Hiba

Hanghatás: Brrrrr, nyeeeheheeek, nyííísz, grkgrkgrk, úúúíjjúú-úúúíjjúú...

Szóval valami ilyesmi játszódik le bennem. Nem értem, nem értem, nem értem, gebedjek meg, ha értem. De az is lehet, hogy csak én komplikálom túl a dolgot. Vagy szimplán elege lett, és kerül. Vagy tényleg csak a fesztiválozás miatt. Rövid, csupán egy-két szavas, mondatos válaszok, amikor alig várom, hogy írjon. Aztán eltűnik, és csak másnap ír. Néha két órán át folyamatos levélváltások, de egyre ritkábban. Annyira bennem van, hogy megírni neki a szétszórt gondolatfoszlányokat. De nem akarok számon kérő lenni. Nem akarok követelőző lenni. Nincs is jogom hozzá. De úgy megkérdezném, hogy miért... Kerül, vagy csak így jött ki a lépés? Ha igen, akkor mit rontottam el? Hol hibáztam? Miért...? Miért...? Miért...? Csak játék az egész, komédiának induló tragédia, vagy még annyi sem? És ha annyira őszintének tartja magát, akkor miért csak lebegtet dolgokat, miért nem ragadja meg, vagy ejti le és engedi el velem együtt? Vagy miért tart talonban?

A legfőbb kérdések talán önmagamnak is szólnak. Miért és hol rontom el mindig? Miért olyanokkal kezdenék, akikről előbb vagy utóbb, de kiderül, hogy semmit nem akarnak tőlem? Miért kínzom magam ezzel folyamatosan, és miért nem találom meg már azt, aki mellett nem merülnek fel ezek a kérdések?

Az este régen mindig alkalmas volt arra, hogy úgy rendesen depizzek. Most vagy munka előtt lovalnám bele magam, és akkor csak magammal és másokkal tolok ki, vagy marad minden harmadik este, amikor meg örülök, hogy aludni tudok. Nem jó ez így. Sehogy nem jó. Sehogy nem akar úgy alakulni, hogy jó legyen...