Gondoskodás

Az én drága, kicsivel több mint 2,5 éves öcsikém nagyon jószívű, és már most meglátszik, hogy ő bizony igazi férfi lesz. Határozott, van akarata, ugyanakkor kedves, figyelmes és odaadó is. Megosztja a gyümölcsöt és a csokit is, ha olyanja van. De csak akkor. És néha meg is etet - akkor is, ha nem kellene. Mint ahogyan most is történt.
Felállt a hátam mögé, majd leült, s csak úgy nyomott neki az asztalnak, miközben már inkább támaszkodtam ülő helyzetben, mint ültem. Így nem nehéz a jó erős fokhagymát rosszul lenyelni. Úgy, hogy a fülbe is sugározzon a fájdalom. És még küzdök, rám kerül a sor, csak úgy nyomja bele a paradicsomot a számba - fulladásig, úgyhogy küzdhetek mással is. És mivel figyel rám, miután felálltam az asztaltól, hogy talán úgy levegőt is kapok, elosztogatja anyának a vacsorám maradékát. Egy mondatban összefoglalva: etet is, de vigyáz is a súlyomra ez a kis kópé. Hát mi ez, ha nem gondoskodás?!