2010. június 17., csütörtök

Vége

Hétfőn isteni jel hatására nem adtam le a szerdai szigorlatot. Reggel úgy ébredtem, hogy nem érdekel, nem tudok semmit, és nem kell ez most nekem. Azonban a net hiánya közbeszólt. Üsse kavics, egész délutánig nem tudok se kincset keresni, se a Farmeramas farmomat megmunkálni, akkor már a szigóról sem jelentkezek le, nekiállok tanulni. Kedden már vagy-összejön-vagy-nem hangulat uralkodott. Szerdán pedig úgy voltam vele, hogy kihúzom a tételt, meglátom érdemes-e nekirugaszkodni, és ha nem, hát az sem baj, majd megyek legközelebb, és legalább leválthatom anyát a kerti ügyeletben, hiszen ő úgyis tornára menne. Nem így történt. Az első tétel elég szájhúzogatós lett. A második viszont... Fél éve jegyzeteltem ki. Szerda reggel átolvastam. És mikor kihúztam, csak úgy ömlöttek az emlékek, hogy mi volt, és hogyan, és milyen kultúrák is éltek Mexikó és Közép-Amerika területén. Kijöttem a teremből, és olyan 1,5 órát vártam, mivel az utolsó szigorlatozó után beszélték meg csak a jegyeket. Jó indulatúak voltak, azt meg kell hagyni. A végeredmény: nagy antropos szigó 4!! Ez azt jelenti, hogy ha minden igaz, minden tárgyam megvan. És már nem nagyon odázhatom el a szakdoga írást.
Az egészet csak ma fogtam fel talán valamennyire. Úgyhogy ünneplés gyanánt rendeltem is néhány könyvet a bookline-ról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése