2009. december 28., hétfő

294

Szép szám. Nem, direkt nem kerekítettem 300-ra. De vajon mit is jelenthet? Eddigi írásaim számát? Meg sem közelíti még ezt. Az égen a csillagokat? Na ezt meg pláne nem. Kilométert jelent talán? Bezonyám! Méghozzá 2 nap alatt levezetett kilométert. Ez ugyanis a tegnapelőtti Miskolc-Beret-Miskolc lakástól kapuig (82), és a tegnapi Miskolc-Füzérradvány-Miskolc, szintén lakástól kapuig (212) levezetett út összessége.
Az első úttal kapcsolatban: a halmaji elágazásig, vagyis az M3-on szinte semmi gond az úttal, nincsenek kátyúk. A körforgó után viszont néha a szemközti sávban cikáztam, és próbáltam a kátyúkat kerülgetni. Visszafelé pedig cseppet vakított az aszfaltról visszaverődő napfény.
A második útnál szerencsére felhős, de csapadékmentes idő volt. Odafelé kb. 15 perccel tovább tartott az út. Ez köszönhető az ismeretlen szakaszoknak, valamint annak, hogy odafelé még csak gyakoroltam, miként is kell a váltót a legmagasabb fokozatba tenni. Visszafelé pedig már mentem 110-zel is, igaz csak rövid ideig, az még cseppet gyors tempó nekem a 2 hónapos jogsimmal... A 37-es néhány része egyszerűen borzalom, egyes esetekben 4 kerék a kátyúban, és nem lehet kikerülni... Ja, és találkoztunk útjavítókkal. A javítás abból állt, hogy vagy 2 lapát kavicsot mindenféle egyéb anyag nélkül beleöntenek a kátyúba, majd mennek tovább. Néhány ilyenbe belehajtottam. Úgy repkedtek az aprószentek, mint a kavicsok a kátyúból kifelé. De szerencsére épségben hazahoztam a családot és a kicsikocsit. És már a mumus körforgókat is szebben vettem, mint odafelé.
Bár ma mentünk volna vásárolni, megmondtam, hogy imádom Fruzsit vezetni, de ma szünnap van.Még mindig kisebb izomlázam van...
És remélem, hogy az elmúlt 3 éjszakát követően most jól fogok aludni, és a szobainast sem fogom felrúgni vagy kerülgetni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése