Tegnap zárótanításon voltam. Nem másén, a sajátomon. Előtte még ugyanannak az osztálynak tartottam 2 órát Móricz novelláiból, amikor is kiderült, hogy hát bizony nem túl sokan olvastak. Vagyis 2 ember kivételével senki nem olvasott. A vezetőtanárom nagyon mérges lett, és először szólt bele az órámba: a 2 kivétellel mindenki karót kapott, és kijelentette, hogy ez ezek után háború, és megnézhetik magukat a félév további részében, főleg ha a 4. órára nem olvassák el, és nem érdekli, hogy közben matek is van. Oldják meg! Ennek köszönhetően szünetekben olvastak, és az Úri murit nem adtam le, hogy akkor is legyen valamennyi idejük.
A nőnapi köszöntő után (ami nagyszünetben volt) elkezdődött a zárótanításom, ami közben nagyon jól éreztem magam. Többek között azért, mert tudtam, hogy elolvasták a Szegény embereket. Másrészt pedig nem volt gond a fegyelmükkel sem. A feladatok jól sikerültek, a villámfeladat különösen. Az óra utáni értékelésben rengeteg kedves szót, és nagyon sok dicséretet kaptam a vezetőtanáromtól és az igazgatóhelyettes úrtól is.
Egy jól sikerült nap, jól sikerült zárótanítással. És ez az egész gyakorlat rádöbbentett arra, hogy szívesen lennék tanár.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése