2012. szeptember 24., hétfő
Alternatív
Öcsi orvos lesz. Ez már most látszik. Hogy miféle, vagy milyen mentalitású, az még kérdés, bár szerintem egy csipetnyinél több dr. House szorult belé. A lényeg az, hogy az alternatív orvoslás egy új dimenzióját fogja művelni. Erre már most vannak példák. Eltereli a fájdalmat harapással, csípéssel, hajhúzással. Élesíti a látást a szemüveg ledobásával és azzal, hogy a csukott szemről húzza felfelé a szemhéjat. Azonban a fül-orr-gégészet területén is maradandót alkot. Szájba nyúlkál, nyelvet fog, fogat húz. Fület hajtogat és gyűröget mindenféle formára, miközben nyújtja is a hallószervet. És a legújabb: altatás és érzéstelenítés nélkül próbál orrmandulaműtétet végezni. A szakirodalmat valószínű abból a híres-neves tanulmányból vette, amiben egy régi Ligetezés alkalmával Fuci bebizonyította Sanyikának, hogy neki bizony nem műkörme van...
2012. szeptember 21., péntek
George Orwell: Állatfarm
Ha valamit végig szeretnénk vinni, amihez segítség kell, szükségünk van egy vezetőre. Ha szerencsénk van, olyan lesz, aki segít nekünk. Ha nincs szerencsénk, akkor meg olyan, aki csak magának segít. Az előbbit gyakran félretolja az utóbbi jellem, a zsarnok, aki ígér, de nem tartja be. Megmásítja a múltat. A jelent. És mindig arra húz, amerre a pénztárcája vagy a gyomra viszi. Az egyenlőknél mindig vannak egyenlőbbek, akiknek több jár, mert bár egyenlőek vagytok, ők magasabb szintet képviselnek.
Erről szól az Állatfarm. A kezdeti sikerekről, melyet felvált az önként és dalolva elfogadott nyomor. Csak azért, mert így szabad vagy. Ha belegondolok, mindenféle társadalomra jellemző (lehet) mindaz az önkényesség, ami a könyvben megjelenik.
Megdöbbentő az egész regény. Főleg a vége: a befejezetlenséggel vegyített befejezettség.
Erről szól az Állatfarm. A kezdeti sikerekről, melyet felvált az önként és dalolva elfogadott nyomor. Csak azért, mert így szabad vagy. Ha belegondolok, mindenféle társadalomra jellemző (lehet) mindaz az önkényesség, ami a könyvben megjelenik.
Megdöbbentő az egész regény. Főleg a vége: a befejezetlenséggel vegyített befejezettség.
2012. szeptember 20., csütörtök
Bosszú
Amikor kicsi voltam, nagyon sokáig vágytam egy hógömbre. Amit bármikor megrázhatok, és nézhetem a lehulló kis darabokat. Aztán újra és újra belefeledkezhetek az egyre jobban behavazódó kis házikóba vagy tájba. Ez a vágy mér régen elcsitult, amikor kaptam egyet. Igaz, nem tipikus hógömb volt: delfinek voltak benne. Mikor megmozgattam, megelevenedett előttem a tengerek varázslatos világa. Ahogy telt az idő, egyre kevesebbszer ráztam már össze, a végén már csak portörléskor. Tegnap azonban öcsi lerántotta. Üvege apró darabokra tört, a benne lévő folyadék és csillám szerteszét ömlött. A közepéről kiesett a delfineket ábrázoló rész. Miután anya összetakarította és négykézláb feltörölte a linót, apa háromszor is megkérdezte, hogy ne takarítsa-e át az egészet. Aztán azt mondta, hogy hát igen, drága kislányom, el kell onnan tenned a porfogóidat, mert különben az öcséd... Közben telt az idő, jövetben vagy menetben apa belelépett egy szilánkba, ami valahogy ottmaradt. Aztán ugrálás közben kibicsaklott a bokája. Tegnap este alig tudott ráállni. Szerencsére ma már tud járni, de van néhány tanulsága az esetnek:
- Semmit ne rakjak olyan helyre, ahol öcsi elérheti (akár ölből is)...
- Már megint csak akkor (lenne) jó a takarítás, ha apa csinálja (mint minden)...
- Nekem nem porfogóim vannak, ezt a kifejezést nem szeretik... Nekem mütyűrjeim vannak...
- Ha nem tiszteled a tárgyaimat azután is (nemhogy előtte), hogy funkciójukat elvesztik, még mindig képesek bosszút állni...
Jah! És kérek szépen egy hógömböt!
- Semmit ne rakjak olyan helyre, ahol öcsi elérheti (akár ölből is)...
- Már megint csak akkor (lenne) jó a takarítás, ha apa csinálja (mint minden)...
- Nekem nem porfogóim vannak, ezt a kifejezést nem szeretik... Nekem mütyűrjeim vannak...
- Ha nem tiszteled a tárgyaimat azután is (nemhogy előtte), hogy funkciójukat elvesztik, még mindig képesek bosszút állni...
Jah! És kérek szépen egy hógömböt!
2012. szeptember 17., hétfő
Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben
Már korábban is hallottam, olvastam erről a 2010-ben megjelent
regényről, azonban csak nemrég sikerült a kezembe fogni. Letenni viszont
csak pár órával ezelőtt. És már most tudom, hogy újra ki fogom nyitni
és végig fogom olvasni. Hányszor? Ez még a jövő zenéje. Azonban most
nézzük a múltat, vagyis mindazt, hogy mit éreztem vagy vettem észre a
regény olvasása közben. Három fontos megjegyzést már most kiemelnék, ami
nagy előnye a könyvnek.
1. Csak minimális (és ez sajnos manapság már nagyon nagy szó) helyesírási/elgépelési vagy tördelési hiba van a regényben.
2. Ha valaki csipetnyi erotikával is átültetett könyvre vágyik, ne ezt válassza. Ebben a történetben méltóság van. Nincs szüksége a nyálas szösszenetekre, sem a keveset mondó klisékre. A poénokon nem neveted könnyesre a szemed, de a fejedhez kapsz, vidulsz rajta, és megmaradnak az emlékezetedben.
3. A nyelvezete visszahoz valami régit. Valami idegent, ami mégis ismerős. Ha meghallok egy dialektusban beszélőt, aki úgy igazából beszéli az adott régió nyelvét, megörülök az ízes beszédnek. Ennek a regénynek a szóhasználatára szintén csak ezt a jelzőt aggathatom: ízes szóhasználat a javából. Ez egyeseknek nehézkesnek, vontatottnak tűnhet, de csak addig, amíg meg nem szokja. Viszont az is igaz, hogy ahhoz, hogy ezt tényleg megértsd, meg kell érned.
Magáról a regényről, kicsit bővebben.
Szemeztem már a kötettel, de úgy gondoltam, túl borsos az ára. A kiadó egyik akciója viszont annyira ellenállhatatlan volt, hogy meg kellett vennem az írást. Most már tudom, hogy az eredeti árat is megérte volna. Ahogy elkezdtem, egy különleges világ tárult elém. A jelenben vagyunk, aztán irány a múlt, végül ismét a jelenhez jutunk. A keret első része figyelemfelkeltő, a másik viszont lezárja, egésszé teszi a történetet. Bár néha úgy éreztem, lehetne kicsit bőbeszédűbb, a kidolgozottabb néhány fejezet, nincs hiányérzetem. Egész, kerek, befejezett. Ami így jó, ahogy van. Nem kell több körítés, nem kell több leírt karakter, sem szó, sem mondat. Nem felszínes, viszont nem látunk a kelleténél mélyebbre a történetbe vagy a szereplők érzéseibe. Az olvasás során gyakran úgy éreztem magam, mint egy szellem: ülök a szobában, a kocsiban, a parkban vagy a kastély vakolatpotyogtató, felújításra váró egyik termében, és figyelek. Tudom, miről van szó, megértek vagy elítélek tetteket, kérdések merülnek fel bennem, látom és hallom a reakciókat, de mégis megtarthatom, meg kell tartanom a távolságot a szereplőktől, s nem kell többet tudnom, mint amennyit akarva vagy éppen akaratlanul megosztanak velem.
A szereplők jól kitalált figurák.
Van egy igazi kemény, céltudatos főhősnő, aki azután, hogy meginog a lába alatt a talaj, és kártyavárként omlik össze a korábbi élete, tud és mer változtatni. Annak ellenére, hogy fél a következményektől. Akinek szüksége van arra, hogy visszatérjen a nagyvilágba ahhoz, hogy belássa, a nyugalom éppúgy lételeme, mint a pörgés és a nyüzsgés.
Férfi párja töri a magyart, néha másként mond dolgokat, eltéveszt egy-két ragot vagy igekötőt. Ezzel együtt viszont nagyon szerethető figura, akiben a céltudat mellett fanatizmus is munkálkodik. Aki a múltat, a családja múltját szeretné visszakapni, s folytatni a jövőben is. Mondhatnám, hogy tipikus gróf egy omladozó vakolatú erdélyi kastéllyal és visszaperlés alatt álló erdővel. Csakhogy ez nem annyira tipikus. Azt hiszem.
Ízi néni az, aki mindig mindenhol ott van, ahol kell, és ahol tényleg szükség van rá. Ha kiindulunk a regény címéből, akkor egy erdélyi matriarchális társadalom vezetőjével van dolgunk. Neki nem lehet nemet mondani, mindennek úgy kell lennie, ahogyan diktálja. Egy elveszőben lévő korszak igazi nagy alakja.
A többiek pedig? Nem mindenkiről tudjuk meg, hogy hogyan is néz ki, milyen színű a haja, a szeme, milyen magas, mekkora cipőt hord. Csak annyit, amennyi a történethez kell. És ez se nem sok, se nem kevés. Éppen elég.
Maga a történet két fő síkon fut. Az egyik a jelen, a másik pedig a múlt. Pontosabban a régmúlt. Utóbbi gyakran visszavisz a kitelepítéshez, az azt követő nehéz évekhez, de attól korábbi vagy későbbi történések is felelevenülnek. A történelmi cselekményeknél azonban fontosabb, hogy személyekhez köthetőek. Találkozunk egy névvel, és viselője nem lóg a történetben. Megtudjuk, hogy ki volt, és mi volt a heppje, vagy csibészsége, esetleg mivel hökkentette meg a kor embereit. Nagyon jó pont, hogy mindez világosan elkülönül, hiszen ezeket az elbeszéléseket dőlt betűvel szedték, szünettel is elkülönítették a jelentől.
A jelen néhol megdöbbentően gyors, csak kapkodnám a fejem, ha nem kötne le az olvasás. Lánykérés, eljegyzés, és csak egyetlen csók után? Nemhiába, tényleg egy posztmodern leányregényt tart kezében az olvasó.
A cím választása kicsit becsapós. Úrilányok Erdélyben. Többes számot használ, ami egyrészt hamis, másrészt igaz. Hamis, mert a jelenben csak főhősnőnk az, akire ráillik hosszútávon ez a megnevezés. Igaz viszont azért, mert maga a regény a régmúltban is játszódik, ahol bizony megismerkedünk (ha csak rövid időre is) több úrilánnyal, akik valamilyen szinten rokonságban állnak a főszereplővel.
Mindent összegezve (bár attól, amit ez a szösszenet bemutatni tudott, sokkal árnyaltabb a regény) mindazoknak ajánlom, akik igényes magyar kortárs írást szeretnének olvasni.
1. Csak minimális (és ez sajnos manapság már nagyon nagy szó) helyesírási/elgépelési vagy tördelési hiba van a regényben.
2. Ha valaki csipetnyi erotikával is átültetett könyvre vágyik, ne ezt válassza. Ebben a történetben méltóság van. Nincs szüksége a nyálas szösszenetekre, sem a keveset mondó klisékre. A poénokon nem neveted könnyesre a szemed, de a fejedhez kapsz, vidulsz rajta, és megmaradnak az emlékezetedben.
3. A nyelvezete visszahoz valami régit. Valami idegent, ami mégis ismerős. Ha meghallok egy dialektusban beszélőt, aki úgy igazából beszéli az adott régió nyelvét, megörülök az ízes beszédnek. Ennek a regénynek a szóhasználatára szintén csak ezt a jelzőt aggathatom: ízes szóhasználat a javából. Ez egyeseknek nehézkesnek, vontatottnak tűnhet, de csak addig, amíg meg nem szokja. Viszont az is igaz, hogy ahhoz, hogy ezt tényleg megértsd, meg kell érned.
Magáról a regényről, kicsit bővebben.
Szemeztem már a kötettel, de úgy gondoltam, túl borsos az ára. A kiadó egyik akciója viszont annyira ellenállhatatlan volt, hogy meg kellett vennem az írást. Most már tudom, hogy az eredeti árat is megérte volna. Ahogy elkezdtem, egy különleges világ tárult elém. A jelenben vagyunk, aztán irány a múlt, végül ismét a jelenhez jutunk. A keret első része figyelemfelkeltő, a másik viszont lezárja, egésszé teszi a történetet. Bár néha úgy éreztem, lehetne kicsit bőbeszédűbb, a kidolgozottabb néhány fejezet, nincs hiányérzetem. Egész, kerek, befejezett. Ami így jó, ahogy van. Nem kell több körítés, nem kell több leírt karakter, sem szó, sem mondat. Nem felszínes, viszont nem látunk a kelleténél mélyebbre a történetbe vagy a szereplők érzéseibe. Az olvasás során gyakran úgy éreztem magam, mint egy szellem: ülök a szobában, a kocsiban, a parkban vagy a kastély vakolatpotyogtató, felújításra váró egyik termében, és figyelek. Tudom, miről van szó, megértek vagy elítélek tetteket, kérdések merülnek fel bennem, látom és hallom a reakciókat, de mégis megtarthatom, meg kell tartanom a távolságot a szereplőktől, s nem kell többet tudnom, mint amennyit akarva vagy éppen akaratlanul megosztanak velem.
A szereplők jól kitalált figurák.
Van egy igazi kemény, céltudatos főhősnő, aki azután, hogy meginog a lába alatt a talaj, és kártyavárként omlik össze a korábbi élete, tud és mer változtatni. Annak ellenére, hogy fél a következményektől. Akinek szüksége van arra, hogy visszatérjen a nagyvilágba ahhoz, hogy belássa, a nyugalom éppúgy lételeme, mint a pörgés és a nyüzsgés.
Férfi párja töri a magyart, néha másként mond dolgokat, eltéveszt egy-két ragot vagy igekötőt. Ezzel együtt viszont nagyon szerethető figura, akiben a céltudat mellett fanatizmus is munkálkodik. Aki a múltat, a családja múltját szeretné visszakapni, s folytatni a jövőben is. Mondhatnám, hogy tipikus gróf egy omladozó vakolatú erdélyi kastéllyal és visszaperlés alatt álló erdővel. Csakhogy ez nem annyira tipikus. Azt hiszem.
Ízi néni az, aki mindig mindenhol ott van, ahol kell, és ahol tényleg szükség van rá. Ha kiindulunk a regény címéből, akkor egy erdélyi matriarchális társadalom vezetőjével van dolgunk. Neki nem lehet nemet mondani, mindennek úgy kell lennie, ahogyan diktálja. Egy elveszőben lévő korszak igazi nagy alakja.
A többiek pedig? Nem mindenkiről tudjuk meg, hogy hogyan is néz ki, milyen színű a haja, a szeme, milyen magas, mekkora cipőt hord. Csak annyit, amennyi a történethez kell. És ez se nem sok, se nem kevés. Éppen elég.
Maga a történet két fő síkon fut. Az egyik a jelen, a másik pedig a múlt. Pontosabban a régmúlt. Utóbbi gyakran visszavisz a kitelepítéshez, az azt követő nehéz évekhez, de attól korábbi vagy későbbi történések is felelevenülnek. A történelmi cselekményeknél azonban fontosabb, hogy személyekhez köthetőek. Találkozunk egy névvel, és viselője nem lóg a történetben. Megtudjuk, hogy ki volt, és mi volt a heppje, vagy csibészsége, esetleg mivel hökkentette meg a kor embereit. Nagyon jó pont, hogy mindez világosan elkülönül, hiszen ezeket az elbeszéléseket dőlt betűvel szedték, szünettel is elkülönítették a jelentől.
A jelen néhol megdöbbentően gyors, csak kapkodnám a fejem, ha nem kötne le az olvasás. Lánykérés, eljegyzés, és csak egyetlen csók után? Nemhiába, tényleg egy posztmodern leányregényt tart kezében az olvasó.
A cím választása kicsit becsapós. Úrilányok Erdélyben. Többes számot használ, ami egyrészt hamis, másrészt igaz. Hamis, mert a jelenben csak főhősnőnk az, akire ráillik hosszútávon ez a megnevezés. Igaz viszont azért, mert maga a regény a régmúltban is játszódik, ahol bizony megismerkedünk (ha csak rövid időre is) több úrilánnyal, akik valamilyen szinten rokonságban állnak a főszereplővel.
Mindent összegezve (bár attól, amit ez a szösszenet bemutatni tudott, sokkal árnyaltabb a regény) mindazoknak ajánlom, akik igényes magyar kortárs írást szeretnének olvasni.
2012. szeptember 15., szombat
Siker
Az, amikor egy régi nadrág, amit bő 4 éve húztál utoljára magadra, ismét jó lesz, olyan, mintha éppen valami hiperszuper helyen lennél. :)
2012. szeptember 9., vasárnap
Csapok kálváriája
Bennem egy ezermester veszett el, állítja rólam anya, én meg mellé gondolom, hogy de nagyon mélyen... A nyári felújítás során nem egyszer akadt gond a csapokkal (megcserélt vízbekötések, csöpögés, ami tönkretette a konyhaszekrénybe vágatott polcot). És ez még most sem ért véget. A múltkor, miközben a konyhai csapot fordítottam át az egyik tálcából a másikba, kezemben maradt a fél csaptelep. Nem baj, sikerült visszarakni. Viszont a fürdőszobai sem szeret jobban egyben maradni. Anya pár perccel ezelőtt mondta dühvel vegyített nemtörődömséggel, hogy lejött a zuhanyrózsára váltó kis gomb. A kezdeti kétségbeesés után (miszerint nekem holnap reggel hajat kell mosnom) egy kis húzást és csavarintást követően ismét a helyére került e nemes alkatrész. És működik. Elvileg. Remélem, holnap is fog. Ha nem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)