Hosszú barátság után idén, vagyis tavaly sor került arra, ami még nem volt. Az egyik hölgyeményt általános első, a másikat pedig ötödik óta ismerem, s a barátságunk azóta is tart. Ennyi év után először szilvesztereztünk közösen, egy apró, de annál jobb hangulatú házibuliban. Egyetlen egy férfi volt a társaságban, akit néha kicsit sajnáltam, mert néhány csacsogásba nem tudott belefolyni. Az est egyik fénypontja a méltán híres és hírhedt Activity volt. Néhány feljegyzett feladvány, melyek elmutogatásának illetve lerajzolásának megoldását bárkitől szeretettel várom.
Rajzolás:
- felderítő repülés
- arkádjáték
- agárkutya
Mutogatás:
- uborkaorr
- négylábú
- és az abszolút kedvenc, amit természetesen nekem kellett végrehajtani: dunsztkötés
Az éjféli Himnusz és pezsgőzés után előkerült egy pakli magyar kártya. Amit sikeresen felhasználtunk játékra és vicces jóslásra is. Ismét sikerült jó kis sztorit kerekíteni! Aztán felelevenítettünk egy régi fajta jóslást, amit még anno a Balatonon játszottunk rengeteget, úgy 10 évvel ezelőtt. Érdekes eredmények jöttek ki. Aztán majd meglátjuk... :)
Én pedig most készülök, mert mindjárt indulhatok angolra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése