2009. július 13., hétfő

Jogsi

Na jó, ha már létrehoztam életem második, és az előzőnél talán tartósabb blogját, irkálni is kezdek. Ugyanis belevágtam a nagy kalandba: jogsiszerzés.
Ma volt az első elméleti oktatás, és az egészségügyivel együtt jövőhét péntekig fog tartani. Aztán vizsgák, és akár augusztus elején is kezdődhet a rutin, majd pedig a forgalom. Kicsit félelmetes, hogy egy, a vezetéshez analfabéta hölgyemény (ha minden rendben megy - kopp-kopp-kopp), szóval hogy akár szeptember elejére-közepére eljuthat arra a szintre, hogy kiállítanak neki egy kis kártyát, amivel száguldozhat (egyenlőre csak gondolatban) az utakon, meg a járdán.
(Mj: vezetéshez analfabéta hölgyemény = én...)
Szóval az oktató jófej, lendületes, és úgy tartja az órákat, hogy nem is kevés poént belecsempésszen. Amit ma nagyon jól megtanultam: "Mindent szabad, ami nem tilos!"
Az egész oktatásnak egyetlen "hátránya", hogy hajnali fél 9kor kezdődik. Ennek értelmében
a, nem lehet túl sokáig ébren maradni
b, nem lehet délutáni szunyát beiktatni
c, meg kellett ígérnem, hogy mérsékelem az eddig sem túl jelentős bulizások számát addig, amíg az elméleti dolgok nem sikerülnek...


Ui: Úgy látom, sikerült egymás után kétszer is "Na jó"-val kezdenem az írást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése