2009. szeptember 24., csütörtök
Hospitos megbeszélés 1.
Ma reggel (mint már korábban is említettem) korán keltem. 7.55-kor indult a busz, amivel mentem, vagyis mentünk, még pontosabban mentünk volna, ugyanis csak én voltam rajta. Nem, nem egyedül az üres buszon. Csak Fuci nem volt rajta, aki pedig a kísérőm volt. Ugyanis fogalmam sem volt, hogy van a suli. Így hát amikor a koliknál sem szállt fel, telefon elő. Miután felvette csak ennyit mondott "Bazd meg!", majd kb. 25 perccel azután, hogy leértem a végállomásra, ő is megérkezett. Utána irány a suli, ahol szerencsére nem pont becsengetésre futottunk be, hanem az óra kellős közepére, így nem kellett annyit várni. A vezetőtanárom nagyon jófej, segítőkész, és bár kevés órája van, még kevesebbet ajánlott, mert néhány osztályba inkább nem akar beengedni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Melyik suliban hospitáltok?
VálaszTörlésAz Eötvösben és az Andrássyban fogok.
VálaszTörlésBocsííííí! :)
VálaszTörlés