Benelux körút

Lélekben még mindig ott vagyok. Minden egyes pontján, minden egyes pillanatában. Fényképezek, ámulok, sétálok az esőtől olyannyira vizes szemüveggel, hogy anélkül már jobban látok, mint azzal. Néha lehajtott fejjel, mégis büszkén. Csendes nyugalom vegyül a hatalmas kíváncsisággal. Minden lépés közelebb visz egy újabb csodához. Minden csoda egy új élményhez. Minden élmény pedig egy maradandó emlékhez...


Köszönet a felejthetetlen útért a Proko Travel munkatársainak! Zolinak és Csabinak, a két buszvezetőnek, akik a megtett 3500 kilométer alatt nemcsak precíz vezetésükkel, hanem udvariasságukkal is az utasok szívébe lopták magukat. És Jászay Tamásnak is, aki a humorral fűszerezett idegenvezetés közben rengeteg tudást adott át, mindenben segített, mindenkire figyelt, őszintén elmondta véleményét a fakultatív látnivalókról, és profizmusán túl eleganciájával is hűen képviselte az irodát. Remélem, meggyőzhető lesz a jövőben más utakra is, szívesen utaznék még vele! Már csak azért is, mert nem nyertem a Bingón...


2014. május 08.
Hajnali kelés az alig alvás után. Fél 4-re jön papíron a transzfer, itthonról indulás 3-kor. Maradék motyó összekészítése, listanézés, gyors átgondolás, hogy mi maradhat itthon abból a tucatnyi dologból, ami kellhet még, és persze ami eszembe is jut. Esernyő? Nem, azt nem viszek, van esőkabátom. Utólag belátva jó döntés... Réka barátnőm tesója szerencsére engem is levisz kocsival a Búza tér melletti gyorsétterem parkolójába, így nem kell taxiznom. Megérkezik a kisbusz utánfutóval, bepakolunk, kicsit várunk, aztán indulunk tovább. 6 óra alig múlik el néhány perccel, amikor megérkezünk Budapestre, a találka helyszínére. Várunk a nagy buszra, ami Szegedről jön. Közben nagy csomagokkal szállingóznak az emberek. Az eső már szinte csak csepereg, amikor becuccolunk a busz aljába. Irány az út, első hosszabb megálló még Mosonmagyaróváron lesz, aztán átlépjük a határt. Rosenbergben bő fél órát állunk, a busznak is pihennie kell, kötelezően. Már érezni a levegő változását. Tisztábbnak hat, de lehet, hogy csak a szabadság illata frissíti fel ennyire.
Az első városnézés helyszíne Passau, mely az Inn, az Ilz és a Duna összefolyásánál találkozik. Vicces évszám a váron, megdöbbentő vízállások. Gizella bezárva. De tényleg. Szent Istvánunk feleségének maradványait nem nézhetjük meg. Na de sebaj - gondolom én -, a Duna partján sétálval legalább egy Gisela nevű hajót látni. Szabadidő után indulunk a szállásra.
Velburg bájos kis település. Egész út során itt láthatóak a legmodernebb autók. Megérkezést követően séta a városban, és egy kicsit annak szélén is. A buszból látott várromig nem sétálunk fel, már lassan sötétedik, de azért egy picit bemerészkedünk az erdőbe. Legközelebb viszont... A szállás szép, régi és régiesnek ható bútorokkal, tárgyakkal teli. Szobánk a legfelső emeleten, tetőtérben, lift nincs, ellenben szűk lépcsőfokok bőven akadnak. Réka megbíztatott, ő általában a legfelső emeletre kerül, szóval erre lehetett számítani. A fürdőszoba ajtajával meggyűlik a bajunk. Réka még este mindkettőt letudja, én viszont másnapra hagyom a másik csípőcsontom randevúztatását a kiálló kilinccsel. Nem esik túl jól, de hát mit várhatok magamtól azután, hogy az egyiket már este beverem, éjjel meg fordulás közben a tetőbe vágom a kezem...


2014. május 09.
Reggeli után buszra pattanunk, irány Luxemburg. Pontosabban Luxembourg, ahol a Notre Dame katedrális kriptájában meglátogatjuk a tervek szerint a nagyhercegi család eltávozottjainak maradványait. Ismerős hatás, őket is bezárták előttünk, bár Tamás előre figyelmeztetett, hogy az előző csoportja csetlett-botlott a rossz megvilágítás miatt. Ennek ellenére mégis hosszúnak tűnik kicserélni néhány villanykörtét... Na de sebaj, részletesen meghallgattuk azt, amit láttunk volna. A legmeglepőbb a városban a kormányzati negyed. Máshol a lakóházak néznek ki így. Se cicoma, se nagy csinnadratta. Sokan tanulhatnának belőle, hogy mire költik el az adófizetők befolyó vagyonkáját.
Estére érkezünk meg Brüsszelbe, bár az idő nem tűnik annyira későinek. A napnyugta ugyanis nagyjából másfél órával később következik be az otthon megszokottól. Gyors fotóstop az Európai Parlament épületénél. Más szögből láttam, mint munka közben oly gyakran, és ez így jobban is tetszett. A buszos városnézés során a királyi palotához megyünk, ami előtt éppen valami rendezvényhez készülnek elő. De legalább fent lobog a zászló, a városban van a király. Szállásunk a belvárostól 10-15 perc sétára. Harmadik emeleten. Lift van, de hosszú a sor, menjünk fel gyalog. Mire lecuccolunk és visszasétálunk a földszintre, még mindig vannak páran, akik lent állnak a csomagjaikkal. A hotelből kilépve pár lépés után megpillantható a Hilton, s csak 3-4 percet kell sétálni a Brüssel Grillig. Remek étterem, be is csüccsenünk végül egy kellemes vacsorára néhány utastárssal és Tamással. Ez a Brüsszelben töltött többi estén is ugyanígy zajlik, a megmaradó keménymaghoz időnként csatlakoznak még mások is. Első estére saslikpálcára húzott csirkefalatokat választok, ami mellé köretként friss zöldség is társul, valamint enyhén csípős szószt is kapok. Mennyei! Vacsi után kissé dideregve indulok vissza a szállásra. Nem liftezünk, felsétálunk, elvégre a kései étkezést egy kis mozgással kell kompenzálni.


2014. május 10.
Ettől a naptól kezdve esik az eső. Nem folyton és nem mindig, de időnként szakadva ömilk, máskor pedig kegyességét mutatva pont addig van jó idő, amíg a busz biztonságos fedettségét nélkülözve sétálunk. Reggel gyorsan elszaladunk, na jó, buszozunk az Atomiumhoz. Esik. Gépet nem viszek ki, szerencsére Réka hozza az övét. Gyors fotóstop, majd ugrás a buszba, irány Antwerpen. A képeket nézve itt sem vittem ki a fényképezőt. Természetes oka, hogy szakad az eső. A Schelde partján sétálva kihasználjuk a régi dokk előnyét, így legalább egy részen szárazon megyünk. Megtudjuk, miről kapta a város a nevét, majd a legfőbb nevezetességeit is megtekintjük a fejünkre hulló égi áldástól kísérve. A 11 házat magába foglaló útvesztő mellett Rubens három nagy képe fog meg a legjobban. A negyediket felújítás miatt nem látni. Előferdül.
Bepattanunk a buszba. Irány Gent. Még mindig esik, bár már nem annyira, mint reggel. Ez a város egy csoda! Szó szerint értendő: megteszek néhány lépést, ámulok, még néhány lépés, megint ámulok, ezt eljátszom párszor, majd amikor azt hiszem, hogy több dolgot már nem rejt, nem rejthet magában, még rátesz vagy három lapáttal. Az egyetemi negyed, az Óratorony, a Városháza három épülete... Nem, erre a városra nem elég néhány óra, de ki merem jelenteni, hogy néhány nap sem. Dobjatok ki ejtőernyővel és hagyjatok ott jónéhány napra, könyörgöm!! Szeretnék ismét ámulni és bámulni, nézni a régi díszes épületek sokaságát!
Fájó szívvel hagyom el a várost, de mit lehet tenni, a program kötött, irány Brügge. Meg kell mondanom, ez sem kutya település! A hangulatot fokozza, hogy eláll az eső. A belvárosból kitiltották a buszokat, csak néhány helyi járat és autók közlekedhetnek, na meg persze a fogatok. A beginák udvara szép látványt nyújt, mint ahogyan a Szent János Kórház, vagy éppen a Miasszonyunk templom előtti Madonna gyermekkel című szobor is, mely Michelangelo egyetlen olyan alkotása, amely még készítője életében hagyta el Itáliát. Megemlítendő még a városról készült csipketérkép, valamint az Óratorony is. És kioszthatjuk az út legviccesebb elnevezésű épület elnevezésének díját is, melyet a Vak szamár átjáró érdemelt ki, méghozzá magasan verve mindent. Szabadidő után indulunk vissza Brüsszelbe. Szállásunk ugyanott van, vacsoránk is, melyre ezúttal az elsőre kiválasztott lazac helyett mégis rákot fogyasztok egy aprócska, de annál prózaibb okból: első választásom megérkezésem előtt elfogyott.


2014. május 11.
Reggeli után irány Hollandia. Delftben betekintést nyerhetünk arról, hogyan is készül az ottani, világhírű porcelán. Ez még kézzel készül, de már csak két műhely foglalkozik vele. Belvárosi séta következik, a változatosság miatt esővel. Érdekesség, hogy az úgynevezett Régi templomban található a mikroszkóp feltalálójának sírja.
Scheveningen valamikor egy kis halászfalu volt, ma már Hága része. A tenger viharos, a szél csak úgy lökdös, Rékáról készül egy jó kép, amin éppen talán szélmalmot próbál utánozni. Vagy cigánykerekezni próbál. Szerencse, hogy akkor kezd el zuhogni úgy igazán, amikor mindenki visszatér a busz óvó ,zárt terébe. Kagylógyűjtés után irány Hága, ahol többek között a Nemzetközi Bíróság épületét láthatjuk - szerencsére csak kívülről -, valamint például itt van a Nyugat- és Kelet-Indiai Társaság székhelyének épülete is.
És itt az előzetes program megváltozott, méghozzá Zoli tanácsára, és utólag belátva, mind ő, mind pedig Tamás a lehető legjobb döntést hozta. Keukenhof ugyanis - mint másnap kiderült - egy tízes skálán nézi az aznapi és következő napok várható időjárását, ahol az egyes a legrosszabb, ennek értelmében pedig a tízes a legpazarabb órákkal kecsegtet. Amikor a program szerint hivatalosan mennénk, akkor ez az érték a kettes, a következő napi azonban a hatos szintet érheti el. Valahogy senkit nem kell nagyon győzködni, hogy inkább kóstoljunk finom sajtokat és nézzünk fapapucsokat zárt helyen, mint sétáljunk virágok között a szakadó esőben. Így hát programcsere, majd egy kis Amszterdam is belefér még a napba, igaz esernyők és esőkabátok alól. Néhány esernyő megtépázódik a szélben, de a legszebb jelenet az, amikor Amszterdam belvárosában néhány méteren belül látunk két eldőlt biciklit és három eldobott esernyőt. Ekkor jött a fellélegzés, hogy nem hoztam, eggyel kevesebb az ok a bosszankodásra. Gyalogos városnézés suhanás közepette, megnézzük többek között a "Vöröslánykás" negyedet, a papagájos templomot, és a volt árvaház bejáratát is. Kicsit fáradtan, de a tervezettnél a programcsere miatt hamarabb érkezés a szállásra. Kivételes alkalom, nem a legtetején van a szobánk, hanem az első emeleten.


2014. május 12.
Virágos napra ébredtünk, kevés esővel, igaz hamarabb, mint az út sorá eddig megszokhattuk. Ugyanis el kell érni Aalsmeerben a virágárverést. A terület 250 focipályányi, ahol a kereskedés zajlik. A tökéletes szépségű virágok vagy elkelnek, vagy mennek a zúzdába a speciális körülmények között zajló árverés után. Hatalmas kocsikon gördülnek a egymást követően, miközben mindenki figyel a jó árra, és arra, hogy elsőként nyomja a gombot a kíván terméknél, de mindezt csak észszerűen. Sokan nem értik, miért nagy szám ez az árverés. Aki eljön, megérti. De csak akkor, ha nem késik le róla, mint oly sok csoport, akik akkor tartanak befele, amikor már mi vígan kifelé lépkedünk.
Ismét Amszterdam felé vesszük az irányt. "Diamonds are a Girl's Best Friend." És ezt a saját szemünkkel is látjuk, mivel utun először egy gyémántcsiszolóba vezet. A különböző vágási, csiszolási formákkal megismerkedünk, majd kiderül, a gyémánt tényleg megfizethető kategória. Ha laposabb a pénztárcánk, talán még akkor is belefér. Kiindulva abból, hogy egy gyémánttal díszített órát már száz euróért is meg lehet venni. Na jó, igaz, hogy nincs körbegyémántozva, de akkor is... Szabadprogramot követően irány a hajó. Bizony! Hajókáztunk! Amszterdam csatornáin! És ekkor jön az, amit addig nem érezek. Megfog ez a város is. Nagyon igaz, hogy Amszterdam igazán a vízről szép. Több mint egy órán át nézzük ezt a csodát. Kiszállás után piacozás következik, hiszen ha már itt vagyunk és van virágpiac is, akkor nehogy már tulipánhagymák nélkül jöjjünk haza! Na jó, a szatyorkámba befurakszik három amarillisz is. Remélem, olyan szép virágot fognak hozni, mint ami a képen van.
De ha még nem elég a szépből, akkor irány Keukenhof. Európa virágoskertje - ez tényleg a legjobb kifejezés. Igaz, a korai virágok már elnyíltak teljesen a tél hiánya miatt, a késői viritásúak még gyönyörűek. Annak ellenére is, hogy ez előző napi eső egy kicsit elverte őket. Örök hála Zolinak az ötletért, Tamásnak pedig azért, hogy bevállalta a programcserét annak ellenére is, hogy tudta, lincshangulat alakulhat ki, ha nem jön be a terv... Fodros, cirkás, egyszínű, dupla virágú, mindenféle tulipán van ott, ami csak kellhet. És ami még nagyban emeli a hely varázsát, az az orchideás és a liliomos pavilon. Szépség mellé utóbbinál pazar illat is társul, egyszerűen fejelthetetlen.
Élményekkel és fényképekkel gazdagodva irány a szállás, ami ismét Brüsszelben vár ránk. Igaz, most az ötödik emeleten, ahován én lüke gyalog megyek a csomagokkal. De cserébe a Brüsszel Grillben legalább már volt lazac, amit ismét jó társaságban sikerült elfogasztani.


2014. május 13.
Brüsszel, gyalogos városnézés, így kezdődik el a nap. Pici eső esik, már megszoktuk teljesen, ha van, az sem gond, ha nincs, az meg egyenesen jó. A Hentesek utcája egy sajátosságot is rejt itt, nem lehet az épületekhez hozzányúlni, kárt tenni bennük, ráadásul funkciójukat is meg kell őrizniük. Természetesen nem maradhat el a Pisilő kisfiú megtekintése, aki jóval kisebb, mint gondoltam, és szegényke ázik-fázik is, mert nem adtak rá egyet sem a ruhácskáiból. Pedig magyar viseletből három is van neki: huszár, csikós és matyó is.
Utolsó város, ahol még hosszasabban időzünk, Trier, már Németországban van, s csöppet sem fiatal. Sőt, egyenesen a legöregebb német városról van szó, amely jövőre lesz 2030 éves. Az eredetileg városkapuként szolgáló Porta Nigra az egyik jelképe, de jelentős épület még többek között a Dóm, amely Nagy Konstantin anyjának, Helénának palotája volt, és a Liebfrauenkirche is, melyben egy csillag található a földön. Jellegzetessége ennek a nagyon régi gótikus templomnak, hogy csak erre a csillagra állva látható egyszerre mind a 12 oszlop és a ráfestett 12 apostol. Igazi élményben részesülök ebben a gyönyőrű városban, olasz fagyit ehetek esőben sétálva, majd nem sokkal később kisüt a nap, én pedig bevetem magam a helyi könyvesboltba. Veszek is egy regényt, beváltva egy régi álmom, hogy legyen egy német nyelvű könyvem, ami végre nem tankönyv, és amivel birkózhatok. Találka és buszra szállás után leszakad az ég, mint már írtam, azért lehetett volna rosszabb is az időjárás. Szállásunkra utazunk, Mannheimbe. Magaslati levegő, most a negyedik emeleten. Tűrhető nagyságú liftünk van, így jól halad a sor, nincs az a pénz, hogy én mindent felcipeljek! Így hát végre egyszer meglifteztethetem csomagjaimat. Mivel itt nem kértünk az előző nap menüt, így van idő sétálni egy jót. A város barokk kastélya hatalmas, lenyűgöző, ma üzleti főiskolaként működik. Monumentális építmény!


2014. május 14.
Hosszabb-rövidebb pihenőkkel indulás haza. Nem vártam ezt a napot. Nyújtanám a múltat, hogy még tartson, de nem lehet. Az idő megállíthatatlanul és kérlelhetetlenül halad előre, mint ahogyan a busz is. Közben filmeket nézünk, relaxálunk, bámuljuk a tájat. Hamarosan ismét vissza kell csöppenni a mókuskerékbe, a szürke hétköznapokba, a hazai valóságba. Mennyire jó volt eltölteni ezeket a napokat internet és hírek nélkül! A határon szívem szerint megfordultam volna. Újra, menjünk vissza, maradjunk még a Benelux államokban, lássunk csodákat, mindegy, hogy azokat, amiket már egyszer láttunk, vagy újakat. Csak maradjunk még, nyújtsuk a perceket! De nem lehet. A határt átléptük, Budapesten elköszöntünk az utastársaktól, megköszöntük Csabi, Zoli és Tamás odaadó munkáját.
Kisebb-nagyobb ismerjük meg szép hazánkat mozgalom után a transzferral hazakeveredtünk. Éjfél előtt már itthon voltam. Úgy érzem, még maradnom kellett volna. Ott, messze innen. Az út elérte a célját. Nem az a lényeg, hogy mindent megmutassanak az idegenvezetők, mert ennyi idő alatt azt nem lehet. Kedvet akarnak csinálni ahhoz, hogy visszatérj még. Jelentem, sikerült.




Az út során többekkel is összebarátkoztunk. Sorsok, életek, melyeknek most már van egy közös pontja. Néhányukkal elérhetőséget is cseréltünk. Remélem, tartjuk majd a kapcsolatot, és egyszer még legalább együtt fogunk utazni! Ami azonban biztos, már lassan ismét nézegethetem az idei katalógust, hogy legyen kiszemelt a jövő évi körutazásra is. Nem lesz nehéz jót találni, választani viszont annál nehezebb.