Családom és egyéb...

Ma háromszor folytak a könnyeim, negyedszer csak majdnem. És még jön az éjszakai javítgatás...

Első: Hagymapucolás.

Második: Munka során Észak-Korea kapcsán volt két cikk. Az egyikben ecsetelte az egyik megszólaló, hogy ha négy ember ott kint beszélget, akkor abból egy legalább rendőr. Erre a következő cikkben Nógrádi György ezt mondja: "...itt elhangzott, hogy négy ember megy az utcán és Napóleon annak idején azt mondta, ha két férfi két percnél tovább nem a nőkről beszél, azok vagy hazaárulók, vagy homokosok."

Harmadik: Apa azt mondja, minden szar neki jut. Mindezt azután, hogy megelégelte a WC-tartály csöpögését. Aztán bement öcsémhez, próbálta a szobában tartani. Erre mondja anya, hogy az csak az egyik verzió. Merthogy apám azt mondta, kell neki 5 perc, ne zavarják. Ebből egy cifra óra lett. Ugyanis nem sokkal azután, hogy kizárta a vizet, öcsém elintézte magát. Úgy igazából, lapockaközépig. Aztán mikor a gyerek már rendbe volt ("Még jó, hogy feltöltöttem a popsitörlőt!") anya észrevette, hogy nemcsak a gyerek lett csupa kulimáz, hanem a lepedő és az ő pólója is. "Még hogy apádnak jut minden szar munka!"

Negyedik: a múltkori bejegyzésben megemlített boríték tartalmát egy megjelenés követett, mely nem járt persze sikerrel. Vagyis mégiscsak adódott valami: a kislábujjamon belilult a köröm alsó fele. Öcsi meg persze szeret az én lábamon állni, mert úgy magasabb...

Tudtam én anno, hogy túl gyors az a fellángolás, de nem tudtam mást tenni. Miután az előző még garanciális volt, le kellett vásárolni az árát. És akkor megláttam. Szép kivitel, kicsit szűkülő, de kocka orr, nem túl magas sarok. És ez a szerelem azóta is gyakran megkínoz. Hol a sarkamon, hol a lábujjamon. De ez az egyetlen valamire való és nem túl magas fekete cipőm. Amitől még jobban elszoktam azóta, hogy nem töltök el félnapokat lábbeliben. Hacsak a mamuszt nem nevezhetjük annak...