Amennyi látszik...

Kezdem elhinni, hogy apának egy dologban nagyon igaza van...
Na, de kezdjük az elején. Ma voltam vezetni. És jó szokásomhoz híven hiába kelek fel magamtól vagy a telefoncsörgésre korán, mégis mindig az utolsó pillanatban kell elkezdenem készülődni. Mert eltrécselem/netezem/szórakozom az időt. Jó, most az is benne volt, hogy vártam, hogy a szüleim végre lemenjenek a kertbe, és nyugodtan tudjak készülődni. Igenám, de apa hazajött amikor már a cipőt húztam volna, hogy az egyik szomszédtól, aki visszaadja a kertet, vett egy ásót, és hozzak már ki neki 500 Ft-ot. Jó, persze, miért is ne (közben gyors pillantás az órára, hogy ajajj, megint mindjárt lekésem a buszt). Mivel kicsit megkavart, a sportcipőm helyett a csizmámat vettem fel... Nem vettem észre, hogy kopog, sem azt, hogy hosszan melegít, és még azt sem, hogy az 5 centis sarok miatt (amihez nem vagyok hozzászokva) kicsit fáj a sípcsontom, amikor sietek benne... És mikor esik le, hogy mi van a lábamon??? Amikor a Népkertet is elhagytam busszal, és kb. 15 perc kellene, hogy hazaérjek, és ennyim van odaérni a Felügyeletre... Nagyszerű, gondoltam, megint sikerült alkotni egy nagyot. Leszállás után spuri a Centrumba, ahol vettem egy drágának mondható tornacipőt... (cseppet sokalltam az árát, de a szükség néha törvényt bont... csak az a szép, hogy abszolút nem hordok ilyet, úgyhogy ha kell valakinek egy 38as tornacsuka, sikítson, csak egyszer volt, 1 óra vezetésre a lábamon!!) Szóval, odaértem csepp késéssel, és vettem át a cipőt. Az oktatóm meg közölte, hogy abban a csizmában is vezethettem volna... Mondom nem baj, üsse kő, de legalább ennek lapos a talpa. Aztán hazafelé eszembe jutott, hogy nem kéne szembesülniük az agyamentségemmel és a pár cipővel... Szerencsém volt, nem voltak itthon, nemrég értek csak haza... Majd holnap elmondom anyának, segítsen elrejteni.
De azt hiszem, igaza van (legalábbis ebben az esetben) apának: "Annyi eszed van, amennyi látszik. Semennyi." Vagy még annyi se...