Írás

Néha elgondolkodom, hogy kinek is írok. Önmagamnak, mint egyfajta terápia. Vagy talán másoknak, hogy tudassam, nem tűntem el, élek, és jobban vagy rosszabbul, de zajlanak a napok. Vagy mindkét válasz igaz lenne? Azt hiszem, igen. De ma hajtott a vágy és belekezdtem valamibe. Amiről nem tudom, mikor végzek vele. Lehet, félbehagyom majd, mint annyi hirtelen nagy fellángolást. És az is, hogy a végére jutok, sikerül befejeznem. A terjedelme még nagyon kétséges. De a nagy kérdés mégis az, hogy kinek írom. Magamnak? Az öcsémnek? A szűkebb vagy tágabb családomnak? A barátaimnak és kedves ismerőseimnek? Vagy mindenkinek? És ha nem az első válasz a helyes, akkor megbirkózom majd a kritikákkal, az esetleges nem tetszéssel? Megmutatom bárkinek az elkészültéig? És ha elkészül, mi lesz vele és mi lesz velem? Miért kell megírnom? Mi hajt és hova kell eljutnom általa? Még száz és ezer kérdés merült fel bennem amiatt a pár sor miatt. És a válasz mindegyikre egyszerűen csak ennyi: nem tudom.

Egri csillagok

Ha nem csalnak emlékeim, negyedszer jutottam a teljes regény végére. Az biztos, hogy többször kezdtem bele, mivel találtam egy könyvjelzőt a negyedik fejezet előtt. De nem is ez a lényeg. Hanem az érzések. Az első elolvasáskor már elvarázsolt a történet. Minden névnél visszalapoztam a végére, s kerestem a várvédők névsorában az adott nevet, és hogy mi is történt vele. Azonban csak most éreztem át igazán a leírtak minden betűjét, szavát, mondatát. Sokkal mélyebb volt minden. Szeretem ezt a regényt. Értéket ad. Bátorságról, leleményességről és hazaszeretetről tanít. Arról, hogy ha bajban is vagy, maradj higgadt, és próbáld inkább ésszel kivágni magad a helyzetből, mint erővel. Alig várom, hogy pár év múlva, jegyzetelés nélkül olvashassam el ismét.

"Karácsony"

A szeretet ünnepe. Amin ha vannak is összezörrenések, igyekszünk kedvesek lenni, a máz hibáit elfedni, betömni, kijavítani. Itthon már megvolt az ajándékozás. Örülök azoknak, amiket kaptam. De ünnepi hangulatom egyáltalán nincs. Az idén az előző évekhez képest sokkal több a feszültség. Mindenki végezné a maga dolgát, de valakinek mindig Öcsi mellett kell lennie, vagyis nem tud haladni. És ebből jön a bonyodalom. Részben. És ha még ez nem lenne elég, nagyszülői részről is csak hallgathatunk. Az egyik oldalról azt, hogy hát ők azt hitték, hogy ma elmegyünk. Valahogy nem veszik figyelembe, hogy apa még tegnap is dolgozott, örülünk (örültünk volna), ha ma akad egy kis nyugalom. A másik ágon a folyamatos 'egymás mellett nem tudunk meglenni' című sorozat következő része hallható. Mindeközben Öcsi bömböl. Mert nem engedjük meg neki, hogy egye a csomagolópapírt, mert feljajdulunk, ha harap, mert lepottyan a kismotorról, mert szomjas, mert álmos, és még ki tudja, miért. Mindeközben én csak nyelem a könnyeimet és próbálom visszatartani a vágyat, hogy elhúzzak innen valahová jó messzire, és csak sokára jöjjek vissza. Ilyen elcseszett "ünnepünk" még nem nagyon volt...

Lista

- Szakmai ártalom?
- Egyáltalán nem.
- Tudásvágy?
- Részben igen.
- Hát akkor mi?
- Tisztelet.
- Tisztelet??
- Az. Mert egy új világba kalauzol. Engedi, hogy szárnyaljon a képzeleted. Színek, formák, alakok, mind-mind a képzelet valamilyen módon irányított alkotása.
- És ezen felül még mi?
- Értéket ad. Szókincsben, műveltségben, világlátásban. Utat mutat. Szerepjátszásra ösztönöz. Elgondolkodtat.
- Összesen ennyi?
- Nem. Ettől sokkal-sokkal több. De ha nem érzed ezt át, ha csak kínkeservvel fogod a kezedbe, ha nem tiszteled és nem értékeled, felesleges arról beszélnem Neked, hogy mit is jelent számomra egy könyv.


Vár egy lista. Bővítésre és szűkítésre. Afféle bakancslista ez, csak könyvek szempontjából. Talán a következő évre. Vagy évekre. Lesznek olyanok, amiket már olvastam többször is, és olyanok is, amikről még azt sem tudom, hogy szükségem van rájuk. Ezt már most tudom. Nem, nem vagyok jós, sem boszorkány. Na jó, talán egy kicsit. De mindig van új, ami elragad magával. És régi is, amihez bátran visszatérhetek.
Itt a lista. Az elejét szeretném ilyen sorrendben megvalósítani, hiszen azokat 10-14 éve olvastam utoljára, és muszáj a tananyaghoz újra elővennem.
Talán egy év múlva el tudom majd mondani, mi valósult meg, s mi az, ami még várat magára.

Gárdonyi Géza: Egri csillagok (még 200 oldal)
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Moliére: A fösvény
Tolkien: A gyűrűk ura trilógia (a II-III. kötet és az első maradék 100 oldala)
további Tolkien művek
Christopher Paolini könyvei
J. R. Ward eddig (vagyis addig) megjelent regényei
Gárdony Géza: Isten rabjai; A láthatatlan ember
Dumas D'Artagnan történetei (A három testőr; Húsz év múlva; Bragelonne Vicomte; D'Artagnan fia; Athos öregkora)

És még sokan mások

Karácsonyi ünnepség és pótnévnapozás

Hosszú volt a múlt hét, de ennél is hosszabb e hét első két napja. Olyannyira, hogy bár azt terveztem, kedden megírom majd a történéseket, mégiscsak most jutottam el idáig.
Drága főnököm minden meggyőzőerejét bevetette, s elérte a célt: szerda helyett az nagy dicső kedden kellett utoljára iskolába mennünk. Ekkor tartottuk meg délután a körülbelül fél órás karácsonyi műsort. Volt benne tánc, betlehemezés, ének és két verses blokk. Ahhoz képest, hogy hány gyerekünk van összesen, sikerült mindezt összeraknunk.
Előtte azonban igencsak jól éltünk. A diákok már elhagyták az épületet, és a műsorig még volt időnk. Előkerültek hát a finomságok, amiket négyen vittünk. Kolbásszal töltött husi, különleges fasírt, majonézes saláta, édes sütik, és a sima és juhtúrós pogácsa. Utóbbi kettőt én ügyeskedtem össze és anya sütötte ki. Jó volt ez így.
De ez még csak a második nap itthon, és nem tudom, hogyan fogom kibírni a maradék 1,5 hetet...

Reklamáció a beintésre

"Kedves"(?) Időjárás Apó és Anyó!

Bár nem ezt az égből hulló csapadékot szerettem volna válaszul, kössz, hogy legalább válaszoltak előző levelemre.

Na csá.

Szutyok

Kedves Időjárás Apó és Anyó!

Este van, este van, sötét este van. De nem az a szép fényes ám, csillagszórós, holdacskás! Sem az a hófehéren izzó, lábnyomot betakaró! Itt csak köd van, meg nyirkosság, meg eső. Azért írok kedves Időjárás Apónap és Anyónak, hogy segítsenek egy kicsikét. Olyan, mintha még csak november lenne. Pedig mindjárt itt a karácsony ám! És sehol semmi hangulat.
Meg tetszenének tenni, hogy változtatnak egy kicsit? A hónapot eggyel visszább, hogy megint november legyen, és akkor jó így az időjárás! Vagy ez túl nehéz így? Hát van egy jobb ötletem! Legyen picit hidegebb, és essen a hó, jó sok belőle, mert a gyerekek azt szeretik! Meg a felnőttek is. Meg mindenki. Na jó, nem egyformán. Valaki szeret hó csatázni, várat vagy hóembert építeni. Mások sétálni a hóesésben, és hallgatni a leszálló pelyheket és a talpuk alatt ropogó friss havat. És az is szereti ám, aki csak a meleg szobából nézi pokróccal a hátán és meleg italkát szorongatva apróbb vagy nagyobb tenyerében az aláhulló pihéket. A szépeket. A változatosokat. Amikből nem is volt még két egyforma tán, mióta hó esik e földre.
Ezért kérem szépen Időjárás Apót és Anyót, hogy segítsenek, s küldjenek havat!

Köszönöm kedvességüket és segítségüket, és kérem, írás helyett az égből aláhullva küldjék meg válaszukat levelemre!

Köszönettel:
Diiaa

Újraindítás

Hétfő = agyhalál.
Nem a diákok miatt. Legalábbis általában nem(csak) miattuk. Hosszú ez a nap. Korán kell kinyomni az ébresztőt és csak bő 12 órával a felkelés után érek haza. És az órarendváltás miatt még így is könnyebb. Talán.

Lakk

Sohasem gondoltam, hogy ez a szín és én... Olyan idegen volt. Máson sem szép. És mégiscsak... Változom. Mint az évszakok, mint az éjszakai és nappali fény. Most tetszik. Mint egy karácsonyfadísz, olyan hatása van. Legalábbis nekem. Csillogó. Kellemes. Lila. Az új körömlakkom.

Témába vág

- Apu, olyan nehéz kistesóm, viszem inkább én a sört! 
- Lóf@szt! Még elejtenéd!

(Facebook)

Élmények hada

Körülbelül két hete, hogy megtudtam, testvériskolánk elhívott minket egy versmondó versenyre. A IX. Ady Endre versmondó versenyre. A település neve szinte ugyanaz, mint a miénké, csak nincs benne "új". Két diákkal, egy kollégával, a tisztelendő úrral és a falugondnokkal indultunk útra. Életemben először léptem át a román határt, hogy megérkezzek a Partiumba. A település nagyjából hasonló paraméterekkel rendelkezik, mint az, ahol én is tanítok. Az iskola kétszintes, van egy focipályája és egy teljesen különálló tornaterme. Utóbbi épületben van a mellékhelyiség, a főépületben nincs. Az épületekben hideg van. Spórolnak, ahol csak tudnak. A kollégák gyakran nem kapják meg időben a fizetésüket, és ha kapnak is, akkor sem mindig az egészet. Sokkal nehezebb helyzetben vannak azok, akik ezt a hivatást választották, mint az anyaországban élők zöme. A versmondó versenyre a művelődési házban került sor. Szép épület kívülről és belülről is. A padlófűtés nem valósult meg, hiába kaptak ígéretet arra, hogy ebben az évben elkészült. Így egy hatalmas szerkezet (mint egy óriási hűtőszekrény) szolgáltatta a meleget, melyet csak a verseny szüneteiben üzemeltethettek. Zúgott. Nagyon. A megmérettetésen rengeteg gyönyörű szavalatot hallhattunk, a zsűri dolgát csöppet sem irigyeltem. Összesen 35 tanuló vett részt, 20 az ötödik-hatodikos, 15 pedig a hetedik-nyolcadikos csoportban. Tanítványaim közül az egyik oklevéllel, a másik pedig különdíjjal tért haza. De messze van még a hazatérés története!
A verseny után beszálltunk a falubuszba, és indulás. Nem, nem haza. Nagykárolyon át (itt sajnáltam nagyon, hogy nem két napra érkeztünk, hiszen így nem volt idő kiszállni) eljutottunk Érmindszentre. Rémlik valahonnan a név? Ady Endre szülőfalujáról van szó. Megnéztük a szülőházat és azt az épületet is, amit szülei később építettek. Hatalmas élmény volt! És nagyon hideg is...
Visszatértünk testvériskolánkhoz. Az iskolaigazgató és felesége a saját otthonukba invitált meg minket vacsorára. Finom házi készítésű meggylikőr után következett a leves. Húsgombócokkal. Nagyon finom volt! Másodiknak pörköltet kaptunk krumplival. Isteni íze volt. A harmadik pedig a desszert. Tejporos-kókuszos tekercsek, ostyában. Ígéretet kaptam, hogy a receptet elküldik mailben az igazgatónk részére.
Erősen későre járt az idő, elindultunk hazafelé. 9-fél10 között értünk haza, mármint a faluba, ahol tanítok. Az utolsó busz viszont, ami Miskolcra jött, 20.22-kor ment el. Így az éjszakát a főnökasszonyomnál töltöttem. Kipihentem magam, kaptam reggelit és szendvicseket is. Ezúton is köszönöm!!

A következő élmény már teljesen máshoz kapcsolódik. A körzetünk képviselője ígéretet tett, s szombaton meg is tartotta: minden olyan gyerek, aki tavaly októberben vagy azután született és kérte, kapott egy fát, amit a szülők ültethettek el. Egy kis ünnepi műsor és torta is járt, a sorsoláson pedig öcsi fája egy törökmogyoró lett. Ígéretet is kaptunk: amelyik fa nem hajtana ki tavasszal, azt pótolni fogják.

Fő a változatosság

Az elmúlt éjszakákon folyamatosan álmodom. A tegnapira nem emlékszem, csak annyit tudok, zagyvaság volt. Az azelőtti kettő medvetámadásról szólt. Ma pedig egy farkas támadott meg nagyi udvarán, és terelt birkaként egy nagy csoportot. Egy régi baráttal bemenekültem az öreg házba. Leültem a földre, nekidőltem az ajtónak, hogy be ne nyomja. De éreztem, hogy ott van, hogy lát, és mintha az ablakok lenyúltak volna, vagy mintha összement volna a ház, láttam a tekintetét, a vicsorgást. Négyből egy éjszakán keltem arra, hogy valami nagy összevisszaságot álmodtam. Háromszor viszont arra, hogy nagyon félek.

Ragyog a nap

Odakint hűvös, de már-már tavaszian ragyogó, a leveleket millió árnyalatban tündököltető napsütés van. Idebenn szintén ragyog a nap. Ennek oka pedig igencsak egyszerű: két olyan nadrágom is jó lett rám, amiket kb. két éve tudtam utoljára felvenni. És nem ám úgy, hogy nagyon be kellene húznom a hasamat, csak úgy lazán, könnyeden, erőfeszítések nélkül! Igaz, egyiknél a cipzár húzókája a kezemben maradt, de ez sem ronthatja el a kedvem. Megspóroltam két újonnan vásárolt nadrág árát. :)

Szünet után

Jó volt ez a pár nap. De hamar elrepült. Legalább annyira, mintha még a padokat koptatnám. Mondjuk koptatom is, csak a másik oldalról...
Az egész a péntek estével kezdődött. Majdnem csak csajos póker Zsuéknál. Valahogy a lapjárás igencsak kedvezett nekem, az első körben második lettem, a másodikban pedig nekem volt a legtöbb zsetonom, amikor abbahagytuk. De egyet, azt hiszem, alaposan megtanultunk: kaját legközelebb nem akkor rendelünk, amikor megéhezünk, hanem már az érkezés után...
Hétfőn sikeresen letudtuk anyai ágon a temetőzést. Jó volt ennyi idő után újra vezetni, és öcsi is jól bírta az utat. Annyira, hogy csak a piros lámpáknál, illetve a megérkezés után ébredt fel arra, hogy áll Fruzsi.
Szerdán a szmogos idő ellenére kirándultunk Rékával és Edittel Lillafüredre. Messze a zajoktól, távol a szmogtól... Néha úgy érzem, jobb lenne csendesebb helyen lakni. Amikor viszont reggel kelni kell, nem gondolok erre, mert akkor még korábban kellene kelni, és az nem hiányzik...
Péntek este az előbb említett két hölgyeménnyel megnéztük a Menyasszonytánc című darabot. Komolyabb hangvételű mű, de zseniális. Két kiemelkedő és maradandó eleme volt számomra. Az egyik magából a történetből ered: a katolikus vallású lányról kiderül, hogy örökbe fogadták, és egyébként zsidók voltak a szülei. A darab végén azonban változik a helyzet, és nagyon találó a "jelenleg református" nézet. Antropológiai szempontból az Akinek a szeme kék című filmre emlékeztet a történet: két csoportra osztották az embereket, és a kék szeműek a kísérlet időtartamára jelentéktelenebbekké váltak. Hasonlóan ahhoz a kísérlethez, amiben az egyetemisták egyik fele börtönőrt, a másik fele pedig börtöntölteléket "játszott" egy ideig. A darabban a leányt nem fogadják be a katolikusok, akik között nevelkedett, mert zsidó. Nem fogadják be a zsidók sem, mert túlságosan erős a katolikus "kisugárzása". Egyszerűen zseniális alkotás! A másik ok az, hogy jelnyelvi tolmácsolás is volt a darab mellé, és egy volt jelnyelves csoporttársammal is találkoztam az előadás szünetében. Azóta is erősen él bennem a vágy, hogy újra belevágjak ennek az ismeretlen, de valamilyen szinten már ismerős kultúrának a felfedezésébe...
Szombaton Linda jött öcsinézőbe. Kaptunk zenélő kulcsos játékot. Nekem nagyon tetszik!! :)
Ma pedig eljött a sütés ideje. Székely lepényt csináltam, a receptet innen vettem. Nagyon tetszett a dolog, mivel 1 kg lisztből indul ki, és nálam is ez az alapegység szokott mérvadó lenni. Azonban most csak fél kilóval dolgoztam részben azért, mert először csináltam ezt a receptet, másrészt pedig azért, mert csak 125 grammnyi juhtúró volt itthon. A jövőt tekintve biztos, hogy meg fogom még valósítani ezt a receptet, azonban kis változtatások lesznek, illetve már voltak is. Legközelebb a tésztába is teszek egy kis sót, és több juhtúrót teszek a fél adaghoz is, amiből egyébként 8 lepény jött ki. Másrészt viszont jobb, ha a szalonna felesbe megy: a fele jó kis zsírszalonna, a másik fele pedig húsos...

Jó volt ez a szünet, de holnap kelni kell. Úgyhogy hirtelen, de vége szakad ennek a hosszú írásnak...

Maci

Volt régen egy hófehér macim kék fülekkel és sárgás arccal. Éveken át porosodott az egyik szekrény tetején, onnan vigyázta álmaimat. Aztán bekerült egy nagy zsákba. Jó kis társaság gyűlt ott össze, hiszen a többi plüss egy részével lett összecsomagolva. Ma újra elővettük egy kék maci társaságában. Utóbbit elég volt kiporolni, meglevegőztetni. Ez a piszkosfehér színű viszont mosásra ítéltetett. Csak talán nem 60 fokos vízben kellett volna, elég lett volna a sima 30 fokos... Egy picit összement. És a benne lévő töltelék hatására már nem hófehér, nem piszkosfehér, hanem világosbarna. Ha úgy nézzük, megújult. Remélem, öcsinek így is tetszeni fog...

Jippijáááéooó

Már csak kétszer kell korán kelni, és itt az őszi szüneeeet! :D

Szösszenet

Elég volt a papagáj-üzemmódból. Ordítok. Kis ideig csend. Néhányan magukba szállnak, és óra végéig ügyesek. Mások azonban... Szépen erősödik a feladat megoldása helyett a zaj, köszönhetően 1-2-3-4-nek, akik nem tudják befogni a csipogójukat. Kiosztom az egyiket. Mint aki nem érti. Leordítom a másikat. Kis csend. Aztán újra pofázik. Ismételt ordítás. Visszapofázik. Ekkor már kezd felmenni a pumpa. Végül megsértődik. Azt mondja, akkor meg sem fog szólalni. Hála az égnek, gondolom magamban. De mégis megszólal. Hangosan. Zavarva az órámat. 40 centiről ordítok vele, hogy szálljon magába, fogja be a száját és tanulja meg, hogy hol a helye. Megfenyeget, hogy következő órán kikészít... Heh?!?!?!...

Ünnepek napja

Ma igencsak sűrű napunk volt. Nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, tanároknak is.
Közeledik az október 23., melyre műsorral emlékeztek a diákok. Nem sokkal később az Idősek napját ünnepeltük. Nemcsak az ovisok és az iskolások, hanem a tanári kar is fellépett. Három számot énekeltünk, némelyiket kicsit átírva. Voltak, akik velünk együtt énekeltek, mások csak élvezték (remélem) az előadást. A végén hatalmas tapsot kaptunk.

Íme a három nóta, az előadás sorrendjében:

Tudat

A hétfő reggel legszebb pillanata az, amikor ráébredek, hogy másnap reggel nem kell korán kelnem.

2011.10.06.

Tegnap este megemlékeztünk az aradi vértanúkról. A műsort, a gyerekek felkészítését nekem kellett véghezvinni. Jelentem, sikerült. Nagyon ügyesek voltak! Az iskolai kopjafánál kezdtünk, majd a templomban, a templom előtti kopjafánál, s végül a polgármesteri hivatal lépcsőjén állva szavalták el a verseket, olvasták fel a szövegeket. Egyik kollégám is felolvasott a templomban, felelevenítve ezzel a történelmet. A megemlékezés kiegészült azzal, hogy meghallgattuk a református lelkész igéjét. Ahogyan mondta, Aradon kivágtak egy darabot a magyarok szívéből, Trianonnal pedig körbevágták az országot s a szíveket egyaránt. Ritkán hallani ilyen szép, vérig s csontig hatoló beszédet. Ami pedig különösen jól esett, az a templom előtt elénekelt Székely Himnusz volt.

Kossuth nap

Csütörtökön szép, napsütéses időben indultunk el túrázni. Jött az egész iskola (kivéve a betegek), és átsétáltunk Alsódobszára a vadászházhoz. Az út kb. 6,2-6.5 km, átvezetett szántásokon, földúton. A gyerekek élvezték. Mi, tanárok is. Jól esett a séta. Odafelé sikerült potyázni: életemben először ültem lovaskocsin. Igazi csikós gúnyába öltözött a lovak gazdája, aki a kicsiket is hazahozta. Játékos vetélkedő és finom paprikás krumpli után séta vissza. Többen (tanári felügyelettel) visszafelé is megtették a fent említett távolságot. Mások lovaskocsin vagy a falu kisbuszán ülve rövidítették le az utat.

Jó kis túra volt! :)

Elsők

Érdekes volt ez a mai nap. Sikerek és kudarcok bőven tarkították. Ám ami közös bennük, hogy mindegyik először fordult velem elő.

Sikerek:
- először kaptam emlékkönyvet, hogy rajzoljak és írjak bele, mindezt "tanárfejjel"
- először tapasztaltam meg az önkéntes szorgalmat, ami egy, az órán felolvasott vershez köthető, és bár péntek a határidő, hárman már ma jelentkeztek az elmondására
- elkezdtem az első, általam rendezett műsor előkészületeit, minden osztályból voltak rá jelentkezők
- a harmadikosok szerint aranyos vagyok (talán azért, mert csak szünetben találkozunk, órát nem tartok nekik)
- az egyik kicsi meglátott ma, odafutott hozzám, és megölelt (úgy látszik, élvezte a pénteki labdázást)

Kudarc:
- nem(csak) az én kudarcom, hogy alig kezdődött még el a tanítás, de már beírtam életem első szaktanári figyelmeztetését... Lehet engem szeretni, de nem kötelező!

Levél

Ma, vagyis tegnap levelet kapott a magyaros munkaközösségi vezető. És ez valahogy az én asztalomon landolt. Hirtelen nem értettem, miért. Jah, hát persze! Hiszen én magam vagyok a magyaros munkaközösség, meg a munkaközösség vezetője is... :)

Újrakezdés

Rég volt, tán igaz sem volt, mikor utoljára ide benéztem. Mondanivalóm ugyan lett volna, de úgy érzem, kicsit belefásultam a blogírásba. Azóta sok dolog történt velem. Letettem a második nyelvvizsgám. Megírtam és leadtam a szakdolgozataimat, amik sok szenvedést és idegességet okoztak. Átvettem a diplomámat. És közben beköszöntött a nagy változás is, Öcsi személyében, aki minden nap produkál meglepetéseket.

Ma azonban, azt hiszem, újrakezdem az írást. Hogy milyen rendszerességgel, még nem tudom.
Aláírtam az első szerződésemet, ami azt hiszem, egész jó teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy 20-22 önéletrajzot adtam be összesen.
Hogy mikről fogok írni a jövőben, még nem rajzolódott ki teljesen. Viszont terveimben szerepel, hogy összegyűjtöm tapasztalataimat. Egyrészt azért, hogy a későbbiekben láthassam a változásokat (önmagamban és másokban is), másrészt emlékeztetőként, hogy tudjam, honnan indultam. Emellett pedig szórakoztatni/meglepni/meghökkenteni/.../.../... kívánom a nagyérdeműt (megfelelő aláhúzandó/kiegészítendő).
Aztán majd úgy lesz, ahogyan lennie kell. Az elmúlt időszakban egyre erősebben jelenik meg az életemben egy érzés: minden okkal történik, de lehet, hogy csak sokkal később tudom meg, hogy miért pont akkor és miért pont úgy zajlottak az események. Hiszek ebben.

Antiszoc?

Kezd elegem lenni. De úgy igazán. Mindenből. Az alkalmazkodásból, a meg nem értésből. Hogy én mindig, mindenkihez, aztán ha panaszkodok, akkor jön a válasz, hogy de ott volt még... Azt hittem, már belefásultam végre, és nem tud érdekelni. De nem. Az idegroham, a rohanni vágyás, a düh, a tehetetlenség és a sírógörcs határán talán a dac az egyetlen fegyverem, amivel tartani tudom még magam. És feldereng, a "mi lett volna, ha" téma. Kire számítanának akkor? Viccnek veszik, holott komolyan gondolom, hogy próbálják megoldani nélkülem, és ennek ellenére nem hagynak nyugodtan. Egyre többször gondolok arra, hogy máshová kellett volna felvételiznem, vagy valami szakmát kellett volna tanulnom. Hogy minél távolabb kerüljek. Hogy ne függjek tőlük. A nyelvvizsga szó szerint az orrom előtt, a szakdogák leadásáig csak egy köpésnyi időm van. Elszúrtam, hogy eddig nem annyit foglalkoztam velük, amennyit kellett volna, ezt elismerem. De tudják jól: mindig, mindent az utolsó pillanatban, de akkor gőzerővel! Most ezt nem lehet. Mindig menni kell valahová. Mindig segíteni kell valamiben. Én meg tudom oldani nélkülük a dolgaimat, a problémáimat, ők miért nem tudják nélkülem?? Most ide kellene menni, ma ezt meg ezt kellene csinálni, holnap meg gyere már el velem... Unom! Nekem is lenne saját életem! Vagyis kellene, hogy legyen... Amit most, mint mindig beáldozok a "családi idill" kedvéért. És hogy miből áll ez a kifelé szépnek mutatott, befelé rothadó almához hasonlítható idill? Feszültségből, kimondott és kimondatlan tényekből, vitákból. Elegem van. És hamarosan csak még rosszabb lesz az egész. Még nehezebb. És a saját dolgaimmal persze, ha nem haladok jól, én leszek az idióta, a hülye, a köcsög, a rohadék, és minden egyéb. Ha pedig azt mondom, hogy "bocs, de most nem", akkor szintén én leszek az idióta, a hülye, a köcsög, a rohadék. Rövidtávon senki és semmi nem menthet meg ettől. Hosszútávon viszont két dolog is. Az első, hogy találok munkát, ami innen nagyon messze van. A másik ha hirtelen gyorsasággal férjhez megyek. De! 1. Köszönöm, de inkább egyedül laknék jelenleg. 2. Úgysincs olyan elmebeteg, aki...

Találós kérdés

- Ahogy az egyik oldalon eltűnik, rövid időn belül a másikon megjelenik. Mi az?
- ???
- Naná, hogy megint egy bazi nagy árpám van...

:(

Reggel

Fél6kor mire keljen hajnalok hajnalán az ember lánya? Naná, hogy megint a felső szomszéd zajongására. Szívesen rá hívná az ember a rendőrséget, de hasztalan. Nemrég ugyanis kiderült, hogy nemcsak a zajok jönnek tőle, hanem a hangos házimozi is. A negyedikről. Mi meg az elsőn lakunk. És annyira szép, amikor úgy érzed, rád omlik a plafon, és kiderül, hogy nem is közvetlen fölötted van a zaj forrása. Nem akarom tudni, milyen a harmadikon. És hogy miért hasztalan kihívni a rendőrséget? A hónapban január 6-ig csupán hatszor jöttek ki az éjjel, azóta nem tudom. És nem tudnak vele mást tenni, minthogy megkérik, ne zajongjon, valamint pénzbüntetést kiszabni rá. Akkor fog még bepipulni és zörögni...
És egy óra múlva mehetek angolra. Hulla fáradtan, kialvatlanul. Azt hiszem, ma nem leszek a toppon.
De nézem a jó oldalát: hosszú idő után ma talán ismét láthatunk napot. A szemközti ház falára már ráfekszenek a napsugarak. :)

Szélmalomharc

Sötét van, de nincs éjszaka. Köd van, de nincs sem ősz, sem korán reggel. Büdös, szmogos a levegő. És hiányzik a napfény. Mindez rányomja a bélyegét a napomra. Ismét. Kicsit csapongó a hangulatom máma. És nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzeltem. Mert ha valamibe belekezdek, vagy épp a kezdés előtti pillanatnál járok, mindig történik valami, ami megzavar. Egy mondat, egy telefon hívás, valami zaj. Ami késlelteti a dolgok elindulását, haladását. Vagy csak szimplán kizökkent az aktuális gondolatvilágomból. Mindeközben a belső hang ostoroz, hogy "Kezd el! Csináld! Itt az ideje! Ne halogasd!", de nem elég hangos. Még nem. Hiába szid, csak hallom, értem, felfogom, de elutasítom. Ő harcol. Ellenem. Én harcolok. Ellene és a körülmények ellen. A körülmények meg... Mintha összeesküvés lenne az egész. De mindennek megvan az oka. Csak arra kell rájönnöm, hogy mi...

Tartály

Apa szabin van. Mától. És az első nagy felfedezése is megtörtént, már ami a lakásban található hibákkal kapcsolatos. Királyi dolga végeztével feltekintett ama nemes wc-tartályra, amit félig leszakadt állapotban talált. Rögtön megindult a kérdezősködés: ki volt, mikor, miért, és miért nem szólt? De egyik kérdésére sem kapott választ. Így a Vágó-műsor alapján telefonos segítséghez folyamodott. És szerencsére a telefon felvetetett. Most már rend van. A tartály a helyén. Egészen addig, amíg ismét le nem szakad...

Szilveszteri buli

Hosszú barátság után idén, vagyis tavaly sor került arra, ami még nem volt. Az egyik hölgyeményt általános első, a másikat pedig ötödik óta ismerem, s a barátságunk azóta is tart. Ennyi év után először szilvesztereztünk közösen, egy apró, de annál jobb hangulatú házibuliban. Egyetlen egy férfi volt a társaságban, akit néha kicsit sajnáltam, mert néhány csacsogásba nem tudott belefolyni. Az est egyik fénypontja a méltán híres és hírhedt Activity volt. Néhány feljegyzett feladvány, melyek elmutogatásának illetve lerajzolásának megoldását bárkitől szeretettel várom.
Rajzolás:
- felderítő repülés
- arkádjáték
- agárkutya
Mutogatás:
- uborkaorr
- négylábú
- és az abszolút kedvenc, amit természetesen nekem kellett végrehajtani: dunsztkötés
Az éjféli Himnusz és pezsgőzés után előkerült egy pakli magyar kártya. Amit sikeresen felhasználtunk játékra és vicces jóslásra is. Ismét sikerült jó kis sztorit kerekíteni! Aztán felelevenítettünk egy régi fajta jóslást, amit még anno a Balatonon játszottunk rengeteget, úgy 10 évvel ezelőtt. Érdekes eredmények jöttek ki. Aztán majd meglátjuk... :)


Én pedig most készülök, mert mindjárt indulhatok angolra.