Terror
Tegnap késő este volt már, amikor hazakeveredtem Lindától. Úgy döntöttem, most már nincs gépezés, irány aludni. Nemsokára le is dőltem, és már közeledett az álommanó is, amikor valami igen furcsa hangot hallottam. Mivel nyitva volt az ablakom, gondoltam, valami vad berepült. A gond nem is ezzel volt, ugyanis lepottyant a párkányról, és ott zúgott tovább. Aztán egyszer csak, hirtelen, mintha valami a karomhoz ért volna. Régen pattantam ki ilyen hirtelen az ágyamból! Óvatosan visszamerészkedtem, de nem sokkal később ismét hallottam a "bzzzzzzz" hangot. Ekkor megelégeltem, hogy egy bogár terrorizál. Ablak becsuk, lámpa felgyújt, elemlámpa kézbe vesz. Végigvilágítottam a radiátor alatt, ahol semmit nem találtam. Utána a másik oldal felé. És ott volt egy bogár. Becserkésztem ismét, elkaptam zsepivel, lekapcsoltam a villanyt, és kiengedtem. Ismét úgy gondoltam, meginvitálom az öreg álommanót. Azonban valahonnét ismét jött a "bzzzzzzz". De azt hiszem, szerencsére csak elköszönni akart a bogár, mert többször nem hallottam.
Álom
Mint kicsit feljebb említettem, este Lindánál voltam. Éjszaka pedig ő az álmomban. Amire emlékszem: felvettem náluk a zoknis lábamra a cipőt. Aztán mikor hazaértem, csak a cipőm volt meg, alóla viszont a zoknim eltűnt. Az tudtam, hogy náluk még megvolt, nade hová tűnhetett, amikor nem is vettem le útközben?! Ott volt, itthon nincs. Azt tudom, hogy elmeséltem neki, hogy elhagytam a cipős lábamról a zoknimat, és nemcsak én értetlenkedtem, hanem ő is furcsán nézett rám...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése