Szélmalomharc

Sötét van, de nincs éjszaka. Köd van, de nincs sem ősz, sem korán reggel. Büdös, szmogos a levegő. És hiányzik a napfény. Mindez rányomja a bélyegét a napomra. Ismét. Kicsit csapongó a hangulatom máma. És nem úgy történnek a dolgok, ahogy elképzeltem. Mert ha valamibe belekezdek, vagy épp a kezdés előtti pillanatnál járok, mindig történik valami, ami megzavar. Egy mondat, egy telefon hívás, valami zaj. Ami késlelteti a dolgok elindulását, haladását. Vagy csak szimplán kizökkent az aktuális gondolatvilágomból. Mindeközben a belső hang ostoroz, hogy "Kezd el! Csináld! Itt az ideje! Ne halogasd!", de nem elég hangos. Még nem. Hiába szid, csak hallom, értem, felfogom, de elutasítom. Ő harcol. Ellenem. Én harcolok. Ellene és a körülmények ellen. A körülmények meg... Mintha összeesküvés lenne az egész. De mindennek megvan az oka. Csak arra kell rájönnöm, hogy mi...