2009. október 28., szerda

Sláger Rádió

Eredetileg úgy terveztem, hogy kisebb kommentet írok a tegnapi balekvizsgáról, ami ma hajnalban, 4.05-kor ért véget, ugyanis ekkor mentek át a tanszéken az utolsók. Azonban bekapcsolva a gépem rákattintottam az egyik híreket összegyűjtő oldalra. Megdöbbentett, amit ott láttam.

Évek óta szinte napi rendszerességgel hallgatom a Sláger Rádiót. Attól függően, hogy éppen hogy alakulnak a napi dolgaim, reggel, délben, este és éjszaka is a műsoraik szólnak, legyen az a Bumeráng, Csizi, István Dani, Juhász Gergő, Vas Maya, Gaják Petra, Pilán Éva vagy nagy ritkán (igen, akkor általában már vagy még alszom) Kalácska Gábor műsora.
Feldobtak, amikor szomorú voltam. Melengették szívemet, mikor jótékony tetteket hajtottak végre. Megnevettettek, amitől időnként félre nyeltem, pláne amikor a reggeli órákban már megint éppen akkor kerültek elő a mellékhelységhez kapcsolódó témák, amikor éppen reggeliztem. Együtt örültem velük. És most sokakkal együtt szomorkodom az ORTT dühítő döntésén, mely szerint elvették a Sláger Rádiótól a frekvenciát.
Helyette, ahogyan azt Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatójának sajtóközleményében olvasható, egy politikai beszélgetős műsoros valami lesz. Egyetlen rádió volt kicsiny hazánkban, amelyiken naponta egyszer hallhattuk a számokat, amiken a szüleink és mi is felnőttünk, és nem a mai tücc-tücc szarságok szóltak minden második órában. Ezt veszik el ezzel a döntéssel tőlünk. Hát igen. Ismét elmondhatjuk, hogy ami jó, azt el is basszák ebben az országban.
Egy viszont biztos. Abban a pillanatban, amikor a Sláger Rádió megszűnik sugározni, én is kikapcsolom a rádiót. Előítéletes vagyok, de engem nem érdekel a két új valami. A rádiók azt követően már csak porfogók lesznek nálam, bár nagy valószínűséggel elő fog még fordulni, hogy reflexként bekapcsolom még, várva a már megszokott hangzást. És akkor ismét és ismét csalódni fogok a hazai döntéshozásban.
Az ORTT tagjai pedig tehetnek egy szívességet, és felköthetik magukat szépen sorba a villanypóznákra. Vagy ha tudnak, aludjanak nyugodtan azzal a tudattal, hogy több millió ember hétköznapjait sikerült tönkretenniük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése