Csempé(s)zés

Tegnap történt, hogy este Zsú felhívott. A mondanivalója lényege kb. az volt, hogy mit szólnék hozzá, ha holnap csempézni kellene egy Miskolc címert. A válasz nagyjából miért ne volt. Így ma délre az emeszpé székházba voltunk hivatalosak. 1x1-es csempe darabokból kellett kiraknunk a címer egy részét: egy ív 16 darab 29x29-es részből állt, és összesen 9 ilyen minta volt. de megnyugtatásul: nem nekünk kellett mindet kirakni. Mit is mondjak? Jó meló volt! Legalábbis olyan pepecselős, amit én élvezek, hiszen a keresztszemes miatt jobban át is láttam (Fucival együtt) a mintákat. 6 óra alatt majdnem sikerült 2 teljes ívet megcsinálnunk, ennek híja csupán annyi volt, hogy kevés piros csempénk volt. Őszintén? Élvezném (egy idő után), ha az egyetem elvégzése után ilyen munkám lenne. Igen, tudom, megint szakmát tévesztettem (mint már annyiszor mondhattam is ezt a mondatot...).
Aztán a pezsgő-kávé-pezsgő kombináció annyira jót tett, hogy mire Gergő kitett hármunkat (Zsút, Fucit és engem) az Avas közepén, cseppet készen voltam. Csupán annyira, hogy 23 év után először sikerült az, amire mindig is kíváncsi voltam, vagyis a rajtam lévő cipzáros pulcsit a kabátommal összecipzároznom. Azt hiszem, ez jelentette a "Három Grácia" estéjének tetőfokát. Nagy nevetések után szétváltunk. Fuci várt velem egy buszt. Majd még egyet. És a következőt. Meg az azutánit is (talán). Végül felvetette, hogy mi lenne, ha az egyik gyógyszertár alatti vendéglátó helyre betévednénk. És "véletlenül" sikerült is ez, fejenként 2.5 üveg sör elfogyasztását követően, ami nagyon jót tett a pezsgő-kávé-pezsgő kombináció elfogyasztása után. Annyira, hogy most alig találom el a megfelelő betűket, és nagy valószínűség szerint lesz néhány (?) nagyon értelmetlen mondatom is. De annyi minden kavarog most az agyamban, és túl gyorsan ahhoz, hogy leírjam, pláne ilyen állapotban. Ugyanis egy buszmegállóval hamarabb leszálltam, hogy hátha józanodok egy picit, és nem is kell olyan sokat felfelé sétálni akkor, nadehát ez nem vált be annyira.
Szóval ott jártam, hogy Fucival beültünk a gyógyszertár alatti helyre, ami nagyon is kulturált és hangulatos. Azzal együtt, hogy néhány srác megállított a kétbetűs kitérő után, hogy mit csinálok akkor, ha már nem kell több ital. Mondom, akkor nem iszok tovább... De a lényegtől már megint elfelé pötyögök. Szóval Fucival beszélgettünk. Elég sokat. Sokmindenről. Olyan dolgokról, amelyek mindkettőnkhöz, vagy valamelyikünkhöz közel állnak, illetve nem tudjuk hová tenni, vagy megvitatásra alkalmasak; de a legtöbbet a "pasitéma" tette ki.
És mostanra haza értem, alig tudok pötyögni. És bekapcsoltam a slágert. Egy, számomra sokat jelentő szám szólt rajta Cserhátitól: Hamu és gyémánt. Nagyon bennem van az érzés, hogy ezt egyszer elénekeljem annak, akinek kell. Akiről tudom, hogy "megérdemli". ÉS van néhány szám, amelyeket egyszer szeretnék viszont hallani. Legyen az majd az eljegyzésünk, esküvőnk, vagy valamelyik évfordulónk. Nemcsak az a lényeg, hogy mikor, sőt! Egyáltalán az, hogy előadja. Szívből. Mert így érez. Az egyik Demjéntől a "Szerelem második vérig" című szám. Azt hiszem, nem kell magyaráznom a szövege miatt, hogy miért jelent nálam egy esküvel hasonlító dolgot. A másik pedig a "Vallomás" című szám. Talán jobban felismered, kedves olvasó, ha úgy írom, "Az vagy nekem..." De túlságosan elmentem már alkoholosállapontban-romantikus állapotba, és bár terveztem egy mail megírását, jobban teszem, ha magamban tartom a dolgot.