Viszlát, 2012!

Mint az előző két posztból is látható, igyekszem behozni lemaradásomat. Magammal szemben egyes dolgokkal nem szeretnék tartozni az óévnek. Természetesen vannak olyanok, amik folytatódnak a következő esztendőben is, de talán lesz időm a befejezésükre. Illene már néhány tekintetben...
Most viszont nem is a jövő a téma, hanem a múlt. Bár még van néhány óra addig a bizonyos pillanatig, mikortól már 2013-mal kezdődik majd a dátum, az összegzést viszont már elkezdhetem.
Ez az év nagyon vegyes volt. Túl sok jót harsogtak róla az elején, bolygóállásoktól kezdve az évszám varázsán át egészen az előre látható módon be nem teljesült világvégéig. Egy vegyes savanyú is áll annyiféle ízből, mint ez az év állt, kezdve a pozitív és negatív, az égbe emelő vagy a porba taszító pillanatokig. Emberek, helyek, helyszínek, érzések, érzelmek, mondatok, tettek, cselekedetek, gondolatok, viszonyulás magamhoz, máshoz, egymáshoz... "Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi!" Kedves is volt, gonosz is. De szépen lassan vége.
S azzal jön a hőn áhított 2013!

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Szívet melengető történet, mely nem csak a karácsonyi időszakban állja meg a helyét. Megmutatja, hogy erőteljes ráhatással a kőkemény szív is válhat érzővé, segítőkésszé. Rövid kis írás ez, de annál többet mond. Elgondolkodtat, miként is kellene viselkednünk, gondját viselnünk a hozzánk közel állóknak és az idegeneknek, rászorulóknak egyaránt. Manapság pedig egyre többször s egyre több embernek kellene a kezébe vennie ezt a regényt, mielőtt még késő lenne. És nem csak karácsonykor.

William Golding: A Legyek Ura

Lezuhan egy repülő, fedélzetén több tucat, különböző korú gyermek utazott. Lakatlan szigeten érnek földet, ahol mindenféle szülői és felnőtt segítséget nélkülözve kell helyt állniuk. Egyre többet kerít hatalmába a félelem, a különböző árnyak, kísértetek, rémek képe, s eluralkodik a vezér szerepének betöltésére irányuló vágy is. Egyre jobban átalakuló életek, kettétörő sorsok. Vadak, gyilkosság, menekülés, s elvesző józan ész. A tűv bűvölete, mely a menekülés egyetlen forrása. És ami a végéről hiányzik: vajon milyen, egész életre szóló lelki sérüléseket szereztek ezek a gyerekek ezen a szigeten?
Senki nem tudja, hogyan viselkedne hasonló helyzetben. És bár néhányszor kívánjuk, inkább mégsem kerülnénk egyedül egy lakatlan szigetre.

Adventi csillogás

Az elmúlt hétvégém gyorsan elrepült. Hamar is kezdődött, azt meg kell hagyni. A transzfer ugyanis az előre írt 3:20 helyett 2:50-re jelentkezett be, de majdnem az eredetileg kiírt időpontban sikerült elindulnunk. Elsőként értünk fel Pestre, a többi busz az ország más-más vidékeiről hozta az útitársakat, akikkel nagyon jól szórakoztunk az út során. Korszakok és korosztályok találkozója volt ez, rengeteg dugással, már ami a hatalmas télikabátok gyömöszölését illeti.
7 óra előtt már el is indult a nagy kaland: rövid tatabányai és hosszabb mosonmagyaróvári megálló után megérkeztünk Pozsonyba, ahol jó néhány királyunkat megkoronázták. A város pici, de annál szebb. Buszos és gyalogos városnézésünk során alaposan megcsodálhattuk. A nevezetességek (például: vár, Prímási palota, Mihály-kapu) és a karácsonyi vásár megtekintésével együtt is elég rá egy nap. Persze kellemesebb, ha esőmentes. Nekünk ez csak félig jutott, úgyhogy átfagyott és elgémberedett végtagjainkat a helyi ír kocsmában kellett megmelengetnünk. Igazsághoz hozzá tartozik, hogy kerestünk mi cukrászdát is, találtunk is, csak tele is volt dugig mind. Az éjszakát Mosonmagyaróváron töltöttük, ahol isteni háromfogásos vacsi várt minket. A szállás egész jó volt, tisztaság, kicsit kemény ágyak jellemezték. Illetve a második emeleti szobák mennyezetén és falain éktelenkedő aktuális beázás nyomai, és az egyes szobákban megülő dohos szag is. Utóbbiak ellenére azonban pihentető volt az éjszaka.
Vasárnap a svédasztalos reggeli után bepattantunk a buszba, és Bécs felé vettük az irányt. Hajj, az a város! Még mindig gyönyörű. Még mindig csábító. És még mindig azt mondom, hogy legalább 3-4 nap kellene arra, hogy minden csodáját megismerjük... Először busszal tettünk másfél kört a Ringen, majd Schönbrunnba vezetett utunk. A kertben igencsak csúszós úton jutottunk el a felső építményhez, ahonnan egész Bécs látható. A kastélyban egy 26 szobás látogatáson vettünk részt. De úgy érzem, ez kevés ehhez a helyhez. Magára Schönbrunnra, az állatkertre és a kert minden útvonalának bejárására egy egész nap kell. Reggeltől estig. És nem csak a 26 termes séta, hanem az összes látogatható terem megtekintése az, amire szükségem van. Na jó, ha lehetőség lenne rá, elsők között ugranék a nem látogatható termek megtekintésének lehetőségére... A kastély és az előtte elterülő vásár után mindössze pár perc buszocskázás, majd hosszú séta következett. Burg, Parlament, Régi városháza, Stephans dóm... Majd a legnagyobb vásárban kötöttünk ki, amit csak a város kínálhat, miközben szépen lassan besötétedett, s fel-felgyulladtak az ünnep közeledtét jelző fények. Sötétedés után nem sokkal, rengeteg élménnyel, narancspunccsal és fájó szívvel, de ott kellett hagynunk azt a gyönyörű várost.
Éjfél előtt nem sokkal már itthon voltam. Álmaiban azonban...

"Minden álom véget ér"

Tegnapi nappal megszűnt a szerződésem. Nagyon szép, színes, örömökben, meglepetésekben, idegességekben, de ezekkel együtt fejlődésben gazdag bő egy év áll mögöttem. Elsőre sikerült a lehető legjobbat kifognom.  Megható búcsú lett a vége.
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy az élet és annak bizonyos területei örök körforgásban mozognak. Elkezdünk valamit, benne vagyunk, aztán egy idő után el kell válnunk tőle. És újból elkezdünk valamit, benne leszünk, és egyszer annak is vége szakad. Közben mindig érdekes emberekkel, helyzetekkel ismerkedünk meg. Fejlesztjük önmagunkat és másokat is. Ehhez elég néhány szó, hosszú beszélgetések sora, vagy csak egy gesztus. Aztán tovább kell lépnünk. Vagy nekünk, vagy másoknak. Az örök körforgásban sosem lesz megnyugvás: a gyönyörű napsütést is előbb-utóbb szélcsend, majd vihar követi.

Versmondó

Csütörtökön ismét nagy megmérettetés előtt álltak diákjaim, és közvetve én is. Utunk ugyanoda vezetett, ahová tavaly is: Csanálosra. A román határt átlépve szinte csak néhány levegővétel, és meg is érkeztünk a partiumi kis faluba, ami oly sok dologban hasonlít az itthoni Csanáloshoz. A diákok száma, a problémák, és azt hiszem, a nehézségek ellenére is fel-felragyogó örömök nagyon hasonlóak. A versenyre ezúttal 3 diákom jött el. A 7-8. osztályos kategóriában nem kaptak sem dicséretet, sem pedig helyezést (ezzel - sem én, sem a másik kísérőtanár, iskolán igazgatónője - nem értettünk egyet, hiszen mindkettőjüknek helye lett volna valamelyik csoportban, tekintve azokat, akik bekerültek...) A "kicsik" kategóriájában viszont egy második helyezéssel sikerült bebizonyítani: nem hiába utaztunk olyan sokat.
A versenyt követően Érmindszentre utaztunk, megtekintettük Ady szülőházát. Mintha a múltba csöppentünk volna vissza, és nem csak a jó állapotban megmaradt épületek és berendezési tárgyak miatt. A falu mindentől messze, szinte a semmi közepén fekszik, hepe-hupás úton juthatunk el oda, s az egész település hangulata régies, ódon. Szerencsénk volt: az idő kibírta, és csak akkor esett, amikor a buszban ültünk.
A múzeum után testvériskolánk volt igazgatója és felesége várt minket vacsorával. Zacskóban sült csirkecomb és nyuszicomb, krumpli, savanyú uborka, és finom gesztenyés-kekszes-pudingos süti volt a menü. Mellé szörpi és szőlőlé. Mennyei étek!
Vacsi és beszélgetés, majd a hazaút következett. És az éjszakázás ismét az igazgatónőnél volt. A lányának az ágya ismét kényelmes volt, és azt is meg kell hagyni, hogy régen ébredtem olyan kipihenten, mint ott.

Tipikus hét?

Mostanában egyre többször mondom azt legyintve egy pocsék hétkezdő nap után: tipikus hétfő volt (mint a mai is). De éppen azon töprengek, hogy amíg iskolás voltam, ez csak egy volt a nagy mumus napok közül.

Akkor így nézett ki a hetem:

Hétfő: a tegnap esti filmet nem nézhettem meg/a Heti hetesre esélyem sem volt, mert kezdődik megint a suli. Órák hada, felelés, dolgozat... Általánosban: jajjj! X tárgyból nincs meg a házim! És még be is kell pakolni! Mennyi az idő? Van még 20 percem, gyorsan elkezdem, aztán majd Rékáéknál befejezem...
Kedd: a lehető legrosszabb nap. Fizika, kémia, matek. Általánosban és gimiben is majdnem minden évben kedd volt a legnehezebb. Mellé még német, meg 1-2 tárgy, természetesen tanulós. A táska szakad le a vállamról. Így pláne nem visz el a szél...
Szerda: általában viszonylag tengilengi nap. Gimiben reggeli állatházzal és első órában angollal. Házim nincs, de majd hátha... "Ééééva van matek/angol házid???"
Csütörtök: a nagy nekirugaszkodás. Már nincs sok hátra! Általában ekkor is volt fizika, matek vagy kémia. De még mindig könnyebb volt, mint a kedd...
Péntek: reggel morcosan ébredtem, majd nyugtáztam, csak ezt a napot kell túlélni. Ami nagyon megmaradt: gimiben 7. órában német.Kínzás...
Péntek délután: külön nap. Úgy eltűnt, hogy csak hussss!
Szombat: volt ilyen?
Vasárnap: hová tűnt?
Vasárnap este: általánosban csak akkor maradhattam fent, ha éppen Játék határok nélkül ment. De akkor is, és később gimiben is megjelent a kép: jajj, házit kell írni, és még nem tanultam semmit sem hétfőre...

Ezzel szemben jelenleg így néz ki egy átlagos hetem:

Hétfő: irány a munka, tanítás, hazaérés. Még háromszor kell kelni.
Kedd: irány a munka, tanítás, hazaérés. Még kétszer kell kelni.
Szerda: irány a munka, tanítás, hazaérés. Még egyszer kell kelni.
Csütörtök: irány a munka, tanítás, hazaérés. Holnap alhatok.
Péntek: hussss!
Szombat: hussss!
Vasárnap: hussss!
Vasárnap este: már megint hová tűnt a hétvégém, és mit csináltam az elmúlt napokban???

Chicago

Közel egy hete már, hogy megnéztük a darabot, de még mindig nem csendesült le az élmény, amit nyújtott. Folyamatosan próbálom öntudatlanul is elemezni a látottakat, hallottakat, és megfejteni a nyitját. Bár tudom, hogy ez nem egyszerű. Nagyon jól jellemezte az előadást egy kolléganőm eme néhány szava: "Ebben a darabban minden van. Csak 18 éven felülieknek." És tényleg igaza van. Gyilkosság, erotika, indulatok, múlt, jelen, félelmetes jövő, és kívülről belülről kőkemény nők, akik megpróbálnak megoldást találni a szabadulásra. Mindez két nagy sztár, Szinetár Dóra és Ullmann Mónika előadásában.
Csak ajánlani tudom!

Változás

Sokan mondják, 2012 a változás, a nagy változások éve. Én már csak egyet várok, a legnagyobbat. Hogy végre ez a 2012 átváltozzon 2013-ra. Ennyire pocsék évem régen volt. De remélem, ennyi rossz után valami jó jön majd. Nagyon-nagyon jó...

Alternatív

Öcsi orvos lesz. Ez már most látszik. Hogy miféle, vagy milyen mentalitású, az még kérdés, bár szerintem egy csipetnyinél több dr. House szorult belé. A lényeg az, hogy az alternatív orvoslás egy új dimenzióját fogja művelni. Erre már most vannak példák. Eltereli a fájdalmat harapással, csípéssel, hajhúzással. Élesíti a látást a szemüveg ledobásával és azzal, hogy a csukott szemről húzza felfelé a szemhéjat. Azonban a fül-orr-gégészet területén is maradandót alkot. Szájba nyúlkál, nyelvet fog, fogat húz. Fület hajtogat és gyűröget mindenféle formára, miközben nyújtja is a hallószervet. És a legújabb: altatás és érzéstelenítés nélkül próbál orrmandulaműtétet végezni. A szakirodalmat valószínű abból a híres-neves tanulmányból vette, amiben egy régi Ligetezés alkalmával Fuci bebizonyította Sanyikának, hogy neki bizony nem műkörme van...

George Orwell: Állatfarm

Ha valamit végig szeretnénk vinni, amihez segítség kell, szükségünk van egy vezetőre. Ha szerencsénk van, olyan lesz, aki segít nekünk. Ha nincs szerencsénk, akkor meg olyan, aki csak magának segít. Az előbbit gyakran félretolja az utóbbi jellem, a zsarnok, aki ígér, de nem tartja be. Megmásítja a múltat. A jelent. És mindig arra húz, amerre a pénztárcája vagy a gyomra viszi. Az egyenlőknél mindig vannak egyenlőbbek, akiknek több jár, mert bár egyenlőek vagytok, ők magasabb szintet képviselnek.
Erről szól az Állatfarm. A kezdeti sikerekről, melyet felvált az önként és dalolva elfogadott nyomor. Csak azért, mert így szabad vagy. Ha belegondolok, mindenféle társadalomra jellemző (lehet) mindaz az önkényesség, ami a könyvben megjelenik.
Megdöbbentő az egész regény. Főleg a vége: a befejezetlenséggel vegyített befejezettség.

Bosszú

Amikor kicsi voltam, nagyon sokáig vágytam egy hógömbre. Amit bármikor megrázhatok, és nézhetem a lehulló kis darabokat. Aztán újra és újra belefeledkezhetek az egyre jobban behavazódó kis házikóba vagy tájba. Ez a vágy mér régen elcsitult, amikor kaptam egyet. Igaz, nem tipikus hógömb volt: delfinek voltak benne. Mikor megmozgattam, megelevenedett előttem a tengerek varázslatos világa. Ahogy telt az idő, egyre kevesebbszer ráztam már össze, a végén már csak portörléskor. Tegnap azonban öcsi lerántotta. Üvege apró darabokra tört, a benne lévő folyadék és csillám szerteszét ömlött. A közepéről kiesett a delfineket ábrázoló rész. Miután anya összetakarította és négykézláb feltörölte a linót, apa háromszor is megkérdezte, hogy ne takarítsa-e át az egészet. Aztán azt mondta, hogy hát igen, drága kislányom, el kell onnan tenned a porfogóidat, mert különben az öcséd... Közben telt az idő, jövetben vagy menetben apa belelépett egy szilánkba, ami valahogy ottmaradt. Aztán ugrálás közben kibicsaklott a bokája. Tegnap este alig tudott ráállni. Szerencsére ma már tud járni, de van néhány tanulsága az esetnek:
- Semmit ne rakjak olyan helyre, ahol öcsi elérheti (akár ölből is)...
- Már megint csak akkor (lenne) jó a takarítás, ha apa csinálja (mint minden)...
- Nekem nem porfogóim vannak, ezt a kifejezést nem szeretik... Nekem mütyűrjeim vannak...
- Ha nem tiszteled a tárgyaimat azután is (nemhogy előtte), hogy funkciójukat elvesztik, még mindig képesek bosszút állni...

Jah! És kérek szépen egy hógömböt!

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Már korábban is hallottam, olvastam erről a 2010-ben megjelent regényről, azonban csak nemrég sikerült a kezembe fogni. Letenni viszont csak pár órával ezelőtt. És már most tudom, hogy újra ki fogom nyitni és végig fogom olvasni. Hányszor? Ez még a jövő zenéje. Azonban most nézzük a múltat, vagyis mindazt, hogy mit éreztem vagy vettem észre a regény olvasása közben. Három fontos megjegyzést már most kiemelnék, ami nagy előnye a könyvnek.
1. Csak minimális (és ez sajnos manapság már nagyon nagy szó) helyesírási/elgépelési vagy tördelési hiba van a regényben.
2. Ha valaki csipetnyi erotikával is átültetett könyvre vágyik, ne ezt válassza. Ebben a történetben méltóság van. Nincs szüksége a nyálas szösszenetekre, sem a keveset mondó klisékre. A poénokon nem neveted könnyesre a szemed, de a fejedhez kapsz, vidulsz rajta, és megmaradnak az emlékezetedben.
3. A nyelvezete visszahoz valami régit. Valami idegent, ami mégis ismerős. Ha meghallok egy dialektusban beszélőt, aki úgy igazából beszéli az adott régió nyelvét, megörülök az ízes beszédnek. Ennek a regénynek a szóhasználatára szintén csak ezt a jelzőt aggathatom: ízes szóhasználat a javából. Ez egyeseknek nehézkesnek, vontatottnak tűnhet, de csak addig, amíg meg nem szokja. Viszont az is igaz, hogy ahhoz, hogy ezt tényleg megértsd, meg kell érned.

Magáról a regényről, kicsit bővebben.
Szemeztem már a kötettel, de úgy gondoltam, túl borsos az ára. A kiadó egyik akciója viszont annyira ellenállhatatlan volt, hogy meg kellett vennem az írást. Most már tudom, hogy az eredeti árat is megérte volna. Ahogy elkezdtem, egy különleges világ tárult elém. A jelenben vagyunk, aztán irány a múlt, végül ismét a jelenhez jutunk. A keret első része figyelemfelkeltő, a másik viszont lezárja, egésszé teszi a történetet. Bár néha úgy éreztem, lehetne kicsit bőbeszédűbb, a kidolgozottabb néhány fejezet, nincs hiányérzetem. Egész, kerek, befejezett. Ami így jó, ahogy van. Nem kell több körítés, nem kell több leírt karakter, sem szó, sem mondat. Nem felszínes, viszont nem látunk a kelleténél mélyebbre a történetbe vagy a szereplők érzéseibe. Az olvasás során gyakran úgy éreztem magam, mint egy szellem: ülök a szobában, a kocsiban, a parkban vagy a kastély vakolatpotyogtató, felújításra váró egyik termében, és figyelek. Tudom, miről van szó, megértek vagy elítélek tetteket, kérdések merülnek fel bennem, látom és hallom a reakciókat, de mégis megtarthatom, meg kell tartanom a távolságot a szereplőktől, s nem kell többet tudnom, mint amennyit akarva vagy éppen akaratlanul megosztanak velem.

A szereplők jól kitalált figurák.
Van egy igazi kemény, céltudatos főhősnő, aki azután, hogy meginog a lába alatt a talaj, és kártyavárként omlik össze a korábbi élete, tud és mer változtatni. Annak ellenére, hogy fél a következményektől. Akinek szüksége van arra, hogy visszatérjen a nagyvilágba ahhoz, hogy belássa, a nyugalom éppúgy lételeme, mint a pörgés és a nyüzsgés.
Férfi párja töri a magyart, néha másként mond dolgokat, eltéveszt egy-két ragot vagy igekötőt. Ezzel együtt viszont nagyon szerethető figura, akiben a céltudat mellett fanatizmus is munkálkodik. Aki a múltat, a családja múltját szeretné visszakapni, s folytatni a jövőben is. Mondhatnám, hogy tipikus gróf egy omladozó vakolatú erdélyi kastéllyal és visszaperlés alatt álló erdővel. Csakhogy ez nem annyira tipikus. Azt hiszem.
Ízi néni az, aki mindig mindenhol ott van, ahol kell, és ahol tényleg szükség van rá. Ha kiindulunk a regény címéből, akkor egy erdélyi matriarchális társadalom vezetőjével van dolgunk. Neki nem lehet nemet mondani, mindennek úgy kell lennie, ahogyan diktálja. Egy elveszőben lévő korszak igazi nagy alakja.
A többiek pedig? Nem mindenkiről tudjuk meg, hogy hogyan is néz ki, milyen színű a haja, a szeme, milyen magas, mekkora cipőt hord. Csak annyit, amennyi a történethez kell. És ez se nem sok, se nem kevés. Éppen elég.

Maga a történet két fő síkon fut. Az egyik a jelen, a másik pedig a múlt. Pontosabban a régmúlt. Utóbbi gyakran visszavisz a kitelepítéshez, az azt követő nehéz évekhez, de attól korábbi vagy későbbi történések is felelevenülnek. A történelmi cselekményeknél azonban fontosabb, hogy személyekhez köthetőek. Találkozunk egy névvel, és viselője nem lóg a történetben. Megtudjuk, hogy ki volt, és mi volt a heppje, vagy csibészsége, esetleg mivel hökkentette meg a kor embereit. Nagyon jó pont, hogy mindez világosan elkülönül, hiszen ezeket az elbeszéléseket dőlt betűvel szedték, szünettel is elkülönítették a jelentől.
A jelen néhol megdöbbentően gyors, csak kapkodnám a fejem, ha nem kötne le az olvasás. Lánykérés, eljegyzés, és csak egyetlen csók után? Nemhiába, tényleg egy posztmodern leányregényt tart kezében az olvasó. 

A cím választása kicsit becsapós. Úrilányok Erdélyben. Többes számot használ, ami egyrészt hamis, másrészt igaz. Hamis, mert a jelenben csak főhősnőnk az, akire ráillik hosszútávon ez a megnevezés. Igaz viszont azért, mert maga a regény a régmúltban is játszódik, ahol bizony megismerkedünk (ha csak rövid időre is) több úrilánnyal, akik valamilyen szinten rokonságban állnak a főszereplővel.

Mindent összegezve (bár attól, amit ez a szösszenet bemutatni tudott, sokkal árnyaltabb a regény) mindazoknak ajánlom, akik igényes magyar kortárs írást szeretnének olvasni. 

Siker

Az, amikor egy régi nadrág, amit bő 4 éve húztál utoljára magadra, ismét jó lesz, olyan, mintha éppen valami hiperszuper helyen lennél. :)

Csapok kálváriája

Bennem egy ezermester veszett el, állítja rólam anya, én meg mellé gondolom, hogy de nagyon mélyen... A nyári felújítás során nem egyszer akadt gond a csapokkal (megcserélt vízbekötések, csöpögés, ami tönkretette a konyhaszekrénybe vágatott polcot). És ez még most sem ért véget. A múltkor, miközben a konyhai csapot fordítottam át az egyik tálcából a másikba, kezemben maradt a fél csaptelep. Nem baj, sikerült visszarakni. Viszont a fürdőszobai sem szeret jobban egyben maradni. Anya pár perccel ezelőtt mondta dühvel vegyített nemtörődömséggel, hogy lejött a zuhanyrózsára váltó kis gomb. A kezdeti kétségbeesés után (miszerint nekem holnap reggel hajat kell mosnom) egy kis húzást és csavarintást követően ismét a helyére került e nemes alkatrész. És működik. Elvileg. Remélem, holnap is fog. Ha nem...

Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja

Amikor az első irodalmi szigorlatom végéhez közeledve kihúztam az utolsó tételt, Voltaire Candide és Montesquieu Perzsa levelek című alkotásából választhattam Sz. Cs.-nél. Miközben zajlott a felelet, és éppen valahol ott tartottunk, hogy hány ezred is vonult át a szó átvitt értelmében Kunigundán, felmerült a kérdés, hogy olvastam-e Wilder fent említett művét. Mivel a válasz határozott (vagy határozatlan) nem volt, mesélt egy pár szót a Peruban játszódó történetről. Mindez homályba is merült mindaddig, amíg egy internetes könyváruház honlapján el nem olvastam a könyv tartalmát. Akkor már rémlett valami egy leszakadt hídról...
De ez a könyv nem csak arról szól, hogy Limában leszakad a hatalmas függőhíd, és öt ember szétroncsolódik a köveken. Ez mind csak a kezdet. Inkább a kérdés merül fel: Miért? Miért pont az az öt ember? Látszólag senki és semmi nem köti össze őket, de a dolgok mélyére ásva... És miért pont akkor történik ez a szerencsétlenség, amikor változtatni akarnak az életükön, amikor el akarják hagyni a megszokott utat? Elgondolkodtató könyv. A szálak valahol, valakinél mindig összefüggnek. Az utolsó bekezdés pedig, melyben a zárda fejedelemasszonya gondolkodik a szeretetről és az élet értelméről, némileg furcsa igazságot tartalmaz.

"Már mostan is - gondolta - alig emlékszik valaki kívülem Estebanra és Pepitára. Camila csak az ő Píó bácsijára emlékszik, meg a kisfiára. Az az asszony az édesanyjára emlékszik. De nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakad. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme."

J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura

Már egynéhány napja letettem a harmadik kötetet is. Befejeztem, elolvastam a legelső betűtől a legutolsóig, a függelékkel együtt. Miközben benne éltem a történetben, melyhez a film segítséget, sémát adott a szereplők elképzeléséhez, ezer és egy dolgot tudtam volna írni. Az eltérésekről, a megjelenő érzésekről, a félelmekről, vágyakozásokról, mindenről. Arról, hogy mik a kedvenc részeim, és kik azok a szereplők, akik a filmhez képest közelebb vagy távolabb kerültek tőlem. Eközben folyamatosan nőtt a könyvespolcomon Tolkien könyveinek száma. És nőni is fog. Egy olyan csodát teremtett meg az általa létrehozott világgal, ami elvarázsol, lenyűgöz, és hajt afelé, hogy minél jobban elmélyedjek munkásságában. És talán igaza volt a családi jó barátnak: "Amíg nem olvasod A gyűrűk urát, addig nem olvastál igazán jó könyvet."

Kikapcsolódás

Arany hangok, két gitár, egy hegedű. Piciny, de annál otthonosabb hétvégi ház. Lecsó, meggyes szörpi, rég nem látott italok. Heten öt ágyon. Emeletes ágy tetején alvás és lámpaoltás utáni gyermeki lelkek megnyílása. Tücsökkoma, békakoma és "tatajót". Egy ottalvós buli, ami részemről nem is annak indult. Jó társaság, zenélés, beszélgetések. Mindez az, amire már nagyon szükségem volt.

Változatosság lefelé

Amikor azt hiszem, ettől már nem lehet rosszabb, akkor mindig jön a cáfolat: "Deh, lehet!"
Lassan hányingerem van a családomtól, a viselkedésüktől, hogy senki nem hajlandó megérteni a másikat, úgy beszél, ahogy egy kóbor kutyával sem, és ott tesz keresztbe, ahol csak lehet. És mindezek mellett legyek kiegyensúlyozott, épelméjű, energiával feltöltött, hiszen mindjárt vége a szabadságnak, és kezdődik a tanév. Jó lesz hallgatni a barátok, kollégák beszámolóit, csak szar lesz belegondolni, hogy nekem is ez jár, csak nem kaptam meg...
Két normális lény van csak a családban. Az egyik Öcsi. A másik az ékszerteknős...

Túlélőtábor

"Ez egy ilyen nyár, csupa mulatozás,
Csupa verőfény, csak egy kicsit hibás,
Itt a városban az ember feje félpuhára fő,
Bár a lakásban a kánikula elviselhető."

Ugye ismerős a szám? Ismerős az érzés, amit közvetít? Jó érzés! Szabadság, lazítás, bulizás.
Na mindez az, amiben ezen a nyáron nem volt részem. A kitűzött családi célok közül a legnagyobb megvalósult. Az enyémek közül viszont semmi...
Június elején kezdődött a lakásfelújítás. Kicseréltettük az ablakokat, a radiátorokat, a csaptelepeket, és a bejárati ajtót is. Nem volt egyszerű, pláne, hogy Öcsi miatt alig lehet valamit csinálni. Legalább egy, de néha 2 embert is kivon a forgalomból... Aztán július közepén, vagyis szűk egy hónapja jött csak a java. Festőtábor. Belegondolni is rossz, hogy mi volt itt.
Az egész úgy kezdődött, hogy apa beszélt az egyik szomszéddal, hogy ha van egy kis hely, akkor felvinnénk néhány virágot. Ami kibővült porcelánnal, könyvvel és egy kisebb polccal is. A szomszéd megpróbáltatásait a legjobban a következő párbeszéd mutatja:

én: - Szereted a virágokat?
ő: - Hát, nekem egy sincs.
én: - Nem baj, most lesz!

Így lett rábízva kb. 7-9 napra (már összefolynak a napok...) 80 fölötti cseréppel az állomány jelentős része.
De ez még mind semmi volt. Az én drága, bababarátnak abszolút nem nevezhető szobámba beköltöztek a családtagok. 4 éjszakára. Menekülttábor. Öcsi mindent szedett volna szét, éjszaka szokásához híven fel-felsírt. A türelmem csökkenésével az agyvizem hőmérséklete folyamatosan nőtt. De eljött a nap: költözhettünk a mohazöld színű, szobába.
Bár azt hittük, a szobám hamarabb elkészül, mégis közel annyi időt kellett ráfordítani, mint a másikra. Bár lehet, hogy csak apa túlzott precizitásán, az ebből következő lassabb munkavégzésen, és a "Csak én tudom jól csinálni" elven múlott az egész. De kész. Mandarin színű, csodálatos fallal, teljesen átrendezve. És bár még van még mit csiszolni a berendezésen és az elrendezésen, tegnap végre először alhattam az új ágyikómban. A szobámban. És ez nagyon sokat ér!!

A célok meg? Van 2 hetem, hogy elkezdjem a megvalósításukat. Ha már befejezni nem is tudom a következő tanévig...

Ipolytarnóc

Reggel korán kellett kelnem, hiszen ma volt a tantestületi kirándulás. Mi csak nyolcan voltunk, de megtelt a busz, mivel Hernádnémeti tantestületével közösen keltünk útra, vagyis sokan keltek, a miskolciak meg csatlakoztak hozzájuk a Metróval szemközti Agip kútnál. Odafelé közel 3 órás út vezetett azoknak, akik később csatlakoztak a menethez, a többiek ekkpr már 4 órája ültek buszon. A programban sok minden szerepelt, összesen kb. 4,5-5 km-t gyalogoltam.
Elsőként a tanösvényhez sétáltunk el, ami a parkolótól 700 m-re volt. Majd következett az ipolytarnóci megkövesedett ősfák, lábnyomok, cápafogak és egy 3D-s mozi megtekintése (1,5 km). Utána a vállalkozóbb szellemű kollégákkal végigszáguldottunk a szuszogós biológiai tanösvényen (kb. 2 km, aminek nagyjából a fele felfelé ment, meg rajta mi is). Fincsi ebéd következett: husi mustáros öntettel, krumplipürével, kovászos uborkával. Desszertnek 2 gombóc fagyit kaptunk, amikor nem sokkal voltak nagyobbak a fürj tojásánál. Még jó, hogy Sanyától kaptunk Balaton szeletet. Az egyiket még ott megettem, a másik már a fiókomban lapul, várja a sorsát. Ebéd után kicsi beszélgetés és pihenés után 4D-s (!) moziba ültünk be. Ez abban különbözik a 3D-től, hogy nemcsak a látvánnyal érzékeltet, hanem a szék is mozog alattad. Zseniális!!! :)
Az időspirál, az ajándékbolt, a bükkábrányi ősfák és az őslények figuráinak megtekintése után nagy kaland következett: a függőhíd! Igen, én felmentem és végigmentem a biztonsági köteles, karabineres, keskeny, védőhálós, 150 m hosszú pályán. S bár addig álmos voltam, ha kellett volna, a kaland után rohantam volna addig, amíg vigyorogva össze nem esek. Legalább egy órának el kellett telnie, míg nem vigyorogtam (annyira). Sokat mondok azoknak, akik emlékeznek a kalandra (és utána a visszavágyódásra, győzködésre és nyafogásra): kb. olyan euforikus érzés volt, mint a bányajárás Selmecen.
Nem sokkal később már indultunk hazafelé, a határt átlépve, és az odaútnál gyorsabban távolodtunk Ipolytarnóctól. .Képekkel, emlékekkel. Büszkeség érzéssel, hogy megcsináltam, végig mentem a függőhídon. És hálával, hogy ott lehettem.

Véletlen?

Adott egy történet - három kötetben (erről hamarosan bővebben). Készült ebből film - trilógia. A történet néhol eltér, sok a kihagyás, de ez egy másik poszthoz tartozik majd...
A Függelékét olvasva, elmélyülve a regény nyújtotta világ utolsó morzsáiban, egy pillanatra megálltam. Emlékeztem. Egy részre a második kötetből. Akkor és ott jelentéktelennek tűnt. A szereplők alakja a film szerint jelent meg, a helyszín viszont a könyv alapján élénkült meg. Leperegtek az események. A találkozás, a tettek, az útra engedés. Akkor. Ott.
Aztán néhány órával később bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam. Megálltam egy csatornánál. Abból a történetből készült a film, amivel aznap foglalkoztam. Már nagyjából 40 perccel azelőtt elkezdődött. És én nem tudtam róla. A legnagyobb meglepetés mégis az volt, hogy annál a jelenetnél sikerült bekapcsolódnom, amelyik órákkal hamarabb beugrott, lejátszódott bennem.
Égi jel? Pusztán véletlen? Vagy csak szerencse? Nem tudom. De talán nem véletlen...

Lépcső

Gyakran okozott problémát, felfelé és lefelé egyaránt pontozásra ítélhető tornagyakorlatokat mutattam már be rajta. Volt gurulás a lábat színesre festő kék klumpámban, ami végül a hátam közepén landolt. Aztán egy olyan is, amikor a feljebb lévő lépcsőfokról szedegettem a fűszálakat felfelé az alsóról, és előre borultam. (Utóbbinak a büntetése az volt, hogy délután nem szedhettem virágot...) Pottyantam a rezervátum lépcsőin, egy nap alatt kipróbáltam mindkét lépcsősort. Az egyik legemlékezetesebb egy mámoros KBT szakest után történt. A korsó egyben maradt, a fenekem megfájdult, de rögtön két gépész fogott közre, nehogy tovább guruljak.
A legutolsó esésem viszont még mindig kísért. Ballagás és évzáró --> szép ruha, magassarkú. A problémát egy pici sár okozta olyan helyen, ahol majdnem minden nap legalább egyszer elmegyek. Jobb láb egyenesen kinyújt, bal spiccelve a fenekem alá kerül. Közben utóbbit végighúzom a lépcsőfok élén. 10 pont, aki szerint kevesebb, annak... nem mondok semmit. Következmény: varas lábfej, ami délutánra szeret bedagadni. Viszont a Bepanthennek köszönhetően egész jól gyógyulgat...

Vágyakozás

Van, amikor úgy érzed, szükséged van valamire. Lehet új dolog, vagy olyan is, amire már régóta vágytál, de nem kaptad meg. Innét viszont mindig elágazik az út. Legalább három irányba. Az egyik az, amikor rögtön döntesz: igen, ezt akartam, meg is kell kapnom. A másiknál elgondolkodsz a kezdeti lelkesedést követően: kell ez nekem? És a végkövetkeztetésed egy alaposan megfontolt igen. A harmadik az elutasítás. Vagy rögtön és kategorikusan, vagy hosszas/rövid gondolkodás után. A kérdés csak az, hogy a későbbiekben hogyan fogod megélni döntésed következményeit. Felmerül-e benned, hogy tényleg erre volt-e szükséged, vagy esetleg azt mondod, hogy utat kellett volna engedni a döntésnek. A lényegen azonban nem változtat. Hoztál egy döntést, ennek szellemében kell cselekedned. Én is meghoztam a legutóbbi ilyen jellegűt. Régóta vágytam rá. Mikor megadatott a lehetőség, haboztam. Aztán ráléptem az útra. Visszafordíthatatlanul. Holnap megyek a könyveimért.

Életízesítő

Élet és étel. Azonos betűk, azonos hangok. Csupán a sorrend változik. Étel nélkül nincs élet. Élet nélkül nincs étel. Mindenki másként szereti. Sósabban, borsosabban, több vagy kevesebb feltéttel, nyakon öntve vagy szimplán. Mennyire hasonló a két szó! Mennyi hasonlóság van a jelentésében, ha kicsit mélyebben belegondolunk! Egyszer így vágyunk rá, máskor úgy. Ízesebben, felturbózva, teli fantáziával. Máskor viszont a hagyományos kell. Az egyszerű, szolid. Ami másoknak talán unalmas...
Az elmúlt napokban ízesebb volt az életem. A már említett L'art pour L'art és a szakmai nap csak a kezdet volt:

Csütörtök:
Színház az iskolával. A dzsungel könyvét néztük meg. Nagyon tetszik a darab! Még egyszer meg kell néznem, de most nem a karzatról, hanem onnan, ahonnan az elől játszódó eseményeket is látom, nyaknyújtogatás nélkül.

Péntek:
Jazz est. Kevesen voltunk, főleg a családtagok, ismerősök, és a betévedő vendégek alkották a közönséget. Ennek ellenére fantasztikusak voltak. Jó volt hosszú idő után ismét élő zenét hallgatni!

Szombat-Vasárnap-Hétfő:
Meg volt a pörkölés. A vállam vöröslik és ég. Még mindig. De már alakul. És talán nem is hámlik le...

Kedd:
Majális. A Népkertben. Kicsit fura volt belegondolni, hogy pont ott. De a zöldalmás vattacukor... Most is megennék egyet.

Szeretnék még egy darabig így, ennyi ízzel teli életet enni!

Szakmai nap

Késő volt, mire hazaértem. Bár hosszú volt a délután, mégis repültek az órák. Jó társaság, témák, és mindez kikapcsolódást nyújtó környezetben. Nagyon megérte a tegnap! És a mai és holnapi nap is tartogat még meglepetéseket. :)

A három testőr és a jeti vagy mi a pék

Szombat este. Egy hosszú munkahét végén. Mert megérdemeljük. :)

Hihetetlen volt az előadás! Még mindig zúgnak a fejemben a poénok, jönnek elő újabbak és újabbak, bár mindet felidézni képtelenség lenne. "Fénypázma", felső oktatás, forduljon jobbra. És a kakaós csiga. A jelenetek, amiken látszott, hogy rögtönzött részek, és ők is legalább annyira élvezték, mint a közönség.
Előadás után pedig forró csoki, a nap, a hét megkoronázásaként.

Köszönet mindezért Edinának és Zitának!! :)

http://www.youtube.com/watch?v=-3SYkWF1Pic&feature=relmfu

M. C. - Kicsit másképp

Venni egy szoknyát X Ft-ért: jó.
Venni egy harisnyát Y Ft-ért: jó.
Csinosan felöltözni és bezsebelni az elismerő szavakat: nagyon-nagyon-nagyon jó.
Levenni végre a cipőt, ami itt-ott feltörte a lábacskámat: felbecsülhetetlen.
Ebben a pillanatban rájönni, hogy a bal lábamon az új harisnya kilyukadt, és fogalmam sincs, mióta, de a nagylábujjam szabadon tapisgált a cipőben: no comment...

Hát igen. Ez vagyok én. :)

Újra

Ismét éledeznek a megérzéseim. Egyre több van belőlük. Vagy csak jobban figyelek a jelekre? Inkább az előbbi. De ami biztos, hogy mostanában egyre kevesebb hibával sikerül ennek köszönhetően átlátnom azokon a bizonyos szitákon. És ez így jó.

Tapasztalat

2 nappal húsvét előtt megsütöttem 2 tepsinyi püspökkenyeret. Karácsony előtt két választásom lesz. Vagy többet sütök belőle, vagy csak szenteste napján. Túl gyorsan fogy... :)

Vérlázító

"Ezek" itt az előbb megették az egész mogyorós csokimat. Mindet. És nekem egy falatot sem hagytak. Ez felháborító!

De mindennek van jó oldala. Holnaptól szünet. Hogy ez hogyan függ össze a felfalt csokimmal, azt nem tudom.

Izgalmak sora

A tegnapi hazaút nem volt zökkenőmentes. Kezdődött az erdő kellős közepén juhász és juhászkutya nélkül csatangoló kóbor birkákkal, amik az út mindkét oldalát kóboroltak nagyobb nyugalommal, mint amit én éreztem. Mondjuk a tömeg jelenthette nyugalmuk kiindulópontját, mivel voltak vagy harmincan.
Telkibányánál egy vicces mókus szívatott meg. Fogta magát, és elém rohant. Majd miután megálltam, vígan ugrándozott vissza a fa nyújtotta menedékbe.
A harmadik a homok volt. Csobád előtt ugyanis hatalmas homokvihar tombolt. Ilyen lehet a sivatagban, mikor feltámad a szél. A látótávolság 20-30 méter lehetett. Csak a remény volt, hogy nem megyek bele senkibe, és engem sem találnak el hátulról.
És hogy a negyedik se maradjon ki, folyamatosan küzdeni kellett a széllel, mely szinte végig dobálta az autót.

A végére elfáradtam. Nagyon.

Tanít

Az a valaki vagy valami jól tanít. "Otthon hagytad a teád? Legalább nem repedt meg a flakon és nem ömlött kiaz édes nedű, mikor a táskád leesett a busz üléséről."

Nézzük mindennek a jó oldalát! :)

Pohár

Másnak csak egy tárgy. Nekem évek óta a kedvenc poharam volt. Amikor csak lehetett, belőle ittam. Apától kaptam, ő a munkahelyén kapta vagy 4-5 éve. Többé már nem ihatok belőle. Anya eltörte. És egy csomó kérdés merül fel bennem.
Miért kellett elmosnia?
Miért kellett kapkodnia és levernie?
Miért akarta a virágozást hamarabb, minthogy a lángost összeállíthattam volna?

Egy biztos. Fejezze be az ültetést, ahogy tudja. Nem érdekel. Valószínű a lángost is megsütheti, ha akarja. Én most csak gyászolni tudok. Nincs már többé a kedvenc, szeretett poharam.

Fiúsított névnap

Ajtony: török eredetű régi magyar férfinév. Jelentése: arany.

Édes bosszú

Szép álmot láttam az éjjel. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy tetszett benne valaki, vagy már össze is jöttem vele. De nem is ez a lényeg. Jött egy, khm., hölgyemény, és tipikus utcasarki öltözetben próbált rányomulni arra, akire nem kellett volna. És valahogy a kb. 10 centis tűsarkú cipője hozzám került. Fekete, a csicsás és az elegáns között elveszett, túlméretezett darab volt. Kinyitottam az ablakom. Alattam sár. Megfogtam a cipellőket. Először az egyiket, utána a másikat. Megtanítottam nekik, milyen a repülés, és milyen a sanyarú földet érés akkor, ha nincsenek szárnyaid. Csupa mocsok és sár lett mindkettő, s kitört a sarkuk. És tudod mit? Élveztem ezt a bosszút. Nagyon!

Az elme harca

- És most mit tennél?
- Elmenekülnék.
- Hová?
- Mindegy. Csak el innen, de jó messzire.
- Miért?
- Mert ez itt már sok. Túl sok. Nem bírom!
- Megoldást jelentene?
- Azt.
- Miért?
- Mert nem szembesülnék a helyzetekkel. Elég már!
- És ha visszatérsz?
- Addigra megoldódna.
- És ha nem? Ha a fejedre zúdul minden egyszerre? Az jobb lenne? Jobb lenne, ha mindent csak azután tudnál meg, s nem telne el idő a problémák között?
- Így sem telik. Még véget sem ért az egyik, már itt is van a másik. Folyos-folytán, hogy már nem tudom, nem akarom feldolgozni mindezt. Belefáradtam.
- Biztos, hogy egyszerre történik? Ugyanabban a pillanatban kezdődik el, s ugyanakkor végződik?
- Nem. De ugyanakkor van jelen az életemben.
- Tehát van időd feldolgozni.
- Már hogy lenne? Probléma hátán probléma, el sem engedhettem még az egyiket, már jön a másik. Apróbb-nagyobb bosszúságok, gondok, bajok. Az egyik ott lebeg a fejem fölött, mint pallos, mi bármikor lesújthat. A másik csak röpke gond, mi hamar jött, gyorsan ment, de mégiscsak itt volt. A harmadik hirtelen tör be, s felforgat mindent, miközben még mindig ott ül a vállamon a letelepedni látszó, s hosszasan időzni akaró első.
- Miért nem engeded el?
- Ennyi lenne az egész? Mégiscsak hátat kellene fordítani mindennek? Akkor minek győzködtél eddig?
- Nem csak ennyi. Engedd el azt, ami nem annyira fontos. Koncentrálj! Ne vedd fel! A világ gondja nem rád tartozik!
- A világ?...
- Még nem fejeztem be! Mérlegelj. Ami nem fontos, azon lépj át, de kímélettel. Ne merülj bele, ne taposd szét. Próbáld megérteni, hogy mi miért történik. Gondolkodj. Ami fontosabb, azon ne töprengj annyit. Nem tudsz ellene tenni. Csak érte. De az sem biztos, hogy érte tehetsz. Nyugodj le. Meditálj. Most pedig halld a mai utolsó tanítást. Éld az életed. Tégy azért, hogy jobb legyen. Ne hunyd be a szemed, lásd a világot, s ami mögötte van. A problémákat, és azok megoldását. És a jót, hogy legyen mivel felépítened a jövőd.

Ruha

Nem sokon múlt, hogy a múltkor panaszos hangot emeljek: én csak az antikváriumban találom meg azt, amire szükségem van, bezzeg a ruhás boltban semmit. Még jó, hogy nem apelláltam. Tegnap megtört a jég. Igaz a siker még nem teljes, de már ez is óriási előrelépés! :)

A fösvény

Moliére még mindig a topba tartozik. Ennyi év után is izgalmas olvasmány. Sőt! Ma már jobban megértem, mint anno. Bár sokkal több vicces részre emlékeztem, mégis kellemes élmény volt.

S hogy ezt is elolvastam, egyetlen dolgot jelent. Az összes kötelezőt sikerült újra elolvasnom. Ebből pedig az adódik, hogy végre olyan könyvekben is elmerülhetek, amikhez már nem a kötelesség és belső kényszer, hanem csak az utóbbi hajt. :)

A Pál utcai fiúk

Nem szerettem. Nyűgnek tartottam. Nem tetszettek a szereplők. A történet vége pedig még úgy se. Ez a múlt. Nem tagadom. A jelen viszont teljesen más. Jó volt a stílus, a párbeszédek, az egész történet. Igaz, a végével még mindig nem tudtam teljesen megbékülni. Ha nem is vett az elmúlt közel 1,5 évtized során 180 fokos fordulatot az ehhez a regényhez való viszonyom, valahol 170-178 körül mégis ott mozog az a bizonyos irányváltás.

Farsang

Pénteken rekord hosszúságú nap volt. Délelőtt tanítás. Aztán készülődés a nagy eseményre. 3 óra után nem sokkal elkezdődött a ceremónia. Keringő, zombik, görög istenek, diszkópatkányok jive, katicák, az elmaradt bálra betanult tánc... És akkor még nem is beszéltem az egyéni indulókról: Pinokkió, rabló, bokszolók, Spongyabob, hercegnő, királylány, Nesqickes doboz... Akiket kihagytam, azoktól bocsánat, még mindig az átélt élmények hatása alatt vagyok... Aztán rövid disco következett. És az utolsó busszal haza. Ami nem szokott késni. De most kivételt tett, így nem értük el a kinézett buszt. Nem baj, séta a centrumhoz, s a reggeli fél5-ös kelést követően este fél10 után hazaértem.

Szent Péter esernyője

Mikszáth nagyot alkotott anno. Sokadszorra. Szép történet kerekedett ismét. Azonban hiába kitalált falu a Besztercebányától nem annyira messze elterülő Glogova, a helyszín, a Garam folyó említése, vagy az egyszer-egyszer olvasható Selmecbánya rengeteg emléket idézett fel az egyetemi évekből.
Egyetlen dolog tudta csak beárnyékolni a könyv nyújtotta élvezeteket. Korrektort bizonyosan nem alkalmaztak a könyvnél. Például a mondat kellős közepén törik meg, s folytatódik új bekezdésben a történet. A gépelési hibákról, valamint a néhol e-ként megjelenő c betűkről nem is beszélek már...

Portugál

Múlt héten (ez a két szó is mutatja, hogy lenne miről írnom, csak az időhiány üldöz...) színházban voltam Edittel és Rékával. Hosszú idő után sikerült jegyet vennünk a Portugálra. Jó kis darab! És már azt is tudom, hogy az iskolások miért szeretik annyira. :) A történet fantasztikus. Kis hazánk számos eldugott, vagy kevésbé eldugott településein zajlik minden nap szinte ugyanúgy. Változatlanul. Eseménytelenül. De az élmények mellett tanulságot is hordoz magában. Csak egy váratlan fordulat kell, és az elborult elméjű, értelmi fogyatékosnak tűnő Sátán teljesen normálissá válik. Az életvidám, cserfes Masninak pedig elég egy hatalmas csalódás, hogy befelé forduljon, s feltegye azt a bizonyos sisakot. A mindennapi életben is találkozhatunk a szereplők élő megtestesítőivel...

A kőszívű ember fiai

Legyőztem a nagy mumust. Vagy az győzött le engem? Mindenesetre inkább közösen győztünk, mint egyikünk sem. Már közel 2 hete, hogy befejeztem Jókai regényét. És amennyire irtóztam tőle már hetedik osztályban is, annyira elvarázsolt és megtetszett a végére. Még olvasnám. Még elvarázsolhatna. Olyan gyorsan lett vége, s kicsit lezáratlanul. De talán így is jó.

Napi győzelmek - konyha és könyv

Kijelenthetem, győztem. Önmagam fölött. Tegnap és ma is sikerült megvalósítani a konyhában, amit akartam. Pedig új dolgok, az egyiket a múlt heti főzőcskén találtuk ki Edittel és Rékával. A másik csanálosi recept, és bár sokáig kacsingatott rám az ostya, most mégis sikerült elkészítenem. És nem csak ezek az élmények teszik a Napnál is fényesebbé ezt a hétvégét.
Tegnap legyőztem az egyik nagy mumust. Jobban mondva, ő is győzött, meg én is. Én azért, mert a végére jutottam A kőszívű ember fiainak. Ő pedig azért, mert megtetszett a regény. Azt hiszem, mostanra értem meg rá. Ennyi év kellett ahhoz, hogy megértsem, felfogjam. Még így is voltak részek, amik kissé érthetetlenné váltak a latin kifejezések miatt. De talán, ha majd egyszer újraolvasom, még jobban át tudom majd élni a leírtakat.

Félév végén

Tegnap a lurkók megkapták a félévi bizonyítványt. Bukás volt bőven, de ebből csak kettőhöz kötődik az én nevem. Az új félév pedig nem csöngetett, nem kopogtatott, egyenesen betört már a múlt héten, és dübörög tovább még hosszú hetekig. Jegyek már vannak. Lesznek is még bőven. Szép félév elé nézünk. Már csak azért is, mert egyre hosszabbak a nappalok.

Vissza

Még azelőtt, hogy megszólalna az ébresztő hangja, kinyitom a szemem. Úgy érzem, végre kipihentem magam. Aztán amikor pár perccel később a reggelihez készülődök, kiderül, hogy nem. Emlékeim szerint a vajas dobozban már nem sok van. Előveszem tehát a másikat, ami előtt egy sztrapacskával teli mikrózható műanyag leledzik. Mikor a vajat már megkaparintottam, tenném vissza a sztrapacskát, ami kiesik a kezemből, és mint a reklámban a leeső kókuszdió, úgy válik külön az alja és a teteje, az étel egy része pedig a járólapra kerül. Mérgesen és szomorúan összetakarítom, majd konstatálom, hogy nem azt a vajas dobozt kellett volna kivenni. Ezek után, azt hiszem, normális az érzés: minél előbb vissza kellene kerülni az ágyikómba.

Tantárgylista bővítéséhez

Mind szép és jó, mit az egyetemen megtanultunk, tapasztaltunk. Azonban a következő órák igazán helyet kaphatnának a képzésben, vagy bővebb ismeretet is kaphatnánk róluk.

- Problémamegoldás: hogyan válassz szét két gyereket, akik az órádon összeverekednek, vagy a folyosón kezdi egyik ütni/vágni/fojtogatni a másikat.
- Tolerancia: hogy megértsd, miért rajonganak a tücc-tüccért és más zeneszámokért.
- Türelem: hogy ne robbanj, amikor negyedszer mondod el ugyanazt a nem túl nehéz feladatot, és még ötödször is megkérdezi valamelyik, mert éppen jobb dolga volt, méghozzá beszélgetés/vihogás/pofázás területén.
- Türelem 2. félév: hogy ne robbanj, amikor dolgozatnál rögtön megkérdezik, hogy mit kell csinálni, pedig a feladat normálisan leírja.
- Kódfejtés: mert némelyik írásképet kibogozni majdhogynem egyenlő a lehetetlennel.

Emellett még egy használható javaslatom lenne. Visszatérni az írásvetítős korszakhoz, a videóhoz vagy a projektoros vetítéshez. Ugyanis a digitális tábla, bármennyire is modernnek és húdeszuperjónak tüntetik fel, szerény meglátásom szerint nem más, mint időpocsékolás. A tanulói laptop pedig egyenlő az oktatás megrontásával. Nincs is annál idegesítőbb, mint amikor könyörögnek, hogy vigyem már be a laptopokat. Minek? Hogy miközben egymás mellett ülnek, facebookon cseteljenek?!?!

Életképek

Romantikus

Nincs is annál romantikusabb, mint amikor egy férfi tartózkodik egy bizonyos szándékkal a nő ablaka alatt. Ma reggel "szerenádot" kaptam. Bár ne kaptam volna! Egy részeg hajolt előre, a fű fölé, bár állni is alig tudott. Mögötte bontott borosüveg. Mellette egy nő. Ő is részeg. Hogy mit mondott, nem hallottam. Zárva volt az ablak...

"Hajléktalanok"

Tegnap hazafelé kaptam el az alábbi gyönyörű szavakat. Az egyik szereplő nem túl magas, kövérkés, vörös arcú ember, akinek rövidre vágott ősz haja kilátszott a siltes sapka alól. A másik vékony, az előzőtől kicsivel magasabb. Fején kötött sapka. Ruhájukból kitűnik, hogy vagy csövesek, vagy kétkezi munkát végeznek. Beszélgetésükből kiderült nemcsak számomra, hanem a busz összes utasának is, hogy utóbbi.

-Úgy megnézett a sofőr, hogy biztos lyukasztom-e a jegyet. Biztos hajléktalannak hisz.
- Hát ezzel a szakállal úgy is nézel ki.
- Hát ha növesztem a szakállam, b.zd meg!
***
- Nem értem. Most mit szólsz be? Mi a bajod a munkámmal?
- Az, hogy iszol.
- Mondtam már, hogy ha iszok, nem dolgozok. Ha meg dolgozok, akkor a belemet is kidolgozom.
- Csak ha iszol, olyan nagy szájjal mondod, hogy "majd meg lesz"!
***
- Álljál már idébb!
- Le fognak szállni.
- Még nem most szállunk le.
- Mondom le fognak szállni - mondta erélyesebben. - Süket vagy?!
***
- Megmondom a főnöknek, hogy ha legközelebb akar valamit, vigyen el kocsival. Én nem fogom magam égetni a buszon.
- Miért? Szerinted én élvezem?
- Megmondom, hogy vigyen el kocsival. De legközelebb nem kéne elvállalni a francia ágy lehozását a hatodikról, ha nem fér be a liftbe...

Feladatlapok

A múlt évben már dühöngtem egy sort. Most jön a következő. De most nem a munkafüzetek feladatai verték ki a biztosítékot, hanem a tankönyvekhez kapott feladatlapok. Már korábban is előfordult, hogy olyan kérdést tettek fel, amire nem egyértelmű a válasz/nincs benne a válasz.
Most azonban az egyik ötödikes feladatsor első feladata már feldühített. Fel kell sorolni a szövegben szereplő állatneveket, összesen 8 pontért. A bibi ott kezdődik, hogy csak 7 állatnév van. Hacsak az óriáskígyók és a komodói varánuszgyík másik neve nem számít ide, de az akkor már  9. Még ezt valahogy el is... De utána a feladatokban megnevezik az összes (!!!!), vagyis 7 darab állatnevet. Még a hülye is be tudja ez alapján írni!
Ezt követte a következő kiborulás, a hatodikos feladatlapnál. A szerző ugyanis nem vállalja be, hogy a dolgozat 30 pontos legyen. Olyan dolgokra ad 2 pontot, amikre 1 bőven elég, így 42 pontos lett a feladatlap. Nem értem, egyetlen névért vagy városért miért kell 2 pont... Mondom magamban, megnézem a másikat, az irodalomhoz tartozót. Eger váráról ír, pont jól jön. Minden szép és jó volt addig, amíg a Szivárvány gyermekújságból vett részletben orbitális tárgyi tévedés nem szerepelt. Az újság és a feladatlap szerint ugyanis Bornemissza kocsikerekekből (!!) csinálta az égő kerekeket (!!). Már most, kérem szépen. Egyetlen halálkerék volt, az is a felrobbantott malom kereke, a többi töltött hordó volt. Ha ezt íratom meg velük, az életben keverni fogják, hogy nem kocsiból, hanem malomból származott az égő ketyere, és csak egyetlen volt, nem pedig több...

És hogy miért is merem mindezt a megíratás előtt leírni? Hát csak azért, mert sem a hüllőkről szóló, sem pedig a tárgyi tévedéses szöveget nem vagyok hajlandó megíratni. Még jó, hogy nyelvtanhoz és irodalomhoz is van külön feladatlap...

Időzavar

Nincs is annál szebb, amikor nem tudod, mennyi az idő. Székemmel fordulva körülnézek a négy órán, mindegyik mást mutat. Melyik az igaz? Melyiknek higgyek? 1-1 perc az eltérés csupán, de azalatt az összesen 3 perc alatt néha a világot is meg lehet váltani. Igaza volt annak, aki azt mondta: csak egy órád legyen, akkor mindig tudni fogod, hogy mennyi a pontos idő.

Az első öröm

Nyugis, viszonylag csendes szilveszteren vagyok túl. Három év után itthon töltve, nézve a tévét, vagy inkább csak ki a fejemből. Este még hallottam, hogy 11-et csipog az óra, aztán a tűzijátékot, rikoltozásokat kintről, de az egész nem tartott túl sokáig, így hamar visszaaludtam. Délelőtt pedig indult a nagy kaland: lementünk öcsivel sétálni, közben pedig árgus szemekkel kerestük a tűzijátékok maradványait. Öt darabot sikerült is meglelnünk, egész jó állapotban. A földbe szúrósnak ugyanis a fa része kisebb takarítást követően kitűnő karó a virágaimhoz.