Szoptóberfeszt helyett

Megint a Rocktóberfeszt időszakát éljük. Szeptemberben. No comment, mert az nem lenne szalonképes. Ellenben ma, vagyis már tegnap az idei évi nemzetközi Fuci-nap került megrendezésre. Ismerősök, jó barátok, Liget, alkohol. Mi kell még? Hiszen elég az, ha az ember jó társaságban van, és jók a témák, amikről szó van. Ahogyan fogyott a szesz, fogytak az emberek is. Na nem azért. A híres-hírhedt miskolci közlekedés átka, hogy van egy bizonyos időpont, amikor egy másik bizonyos időpontig csakcsupán két lehetőség van arra, hogy eljussunk egyik helyről a másikra: taxi vagy lábbusz. És emiatt bizony többen is úgy látták, hogy idejekorán távoznak. Hogy én miért is nem vagyok ott? Ennek egyszerű az oka. Az ünnepelttel úgy döntöttünk a saját érdekében, hogy immáron ideje hazafelé venni az irányt. Először a lábbuszra gondoltunk, amiből taxi lett. De legalább hamar itthon vagyok. Mielőtt elindultunk, volt Fucival egy érdekes, ámde lényegre törő beszélgetésünk.
J. R. Ward könyveiről, illetve Csernus A NŐ és A FÉRFI című munkáiról a későbbiekben tervezek majd egy hosszabb, alaposan átgondolt bejegyzést. Ezek kapcsolódnak erősen a beszélgetés témájához, megvilágítanak dolgokat. Kezdjük az előbbivel, ebbe ékelődve kerül majd néhány dolog, aminek ihletét A nő-ből merítettem, már amennyit sikerült elolvasni eddig.
J. R. Ward könyveiben a vámpírok modern, rappel és technóval, droggal, és csúcstechnológiával felszerelt világában találjuk magunkat. Mindegyik könyv egy-egy vámpír harcos történetét mutatja be, szemszögéből közelíti meg a történetet, miközben az idő folyamatosan halad előre. Azonban ez mind csak máz. Ha lecsupaszítjuk az egészet, akkor két dolgot látunk: férfit és nőt. Bár tudjuk, sejtjük, hogy a végén minden happy lesz, ennek ellenére is folyamatos buktatókat vannak, amikkel az adott kötet főszereplőinek meg kell küzdenie. Egyetlen dolog nem változik. A férfi férfiként viselkedik, tud udvarolni, jelzéseket adni, szeretni, és NEM VÁRJA EL, hogy a nő fusson utána. És ez az, amire sok nő vágyik. Hogy meghódítsák. Itt nem méregdrága ajándékokra és luxusra kell gondolni. Érintések, mozdulatok, mimika, szemkontaktus; igaz a sorrend fordított, de ezeket érezni, éreztetni kell. És a nő dolga, hogy mindezekre reagáljon, és viszonozza az érintéseket, mozdulatokat, mimikát, szemkontaktust.
Sajnos a mai világ egyik nagy hibája, hogy a férfiak elkényelmesedtek. Gondoljunk bele. Hány férfi van, aki kezdeményezett a kapcsolat elején?! Hány férfi van, aki nem várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön?! Egyre kevesebb. Főleg, hogy a mai fiatalok közül némelyikről nemhogy azt nem lehet eldönteni, hogy melyik nemhez vonzódik, hanem azt sem, hogy melyikhez tartozik...
Most komolyan. Mitől férfi egy férfi? Attól, hogy szőrös, büfög, fingik, és valami lóg a lába között? Vagy attól, hogy FÉRFIKÉNT viselkedik, és meg meri tenni az első lépést?! Félreértés ne essék, nem akar senki sem egy szentet.
Hiszem, hogy nem vagyunk kevesen, akik azt érzik, hogy rossz századba születtek. Nem kell sokat visszamenni az időben, bőkezűen 100 év is megteszi. Amikor még volt udvarlás. Amikor nem a nő rohant a férfi után. Amikor a jelzések egyértelműek voltak, és nemcsak tudtak is mit tenni az emberek velük, hanem világos is volt számukra, hogy mi mit is jelent.