2010. augusztus 29., vasárnap
Váltás
Tegnapelőtt nagyot váltottunk. Viszlát, UPC! Helló Digi! A netem gyorsabb. A deko tévé hiányzik, de majd megszokom. Szinte ez az egyetlen, ami kellene. De van egy csomó Discovery. És végre újra vannak német nyelvű csatornák!!
2010. augusztus 27., péntek
Hát
A múltkori bokakimenetelből sikeresen felépültem. És hogy ne élvezhessem a dolgot, ma reggelre sikeresen átfáztam. A hátam egybe állt, hajolni, fordulni nem tudok, és bármennyire is erőlködik anya, akkor sem fogok ledőlni az ágyamba, mert egyrészt kényelmetlen most a fekvés, másrészt meg akkor alig tudok felkelni. Szívem szerint megkérdezném, hogy mi lesz a harmadik, de inkább nem. Az ilyen kérdésekből sosem sül ki jó...
2010. augusztus 21., szombat
Baleset
Az egész azzal az alacsony növésű, reggel látott sánta fekete macskával kezdődött. Majd folytatódott a "szomszédék kihasználják a térdszorítót: az asszony és az ember is hordja" tréfával, amit anya hozott fel. Majd indult a krumpliásás, vagyis apa ásta a krumplit. Ilyenkor jobb, ha mi keresünk valami más tennivalót, hogy "ne legyetek útban és ne kelljen már vigyázni rátok!" Éppen ezért leszedtem a termést, majd megkapáltam a lenti, mocsárban álló paprikát. És elkísértem anyát az egyik kerti királyi pottyantóshoz is. Naná, hogy azt választotta, amelyiknél szúnyogtelep van... Aztán felfelé menet a kijárós bokám meggondolta magát a stabil járás szempontjából, én meg kis híján hatalmasat estem az éppen újra virágzó és termő eperre. Két nagy lépés, mátrixos mozdulat, és még mindig dőltem. Ám sikerült megkapaszkodni a teli komposztálóban anélkül, hogy magamra rántottam volna az egészet. Következett a tipegés a székig, majd a hideg vízzel teli vödrös áztatás, amit a beletett friss mentalevél is kiegészített. Szerencsére csak kicsit dagadt meg. Most már egész jó a bokám. Ami nehézséget okozott, az a lépcsőzés és a kádból való kikászálódás. Azóta fásliban van. A korábbi félrelépésekből ítélve 2-3 napon belül rendbe jön. Legalábbis nagyon remélem...
2010. augusztus 20., péntek
Koncert és ami utána történt
Tegnap este remek koncerten voltam a Zipferben. Jó hangulat, barátok és kedves ismerősök. Mi más kell egy kellemes estéhez?! A banda nagyon jól játszott, bár a vendéglátóhelyiség kialakítása nem igazán kedvezett a hangzásnak. A koncert végét követően megtaláltam a hol feltűnő aztán hirtelen eltűnő Zsut, aki nem engedte, hogy masszírozzam. Bezzeg Szergej! Ha nem nyomkodtam közel egy órán keresztül, akkor egy percet sem. És amikor abbahagytam, mindig jött a szempilla rebegtetéssel, meg a "Még egy kicsiiiiit!" mondatokkal. Hálát adhat a jó szívemnek, masszíroztam tovább. Aminek eredménye: többek szerint járna nekem egy oklevél a kitartásomért. :D
A bagázs egy része eltűnt már, így többekkel együtt én is elindultam. Robival sétáltunk, ettünk, sétáltunk, aztán mivel épp törpe vízművet játszottam, nála kötöttünk ki. Beszélgettünk vagy 2 órát, aztán egyszer csak nagyon szuszogott. Ez volt 4 körül. Na mondom, én akkor lépek, had pihenjen. Ekkor sikerült a pattintós zárat jó irányba fordítani, de az rossz felé csukódott, és utána se ki, se be. Próbálta szerelni, de hajnali 4kor ez elég hangos meló, úgyhogy ottmaradtam éjszakára. Kaptam egy jó nagy ágyat, és a hangszerek között álomba szenderültem. Fél 8kor pedig kipattant a szemem, kb. 2 órát olvasgattam, és vártam, hogy mikor kel föl. Utána rögtön neki is fogott a melónak. 10-15 perces, sok szerszámos munka után sikerült szétszedni a zárat. Közben pedig ecseteltem, hogy igen, a mi pattintós zárunk is nálam kezdett rosszalkodni. Hát igen, az ilyeneket könnyen el tudom rontani... :) Az út szabaddá vált, maradtam délig még csacsogni. Jó kis közel egy nap volt ez!
A mára tervezett póker parti viszont érdeklődés hiányában elmarad... :( Még szerencse, hogy nem kezdtem neki a sütésnek! :D

2010. augusztus 17., kedd
Töki pompos
Fuci kérdésére, hogy mi is az a pomposz, álljon itt a receptje. Az eredeti elolvasható Maszatkonyha régi blogján. Bár a neten több receptet is találhatunk, nekem ez jött be a legjobban.
- krumpli: kicsit többet teszünk bele, ezáltal a tésztába keverendő tejfölből is több kell (most sok volt a krumpli, így egy nagy doboz tejföl belement)
- hígítás: víz helyett tejföllel vagy azzal a tejjel, amiben felfuttattuk az élesztőt
- dagasztás: kézzel
- a tészta állaga: a közepesen lágy, vagy attól picit keményebb
- a tésztát kétszer kell sütni: először kb. 6-7 percig, majd kivesszük, megszurkáljuk villával, és utána jöhet rá a feltét!
- hagyma: vöröshagyma, 3-4 fej, és ami nagyon fontos: megdinszteljük egy kis szalonnazsíron (nem lesz nyers íze)
- szalonna: elősütjük
- tejföl: a kis doboz helyett érdemes nagyobb dobozt bontani, ha több fokhagymás tejföl van rajta, finomabb a tésztája
- feltét: a tejfölös fokhagyma, hagyma, sajt (és gyakran a különböző mennyiségű szalonna) alapvető, ezeken felül lehet rá tenni vastagabb sonkát, kolbászt, megfőzött és felkarikázott virslit, de a legjobb juhtúróval!!
A recept 2-3 tepsinyi pomposzhoz elég (a tepsi méretétől függően), hűtőben 3-4 napig eláll (ha addig el nem fogy). Kiadós, laktató kaja!
Töki pompos (Lianna receptje)
Hozzávalók:
1 kiló finomliszt
2-3 közepes krumpli megfőzve, összetörve
2 tk. Só
1 dl tej+pici cukor+1 kocka élesztő
fél dl olaj
2-3 ek. tejföl
1 kiló finomliszt
2-3 közepes krumpli megfőzve, összetörve
2 tk. Só
1 dl tej+pici cukor+1 kocka élesztő
fél dl olaj
2-3 ek. tejföl
Tetejére:
1 kis doboz tejföl
fokhagyma
1-2 fej lilahagyma
15-20 dkg húsos szalonna
reszelt sajt
1 kis doboz tejföl
fokhagyma
1-2 fej lilahagyma
15-20 dkg húsos szalonna
reszelt sajt
Az élesztőt felfuttatjuk a tejben. Ha kész összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Szükség esetén vízzel hígítjuk. (én kenyérsütő gépben dagasztatom be a tésztát). Jól kidolgozzuk és letakarva egy órán át kelesztjük. Egy nagy gáz tepsit kiolajozunk és a megkelt tésztát ebbe nyomkodjuk. A tejfölt kikeverjük sóval és tetszés szerinti mennyiségű fokhagymával. Megkenjük vele a tésztát, rászórjuk a felkockázott hagymát, szalonnát és a reszelt sajtot.
180 fokon sütjük amíg a teteje meg nem pirul.
A receptet az alábbi szerint változtattuk meg:180 fokon sütjük amíg a teteje meg nem pirul.
- krumpli: kicsit többet teszünk bele, ezáltal a tésztába keverendő tejfölből is több kell (most sok volt a krumpli, így egy nagy doboz tejföl belement)
- hígítás: víz helyett tejföllel vagy azzal a tejjel, amiben felfuttattuk az élesztőt
- dagasztás: kézzel
- a tészta állaga: a közepesen lágy, vagy attól picit keményebb
- a tésztát kétszer kell sütni: először kb. 6-7 percig, majd kivesszük, megszurkáljuk villával, és utána jöhet rá a feltét!
- hagyma: vöröshagyma, 3-4 fej, és ami nagyon fontos: megdinszteljük egy kis szalonnazsíron (nem lesz nyers íze)
- szalonna: elősütjük
- tejföl: a kis doboz helyett érdemes nagyobb dobozt bontani, ha több fokhagymás tejföl van rajta, finomabb a tésztája
- feltét: a tejfölös fokhagyma, hagyma, sajt (és gyakran a különböző mennyiségű szalonna) alapvető, ezeken felül lehet rá tenni vastagabb sonkát, kolbászt, megfőzött és felkarikázott virslit, de a legjobb juhtúróval!!
A recept 2-3 tepsinyi pomposzhoz elég (a tepsi méretétől függően), hűtőben 3-4 napig eláll (ha addig el nem fogy). Kiadós, laktató kaja!
2010. augusztus 16., hétfő
Véleményváltoztatás
Beszélgetés a reggelinél:
Apa: - Kellene hozni ásványvizet. Eljössz velem? Vagy terveztél mást az aktív pihenésen kívül?
Én: - Hát, ma meg kéne csinálni a pomposzt.
Apa (felcsillanó szemmel): - Nem kell jönnöd! Elhozom egyedül!
:)

2010. augusztus 9., hétfő
Show
Már megszokhattuk, sőt, egyenesen unásig kényszerítik ránk a különböző "én-vagyok-a-legjobb-szavazz-rám-különben-kiesek" műsorokat. Hogy csak az elmúlt pár évet nézzük: megafrász, valóvilla, és társaik. Ezen műsorok intelligensebb változata, amikor a nézők nem szavazhatnak, és a profik(nak mondottak) döntenek a játékosokról. Gordon Ramsay és A pokol konyhája az egyik legértelmesebb ilyen műsor, bár sajna a káromkodás része eléggé torzított, viszont legalább nem éjjel adják. Tyra Banks vezetésével a Topmodell leszek! részei egy kicsit alacsonyabb kategória, de szintén nézhető, és gyakran szórakoztató. Valamint megjegyzendő: örülök, hogy nem tartozok azok közé a sipítozó picsák közé, akik közül rengeteg bekerül a műsorba... Tegnap viszont láttam ennek a műfajnak az egyik legfurább változatát. Az, hogy az Animal Planeten ment, még nem lenne meglepő, hisz versenyezhetnének a legtöbb megmentett állat vagy a legjobban műtő csapat címért. De nem. A résztvevők kutyakozmetikusok voltak. Akiknek perzsa macskák kozmetikázása volt az éppen aktuális feladat. Majd a zsűri megszavazta, kinek kell hazamennie. Mindezt a szőr selymessége, fésülése és igazítása döntötte el...
2010. augusztus 6., péntek
2010. augusztus 4., szerda
Éjszaka
Már megszokhattam volna, hogy a dolgok sosem úgy sülnek el, ahogy azt elképzelem. Ez igaz rövid és hosszútávra egyaránt. Ilyen volt a tegnapi éjszaka is. Elterveztem, hogy fél10kor lámpaoltás, és naaagy alvás reggelig. Na persze... Nem elég, hogy a felettünk lakó csinivagyokmegvékonyésokos szőkeség vagy berúgott, vagy beszívott, vagy nem tudom mit csinált, de hogy fél12ig iszonyathangos és hamis volt, az tuti, és épphogy elaludtam, hatalmas szélre keltem. Aztán villámok, dörgés, redőnyt verő eső, hogy ki ne aludhassam magam ma reggelre se. Egy akácfa kidőlt a kerítésre 20 méterre a telkünktől, és csak reménykedhetem, hogy a paradicsom nincs nagyon megtépázva... Mindemellett pedig olyan a karom, mint ami egyszerre izomlázas, és leégett. És emelni alig tudom. Már értem, miért csak a hepatitis B elleni oltások voltak eddig a könyvben... És érdekes lesz a hajmosás!...
Most pedig megpróbálok aludni...
Most pedig megpróbálok aludni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)