Repülőnap

Huhhh...
Ha csak ennyit írnék, azt hiszem, ezzel is sokat elmondanék arról, milyen is volt a tegnapi repülőnap. De mivel ebből semmi részlet nem derül ki, íme néhány plusz információ. Kezdjük azzal, hogy péntekről szombatra való éjjel a második éjszakámat nyúztam. És mikor láttam, hogy itt már nem érdemes aludni, mint a rétestésztát, úgy nyújtottam a műszak hosszát. Igaz, az utolsó néhány anyag alatt már bakkant a fejem, de sikerült legyőzni a holtpontot, és bő másfél órával az indulás előtt már azon gondolkodhattam, hogy ha én most beülök egy kád vízbe, az elálmosít, vagy felfrissít majd. Szerencsémre utóbbi valósult meg. Háromnegyed 6 környékén már a kocsiban ültem, nem kellett vezetnem - csak mindenki megnyugtatásáért írom. Harsánynál fotózkodtunk a szalmababákkal, majd indulás folytattuk kalandos utunkat Kecskemét felé. Kb. egy óra teljesen kiesett, akkor aludtam. Ami nem is volt baj, csak mindig felkeltem arra, hogy nyitva a szám... Szolnoknál több időt töltöttünk, mint kellett volna. Ugyanis sikerült eltévednünk, majd nehezen kikászálódni az azóta fogalommá vált városból. Jelige: sehol egy normális tábla. Nagykőrösnél aztán dugóba keveredtünk, és egy bő órát araszolással töltöttünk. Aztán megérkeztünk a parkolóba. Ha valami negatív volt a napban, akkor ez volt az, de ez nagyon. Ugyanis bő 20 percig álltunk a semmi közepén, miközben özönlöttek az emberek, és csak remélhettük, hogy feljutunk majd a buszok egyikére, amiről fogalmunk sem volt, hogy mikor jön. Aztán egyszerre 10-12 jármű jött, felvette az utasokat, és indultunk a reptér felé. Leszállás után pedig séta a tűző napon.

Innentől a szlogen csak ennyi lehetne: "Nézz, nézz az ég felé..."
Gyönyörű gépek, csodás repülések, attraktív bemutatók, fotózás, párakapu, megsülés, párakapu, bámulás, fotózás, tapsolás, párakapu. Na jó a párakapuból elég sok volt még, meg a szájtátásból is. Három program volt, ami nagyon lenyűgözött. A török, az olasz és az orosz kötelék zseniális volt. Az olasz azért, mert tíz gép azért mégiscsak tíz gép. A török és az orosz azért is, mert alattomosan hátulról is támadtak. A test beleremeg, és adrenalintól vezérelve kiáltanád a sípolandó után, hogy ez mekkora volt. Egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, lenyűgöző érzés és élmény. És leírva csak keveset ad vissza. Ezt át kell érezni!!

Aztán eljött szépen lassan a kapuzárás ideje. Séta a bejárathoz, onnan a pusztába, várni a buszokat, amik elvisznek a parkolóhoz. Ez már szervezettebben ment, mint délelőtt. Közben a szúnyogok csak úgy válogathattak az étlapról. Azt hiszem, valamikor fél 9 táján indultunk haza. Szolnoknál ismét eltévedtünk, bár sokra ebből nem emlékeztem, mert itt már nem igazán bírtam a kb. egy órával megszakított bő 30 órás fennlétet. Olyan éjjel 1 magasságában értünk haza.

Szép volt, jó volt. És remélem, a következőre is sikerül eljutnom!