2009. október 30., péntek

3 rossz

Tegnap Múzeumpedagon játszottunk. A lényeg az első körben az volt, hogy amíg a csapat fele kint várakozott, addig a másik fele átrendezte a termet, és nekünk bekötött szemmel kellett tájékozódnunk a labirintusban, majd mi variáltuk át a termet, és ők tapogatóztak. A második körben pedig azonos súlyú kockákat kellett csukott szemmel összepárosítani, majd az azonos tapintású és illatú/szagú dolgokkal is ezt kellett csinálni, mindezt persze bekötött szemmel, a párunk irányításával. Jó móka volt, 22-23-24 évesen játszottunk, és még élveztük is!!
Azonban megtörtént rövid időn belül a harmadik rossz.
1, Ellopták a növényeinket
2, Az ORTT elvette a Sláger frekvenciáját
3, valamelyik kendőt nem szerette a szemem, és mivel már este éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, nem maradtam a Kisbót koncertre. Cserébe viszont reggelre szép nagy árpa lett a szememen. És mivel szerencsére van kivezetője, időnként úgy nézek ki, mint egy csipás macska...
Most már valami nagyon jónak kellene következnie, csókolom!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése