meg a történetet, miközben az idő folyamatosan halad előre. Azonban ez mind csak máz. Ha lecsupaszítjuk az egészet, akkor két dolgot látunk: férfit és nőt. Bár tudjuk, sejtjük, hogy a végén minden happy lesz, ennek ellenére is folyamatos buktatókat vannak, amikkel az adott kötet főszereplőinek meg kell küzdenie. Egyetlen dolog nem változik. A férfi férfiként viselkedik, tud udvarolni, jelzéseket adni, szeretni, és NEM VÁRJA EL, hogy a nő fusson utána. És ez az, amire sok nő vágyik. Hogy meghódítsák. Itt nem méregdrága ajándékokra és luxusra kell gondolni. Érintések, mozdulatok, mimika, szemkontaktus; igaz a sorrend fordított, de ezeket érezni, éreztetni kell. És a nő dolga, hogy mindezekre reagáljon, és viszonozza az érintéseket, mozdulatokat, mimikát, szemkontaktust.
Sajnos a mai világ egyik nagy hibája, hogy a férfiak elkényelmesedtek. Gondoljunk bele. Hány férfi van, aki kezdeményezett a kapcsolat elején?! Hány férfi van, aki nem várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön?! Egyre kevesebb. Főleg, hogy a mai fiatalok közül némelyikről nemhogy azt nem lehet eldönteni, hogy melyik nemhez vonzódik, hanem azt sem, hogy melyikhez tartozik...
Most komolyan. Mitől férfi egy férfi? Attól, hogy szőrös, büfög, fingik, és valami lóg a lába között? Vagy attól, hogy FÉRFIKÉNT viselkedik, és meg meri tenni az első lépést?! Félreértés ne essék, nem akar senki sem egy szentet.
Hiszem, hogy nem vagyunk kevesen, akik azt érzik, hogy rossz századba születtek. Nem kell sokat visszamenni az időben, bőkezűen 100 év is megteszi. Amikor még volt udvarlás. Amikor nem a nő rohant a férfi után. Amikor a jelzések egyértelműek voltak, és nemcsak tudtak is mit tenni az emberek velük, hanem világos is volt számukra, hogy mi mit is jelent.

Hirtelen felindulás

Lassan vége ennek a hétnek is, mármint "tanulmányi" szempontól. Van néhány órám: kedden és szerdán 1, csütörtökön egyik héten egy, a másikon meg kettő. Fantasztikusan jó lenne ez az állapot, ha nem kellene majd hospitálni járni.
A mai egyik órám sikeresen elmaradt. És mikor derült erre fény? Amikor már fél órája ülünk a tanszéken, és Levente felhívta a tanárt. Hjajjj... Csak azt mondja meg nekem valaki, hogy mire való a Neptun... De ennek köszönhetően hirtelen felindulásból irány a város. Ennek következménye: 3 felső. Amik nagyon jót tettek az önbizalmamnak. Csak nehogy belelendüljek, mert akkor az nem fog túl sok jóhoz vezetni. Mármint a vásárlás. Vagyis a túl sok vásárlás. Hamarosan indulni kéne, este Fuci névnapot ünneplünk. Ma is jó estém lesz! :)

Meggyőzőképesség

Nem is tudtam, hogy ilyen jól meg tudok győzni embereket. Jó, jó. Igen, kell az ő hajlandóságuk is hozzá, de akkor is. A történetet így hangzik.
Fuci és Zsú meglátogattak ma délután. Nem, nem csak úgy. Zsúnak a tárgyakkal kapcsolatban segítettem, Fuci pedig meghozta a könyveimet. Miután mindezt lerendeztük (meg már közben is) beszélgetni kezdtünk. Így a lányok eldöntötték, hogy mivel nekem úgyis a koli felé kell majd vennem az irányt, ők is lemennek az egyetemre, és isznak egy kávét (meg ami még utána jön). Igenám, de megéheztek. Én meg adtam nekik egy kis rakott krumplit. Meg is ették, nem arról van szó. Csakhogy utána szépen kezdte elnyomni őket a buzgóság felé vezető úton álommanó tevékenységének köszönhetően a fáradtság. Ebből kisült, hogy ők bizony nem mennek le kávézni. Felszálltunk a buszra, majd nem sokkal később le is, és vártunk Zsúval egy másikat, majd elindultunk Fucival a lakásuk felé (arra kell menni, hogy az ösvényhez érjünk), és kb 5 percig lyukat beszéltem a hasába, hogy deeeee, jöjjön le, és hogy ha lekísér, várok vele egy buszt, és így nem kell felfelé gyalogolnia (elfelejtett kenyeret venni...), és végül sikerült meggyőznöm. Aztán ennek következménye lett, hogy miután a Valéta gyűlésnek vége lett, a Rockyban találkoztam Fucival, aki már egészen megélénkült akkorra.
Hát ez történt.

Ja, és egyre jöbban élvezem a forgalmat: ma csak egy piros lámpa volt, amin majdnem áthajtottam, de egyébként egészen jól ment! :)

Zene

Én szeretem a zenét. Főleg a régebbi számokat. És hiszem, hogy a mulatósnak is megvan a maga helye és ideje. De az, hogy a felső szomszéd "éneklése", bocsánat, nyivákolása után olyan hangerővel kell hallgatni, mintha itt szólna a rádióból... Köszönöm, nem kérek belőle... Remélem végleg abbahagyta, különben megint anyázás lesz a radiátorcső és a vonalzó erőszakos érintkezésével együtt. Pláne, ha a dobogást, amit táncnak hisz, tovább folytatja. Antiszociális vagyok, na...

Betegeskedés

Nem elég nekem az alvásproblémám (egész nyáron alig volt éjszaka, amit végigaludtam, de ezt főleg a melegnek tudtam be), amikor aludhatnék, akkor az eső nem hagy. És ehhez jön még a torokfájás is. Fantasztikus... Igazán tudom élvezni... De komolyan... Ezzel az erővel kaktuszt is ehetnék. Azt hiszem nem tett nekem jót a tegnapi öregasszony a buszon. Mellém ült, és végigkrákogta az utat...
Kivételesen egy cikket is hoztam, vagyis inkább csak részleteket.

"Az új influenzavírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok a csepeli Adu-iskolában megbetegedett gyerekek egy részénél - közölte az ÁNTSZ. A vírust tanároknál is kimutatták. [...] Az önkormányzat tájékoztatása szerint péntek délután értesültek arról, hogy csütörtökön több mint 110 gyermek lázasodott be Csepelen, az Adu Oktatási Központban. Először 10-15-en jelentkeztek tüneteikkel a pedagógusoknál, az iskola vezetőinél, akik azonnal értesítették a kerületi ÁNTSZ-t. [...] Pénteken az iskolába járó ötszáz diák harmada jelent csak meg, a többiek otthon maradtak."

Forrás: http://www.fn.hu/egeszsegugy/20090904/ujinfluenzasak_csepeli_gyerekek/

Hát igen, az évkezdés mindig rejteget veszélyeket. Nem elég a gyerekeknek a koránkelés és a gerincet megterhelő nehézségű iskolatáskák (némelyik a kisdiáknál is nagyobb...), most kezdődik csak az influenza-szezon. Csak azt tudnám, mi lesz itt télen?!

Forgalom

És íme, elérkezett a nagy nap. Ma forgalomban vezettem. Nem csalás, nem ámítás, és nem is családi csomagolás. Szerencsére mindenki túlélte, és egyetlen kocsi sem sérült. Hála az OMSZ-nek, mindvégig biztonságban érezhettem magam, hiszen lépten-nyomon láttam mentőautókat, így ha valami galiba történt volna, közel a segítség. Bár volt egy biciklis, aki kettőt tekert, egyet hajtott lábbal, és közben még össze vissza kormányzott is... Éééés, ma már váltottam 4-be is!! Jóó, ez sokaknak nem nagy szám, de nekem eddig a 2 volt a max (kivéve egyszer, amikor a rutinpályán félreváltottam...). Ja, és köszönöm mindenkinek, hogy nem rohangált az utcán. Ha kérhetlek benneteket, tartsátok meg a jó szokásotokat holnap, valamint hétfő, kedd és péntek délelőtt is!!

Ui: A tegnapi krumpliásásnak köszönhetően végre érzem, hogy a combomon nemcsak zsír van, hanem izom is leledzik...

Neptunka+antropos jövőkép, avagy szakdoga III

Ma ibolyákat ültettem délután, vagy 3 órán keresztül. Azonban most nem a 66 meglévő cserépről írnék, hanem egy részben fiktív történetről. Részben fiktív? Inkább szinte teljes egészében magáról a valóságról.

Ez a nap sem telt el unalmasan. A reggelt rögtön Neptunka "csodálatos" gondviselésének köszönhetően tárgyfelvétellel kezdhettem. Mint gondoltam, most sem volt zökkenőmentes. Az egy dolog, hogy tengeristenünk hasonmásának rosszul jár az órája, nadehátkéremszépen, ezt még valamennyire meg is engedheti magának. De hogy a pedagos tárgyak valamiért nem akartak megjelenni (ismét...) a kezdet kezdetén, az azért enyhén felháborított, és ennél is jobban fel lettem volna, ha éppen úgy járok, mint egy-két ismerősöm: részlegesen vagy egyáltalán nem jelentek meg később sem... Szép ügy, mondhatom. Antropon már csak egyetlen egy hiányzik, a szakdoga szeminárium III. Hmmm... Már látom a következő jelenetet.
Szereplők:
- értetlenkedő, avagy majdnemdékánlettem beszélnicsaknagyonraccsolvatudó tanszékvezető
- meggyőzni akaró, avagy demiakkorisvégezniakarunk ésbárutolsóévfolyamvagyunk,deittvagyunkmég hallgatók
- összetört, avagy miértmindigmindentnekemkellmegoldani csupahülyékkelvagyokkörülvéve tanszéki adminisztrátorok (háttérben)
Jelenet 1:
(hallgatók)
- Jó napot kívánok! (a fene essen beléd, hogy már megint/még mindig nem tudod megérteni, hogy még kreditesek is vannak...) Tanár úr, nincs szakdoga III meghirdetve.
(tanszékvezető)
- (mi a fenét akar már megint itt ez a sok idióta?? Ezekkel a kreditesekkel mindig csak a baj van...) Mi az, hogy nincs? És miért most jut eszükbe felvenni? Ezt már régen el kellett volna végezniük! Most csak a szakdoga I-II-t hirdettük meg azoknak, akik el vannak csúszva.
(hallgatók)
- (a jó kurv... (hosszúsíp), hogy nem tudod felfogni te idióta állat, te, te, te (méghosszabbsíp)...) A tanterv szerint haladtunk eddig. (amit egy éve kellett nektek megváltoztatni, mert rájöttetek az utolsó előtti évfolyamnál, hogy sokkal több a kötelező kreditünk mint kellene...) És nem vehettük fel. Most viszont kellene az egész évfolyamnak.
(tanszékvezető)
- (mondom én, hogy ezekkel csak a baj van (síp)...) Jó, majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. X napon úgyis értekezlet lesz. Addig várjanak. (már megint eggyel több órát akarnak ezek nekem!! Ez felháborító!!)

Jelenet 2:
(hallgatók)
- Tanár úr! (hogy a fene essen beléd, már megint egy órája várunk rád, te, te (síp)...) Volna egy kis problémánk! Az igaz, hogy van szakdoga III, de nem tudjuk felvenni. Betelt a limit mindenkinél! Mari/Levente azt mondta, hogy csak akkor lehet bővíteni, ha beszélünk tanár úrral. Lehetne limitet emelni?
(tanszékvezető)
- (grrrr... ... ...) Dehát meghirdettük 30 főre. Ne mondják már, hogy az nem elég!
(hallgatók)
- (te értetlen, hogy nem tudod megnézni hányan vannak egy évfolyamon, te, te (hosszúsíp)...) De tanár úr! Az évfolyamon 50en vagyunk! És szeretnénk az éven végezni. Legyen szíves limitet emelni! (ejj, de rád borítanám ezt az asztalt!)
(tanszékvezető)
- jó, mondják meg Marinak/Leventének, hogy emeljék meg annyival, ahányan most itt vannak. De többen ne is próbáljanak jönni! (ennyi idiótát...)
(hallgatók)
- Köszönjük! (megspórolhattál volna nekünk egy utat, meg magadnak ezt a fél percet, amit ránk szántál...) Még egy kérdés: mikor is lesz az óra? Nincs még időpont kiírva.
(tanszékvezető)
- (honnan a fenéből tudnám??) Még nincs pontosan meg. Majd küldök egy üzenetet.

Pár nap múlva szerencsétlen hallgató nézi az üzenetet. Naneeemááár! De akkor y órám van. És az még érdekel is!! (grrr... na nézzük a módszereket, a rituális gyilkosságok közül melyikkel lehet a legkínzóbban kinyírni ezt a (síp)-t...) Én azt az y órát le nem adom!! (kutatás, majd telefonos segítség...) Szia! Nem tudod véletlenül, hol van kérvény az egyéni tanrendhez? Igen, nekem is a szakdoga III ütközik... Nekik is? Komolyan? Akkor egy csomóan nem tudunk bejárni rá... Hallelúúújaaa!!

Facebook

Sokáig nem értettem, mi is a lényege ennek a közösségi oldalnak. Túl sokan használják --> nekem túl népszerű --> idegenkedtem tőle. Tegnap azonban Esztertől kaptam egy meghívót. S lám, én is tag lettem. Fura oldal. Kicsit még idegen. De jóóó! Igen, belátom, ismét túl hamar ítéltem. De ez szinte mindig így van. Ha valami nagyon sok embert érdekel, akkor kicsit furcsán állok a dologhoz. Aztán néha én is belebolondulok az adott dologba, néha viszont abszolút nem. Ismerkedem az oldallal, közben "szembejönnek" az ismerőseim képei. Előbb-utóbb mindenkit megtalálok! :)

Mellesleg meg sikerült egy kisebb megfázást összeszednem. A torkom már nem fáj annyira, az orrom viszont elkezdett folyni...

És holnap reggel ismét harc: tárgyfelvétel. Mibe fogadjunk, hogy Neptunka ismét ellenünk lesz és nem mellettünk??

balekhét - 1 év múlva ismét

Tegnap este, illetve a ma reggeli kiköltözéssel befejeződött a 2009-es balekhét. A gólyáknak minden elismerés, hiszen a vetélkedők összesített eredményei alapján a második helyen végeztek!! Hogy milyen feladatok voltak a szokásosokon kívül, vagy volt-e valami újdonság a tegnapi családvetélkedőn, arról nem tudok mit mondani. Ennek egyetlen oka, hogy nem akartunk bemenni ingyenszaunázni a Kék terembe. De nem voltunk messze!
A vetélkedő után még egy nagy buli volt - elvileg. Erről nem tudok beszámolni, mivel inkább jöttem haza aludni. Mint már írtam valamelyik nap, öregszem, na. De azért ha lesz rá lehetőség, jövőre is szeretnék lent bulizni vendégkártyával!

Anyámnak semmit...

Előfordult már veled, hogy azt kívántad, bárcsak ki se dugtad volna az orrod a szobából?
Velem igen. És nem is olyan régen. A sztori a következő. Fél3 után hazaértem. Anyám erre felkelt. Szokásos ellenőrzés: gyerek rendben hazaért, nem hozták, nem hozott fel senkit...
Ma reggel nem bírtam sokáig aludni. Egyszerű ok: valahol már megint csiszoltak vagy vágtak, vagy nem tudom mit csináltak (nem értek hozzá), de azt hangosan. Felkeltem. Kinyitottam az ajtót, kinéztem, hogy szülők itthon-e vagy nem-e. Itthon. A nagyszoba ajtaja zárva. Ez nem szokás. Nem nyitok be. Inkább vissza a szobámba, és bekapcsolom a gépet. Fél perc sem telik el, már nyílik az ajtóm, anya jön a "szokásos élménybeszámolót" meghallgatni. Aztán valahogy elkottyintom magam, hogy igen, vettünk 5 üveg bort, amire voltunk heten. Nem tévedés, nem voltunk annyian, hiszen eredetileg mindenkinek volt 1 üveg. De neki nem kell mindenről pontosan tudnia. Erre megszólal, hogy igaza volt nagyanyádnak, az sok!!... ... ... ????? Bennem felment a pumpa, és kifejtettem a véleményemet.
1, Nem iszom folyamatosan minden este és nem hoznak haza olyan állapotban, hogy ne tudjak magamról
2, Ha jól esik, néhanapján miért ne iszogassak?
3, Pár év múlva x gyerek mellett úgysem lehet majd jóideig.
4, Most vagyok fiatal.
5, Ne nekem szóljon be, hanem apámnak, akinek a hangulatához kell igazodni, ha iszik akkor azért, ha meg nem, akkor meg azért. És ha folytatni akarná azt, hogy megmondja, ez szerinte sok vagy kevés, akkor menjen ki a szobámból, mert nem vagyok erre kíváncsi.
És nekem legyen lelkiismeret-furdalásom, mert beszóltam egy alkoholellenesnek. Én érezzem magam szarul, mert úgy kezel az ital szempontjából, mint apám rengeteg más dologban: mint aki 10 éves sincs.
Ott rontottam el, hogy hagytam, hogy a fejemre nőjenek, és nem voltam sokkal karakánabb az elmúlt években. De tudjátok mit? Ezt az 1 évet még valahogy kihúzom itthon, aztán el ebből a lakásból, amint lesz munkám. És addig is. Ha anyám megkérdezi, hogy mit ittam, mert kicsit fura állapotban keveredtem haza, akkor vagy ismét a negyedét mondom el a dolgoknak, vagy annyit se (neki 1 pálinka, 1 vodka-sprite és 1 doboz sör egy egész estére sok...). És előbb-utóbb annyit fog tudni az egészről, mint a szerelmi életemről: egy jó nagy büdös nullát...

Csütörtöki Rocky

Tegnap ismét délután jutottunk le a balekhétre. Az esti program a következő volt: borkóstolás, majd a többit meg meglátjuk. Vagyis ez volt mindazoknak, akik gólyák, vagy szervezők. Néhányan vendégkártyások más megoldást választottunk. Amíg a többiek kóstolgatják a bort bent, addig mi iszunk kint. A terv zseniális, és meg is valósítottuk. Fejenként 1 üveg borral indult a party. Aztán ahogy múlt az idő, a VBK-ra egyre többen lettünk. Aki tudott ugyanis, menekült. A pincében hideg volt és mindenhonnan csepegett a víz - az elmondások szerint. A hangulat pedig elég lapos volt. Így történt, hogy elfogyott a bor, de még jól esett volna. Fuci, Ibi és Máté éppen ezért elindultak egy közeli kisboltba, vettek pár üveg finomságot. A bekevert itókából még a buszútra és egy szolid konyhapartyra is futotta. Ott pedig előkerült a vodka jellegű valami, ami 3009.12.08-ig őrzi meg szavatosságát. Mondanám, hogy majd meglátjuk, de max valamelyik következő életünkben. A szolid konyhai italozást egy jó kis csütörtöki Rockys buli követte. De rájöttem valamire. Öregszem. Már nem bírom az iramot. De szerencsére Zsú és Fuci sem! Ez azért megnyugtatott. Így fél3 utánra hazaértem.

És még el nem felejtem megírni, kaptam Zsútól egy szimatszatyrot! Ezúton is köszönöm!! :)

balekhét

Idén is eljött, itt van, benne vagyunk. Régi és új emberek keveredése. Feléledt nyári álmából az egyetem. Azonban a mostani balekhét nem hozza azt a színvonalat, amit régen. Valahogy, nem tudom. Olyan furcsa. És nem hiszem, hogy azért, mert kiöregedtem volna, vagy ilyesmi.
Kezdjük a zenével. Tegnapelőtt nem maradtam bulizni, de azt mondják, nagy buli volt. Tegnap a bölcsészeknek a mad nevű helyen volt valami retro party. Magáról a helyről most nem szólnék túl sokat, mivel nem igazán áll hozzám közel (egyrészt mert túl messze van, másrészt meg most ezt hagyjuk). De ott a program, menjünk. Mentünk. Úgy látszik, a retro nem ugyanazt jelentette nekünk és a dj-nek. Nagyon nem. Számomra ismeretlen számok, ez egy dolog. De hogy még a korszakot sem lőtték be, sem pedig a stílust!!... Na, hát mi úgy döntöttünk, hogy irány a Rocky. A kékben karaoke party volt. Kb 5 számot hallgattunk meg. Addig bírtuk. Úgyhogy éjfél után nem sokkal már itthon is voltam.
A második pont legyen a kaja kérdése. Szegény gólyákat nagyon sajnálom. Érdekes módon nálunk az étkeztetés valahogy nem igazán megy. Tegnap este a madben gyrost kaptak volna. Igenám, de volt olyan, aki fél12 körül kapta meg a maga vacsiját. Sokan meg feladták a várakozást, és inkább visszabattyogtak korgó gyomorral a koliba. És ez enyhén szánalmas megoldás volt így.

Éjjel már éppen ledőltem, hogy na akkor aludjunk erre a nagyon izgalmas bulira. Na jó, le is dőltem, aztán hirtelen fel is ugrottam. Sms. Bocsi, Linda, de most ezt én itt közzé teszem. :)
"Egy hülyegyerek véletlenül fejbe vágott egy borosüveggel. Szédítő élmény volt. Ott milyen a buli?" - Linda
"Jujj! Remélem, azért jól vagy! Itt annyira silány, hogy kb 10 perce értem haza. A legizgalmasabb élmény pedig, hogy kiégett a wc-nkben a villany..." - én
"Nálunk a pottyantós wcbe esett be egy csaj, mert vki kivett egy deszkát. Szar ügy... A fejem még fáj tejjel kell jegelnem de előtte jó volt a buli. Remélem még vissza tudok menni. Jó éjt. Puszi." - Linda
Mindez olyan éjjel 1 óra előtt.

Rutin vizsga

Azzal kezdeném, hogy amióta (pár hete) autóban ülök, sosem fulladtam még le. Nos, ez a varázs ma megszűnt. Miért ne most, hiszen csak rutin vizsgázom?!... És ha még csak egyszer történt volna... De nem, ahol csak lehetett sikerült. Az emelkedő alján, ami a vizsgafeladatom volt, többször is. De a lényeg: SIKERÜLT!! Így jövőhéten csütörtökön irány a forgalom. Ezennel felkérnék minden kedves miskolci lakost, illetve azokat a hölgyeket és urakat, akik a fent említett időpontban Miskolcon tartózkodnak, hogy ha lehetőségük adódik rá, gyalogosan ne közlekedjenek a városban. Autóval meg pláne ne!!

Találka

Tegnap este Lacival siettünk a buszhoz, amivel haza juthatunk. A siettünk kicsit gyenge kifejezés, ugyanis én szinte rohantam Laci mellett. Mindez egy félreértésből adódott: nem a 31-es busszal jöttünk, hanem a 29-sel. Lehet, azért kellett rohanni, mert ezt elfelejtettem közölni vele... :)
A buszmegállóban egy régi kedves ismerőssel is összefutottam, szívem csücske-kedvenc gépészemmel, Kesivel. Bár egy utcában lakunk, egész nyáron nem találkoztunk. De ezalatt az idő alatt semmit sem változott, de azt előnyére. :P Mindenesetre megkaptam, hogy nem vettem észre a városban. Hátőőő, na erre mondok most valamit. Ha valakit nem vennék észre, az azért van, mert néha csőlátásom van, csak arra figyelek, hogy eljussak a célig. Ilyenkor a teendő:
a, felhívni, hogy "Hééé! Fordulj már vissza!"
b, az arcomba integetni
c, hirtelen elém ugrani
Mindenesetre beszéltük Kesivel, hogy majd valamikor felugrok hozzá borozni. Ezt egy bő fél éve is megbeszéltük, bár azóta is elmaradt...

Hmm...

Holnap rutin vizsga. Kár, hogy nem ma volt. Ugyanis ilyen jól még sosem ment a vezetés. Szépen, pontosan, precízen hajtottam végre a feladatokat. Bár az Y-nal és az emelkedővel néha még vannak problémáim.
És elkezdődött a balekhét is. Jön majd a pár gólya, megint a szervezők lesznek többen. Meg a vendégkártyások. De nem baj, mi jól fogjuk magunkat érezni! (Reméljük, ők is...) :)
Holnap iszunk. Ha sikerül a rutin, akkor azért, ha nem sikerült, akkor meg azért.

Bál - cirkusz

Jelenleg sem bálba sem cirkuszba nem készülök, úgyis mindkettő megvan itthon is. Ugyanis szinte folyamatosan áll a bál. Mikor miért. Szakadó esőben petrezselyem keresése miatt, vagy csak azért mert nagybátyám olyan dolog miatt kereste apámat, ami nem érdekelte. És mivel anya vette fel a telefont, és adta oda apámnak, így folyamatosan hallgatni kell a zsörtölődését, és hogy őt nem érdekli - de azért folyamatosan mondja. Antiszociális. Szerintem még mindig bántja, ahogy nagyiékkal beszélt, csak nem tudja levezetni a feszültséget - csak rajtunk. Hátigen. Bármikor bármit csinál, azt nekünk kell majd hallgatni, mert sajna muszáj vele élni. Vagy inkább mellette... És itt jön a cirkusz része a dolognak, csak nem kenyér kell hozzá, hanem inkább pattogatott kukorica...

"Nyaralás" helyett

Eredetileg úgy terveztem, hogy egy kisebb bejegyzésben megemlítem, mi is történt a "nyaraláson". Mivel nincs túl jó hangulatom, és a téma sem valami kedves az események alakulása miatt, csak pár szóval:
- 2 gyerekkel utazni
- első nap 95%-ban jó hangulat
- második nap délig jókedv
- délután családi történetek, kezdődő feszültség
- este apám egy barom módjára viselkedik a szüleivel: lélekbegázolás ezerrel
- harmadik nap reggel feszültség, favágás
- dél még mindig feszült
- délután indulás haza
- este hazatérés
Ami pozitív volt: kb. 1 éve láttam utoljára a nagyszüleimet, ami szégyen is meg nem is, de jóval inkább az. Viszont a lélekbegázolásig nagyon jól éreztem magam, meg utána is, csak ez beárnyékolta. És 2 igazi kinccsel lettem gazdagabb: megkaptam az 1868-as családi Bibliát, benne az egyik szépapám írásával. Valamint egy csodálatos hálóinget, ami selyem, 50 éves, nagyi kapta nászajándékba. Ezek megérték a teljes mondatokat, a felsorolás nem.

"Nyaralás" helyett című beszámoló utolsó mondata: kellene valami cserepes növény, még mindig pasihelyettesítés célzattal.

MasterCard

Egy bulihoz megvásárolni a hozzávalókat: x összeg. Egy lassan 24 éves barátnak, aki fiú, ajándékozni rózsaszín foglalkoztatókönyvet (amiben Disney hercegnők vannak), Disney hercegnős labdát, bébi dobozos italt, spagettis bio bébipapit, hajcsattot, ami rózsaszín, és zsebibaba van rajta, valamint tejfogkrémet, nos ez két nemnormális barátnő szervezkedése. De az, amikor elolvassa az üdvözlőkártyán lévő, teljesneves-becézős szavakat, és gyilkos szemekkel néz rád, felbecsülhetetlen!

Holnapi utazás

Holnap délben utazunk. Mondhatnám, hogy Hurrá!, de nem mondom. Még a nyári vizsgaidőszakban mondtam itthon, hogy majd ki fogok menni nagyszüleimhez, 2-3-4 napra, vagy ahogy összejön. Én úgy gondoltam még akkor, hogy a kimegyek, az e/1-ben van, tehát csak és kizárólag én... Megint naiv voltam. Ugyanis néhány napja apa, rá nemsokkal pedig anya is bejelentette, hogy de "én is megyek". Szenzációs - gondoltam. Pár nap nélkülük nekem is jár(na)!! Ma viszont ismét kaptam egy pengét a hátamba: apám kijelentette, hogy nem tart érettnek arra, hogy egyedül vonatozzak, majd buszozzak nagyszüleimhez, mert az milyen veszélyes... KÖNYÖRGÖM!!! Lassan 23 vagyok, megvan a magamhoz való tyúkeszem, és talán enyhén röhejes és szánalmas, hogy ennyi idős koromra ennyire gyökkettő évesnek kezel!! A Búza tér veszélyesebb, mint a vonatút oda, az ottani állomás, meg a buszút... Annyit viszont sikerült elérnem, hogy - mivel nem én megyek velük, hanem ők jönnek velem -, akkor és azzal a vonattal megyünk, amivel én akarom. Vagyis semmiféleképpen sem azzal, amivel reggel 8ra ott vagyunk nagyimék kapujában. Ennek köszönhetően a legnagyobb melegben fogunk utazni. Ha már lúd...

Ma este pedig bográcsozás és Csabi előszülinap!! Már várom! :)


És mivel nem biztos, hogy holnap még a gép elé keveredek, így viszlát, civilizáció! Majd a hétvégén (ha túlélem) ismét, talán...