2009. december 19., szombat
Árok
Első gyakorlásom a havas úton szerencsére szerencsésen megoldódott. Délelőtt az egyik Coop bolt volt a célpont, amitől kb. 5 percnyi sétára sikerült csak parkolót találnunk. Semmi baj, a séta úgyis jót tesz, bár a lábam kicsit átfagyott, mivel csak sportcipőben vezetek. Jól fel is pakoltunk visszafelé, így kicsit tovább tartott, amíg visszaértünk. De mivel jól ment a vezetés, meg úgy tetszett az egész, úgy voltunk vele, hogy kocsikázzunk még! Így az irányt ahelyett, hogy hazajöttünk volna, Tapolca irányába vettük. Csináltunk egy fordulót, majd behajtottunk egy majdhogynem teljesen üres (csak egy busz volt ott) parkolóba, amin szépen le volt taposva a hó. Rutinoztunk kicsit, és kipróbáltam az ABS-t is. Aztán jött egy feladat, amit apa dobott fel: padka mellett tolatás. Eddig minden príma volt. A következő pedig még mindig tolatás volt: kanyarodva, át a másik parkoló részbe. Na itt kezdődött a gond. Mivel mindezt kevés gyakorlat híján lassan kellett csinálnom. És a hó is beterített mindent, nem gondoltuk, hogy ott nem nagyon fogunk átjutni. De a hátsó kerék át is ment az árkon, majd az autó közepe is, ám az első kerekekkel fennakadtunk. Vagyis inkább lent. Az árokban. És se előre, se hátra nem tudtunk kijutni. Állt tőlünk nem túl messze egy teherautós, aki kb. baszott segíteni. Aztán apa egy nagyobb Fordnál próbálkozott. A tulaj felesége mondta, hogy mindjárt visszaér a férje, és segítenek. És ki is húztak! Bár a helyzet reménytelennek tűnt, de mindenféle karcolások és törés nélkül megúsztuk ezt a kalandot.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése