Várakozás

Ismét rájöttem, hogy az egyik legutálatosabb dolog a várakozás. Na jó, vannak kivételek, hiszen maga valójában gyönyörködtethet is, de úgy általában mégis gyűlölök várni. Legyen szó bankos, boltos, akármilyen sorbanállásról, dokiról, megígért, de nem teljesített jegybeírásról. És egy idő után gyűlölöm, ha valaki (vagy valakik) telefonhívására (hívásaira) kell várnom. Ez a valaki jelenleg az oktatóm, aki mintha elfelejtett volna. Úgy volt, hogy felhív azzal, hogy jövőhéten mikor mehetek vezetni. Igaz azt nem mondta, hogy mikor hív, csak kb. annyit, hogy majd. Ez volt tegnapelőtt. És még sosem voltam ennyi ideig ennyire rákattanva a telefonomra, hogy hívott-e valaki. Ha a lehetőségeket boncolgatom, akkor a következő esetek lehetnek:
a, minden mostanság vizsgázó tanítványa megbukott rutinból vagy forgalomból, és nem tud hová berakni
b, még mindig nem kérte el a kartonomat
c, elkérte ugyan a kartont, de rosszul adtam meg a számomat, és nem tud elérni
d, mivel nem én beszéltem vele, hanem közvetítők útján "tartjuk" a kapcsolatot, lehet, hogy nem is neki kellene hívnia, hanem majd nekem őt
e, türelmetlen vagyok, bár ez az eshetőség az összes többi mellé kapcsolható.
Mindenesetre örülnék neki, ha végre legalább az első óráról tudnám, hogy mikor lesz, a többit meg majd úgyis megbeszéljük még.

Mindezeken felül szeretném, ha esne egy kicsit az eső, és lehűtené az időt. Valamint el tudnám képzelni, hogy van egy saját erkélyem, ahová szabadon kiülhetek bármikor egy pohárral és egy üveg finom borral. Ez viszont csak azért nem valósulhat meg, mert bár van erkély, az nem a szobámból érhető el, és mert anya alkohol ellenes... Hát ez van, ilyen az élet. Azért annak is örülnék, ha nemcsak az oktatóm hívna fel, hanem valaki más is...