Délutáni kalamajka

Mondhatni, egy szokványos délutánnak indult az egész (most ne részletezzük, hogy mi szokványos, és mi nem az)... A délelőtti oktatás után apával beszereztünk egy KRESZ könyvet. Hazafelé a buszon már ecsetelte, hogy anya egyetlen kérdésével felhúzta kb. egy órával azelőtt, hogy találkoznunk kellett volna. Az ominózus kérdés valahogy így hangzott: Nem késtél már el?
Apának sem kellett több, egy picit bepöccent, hogy felesége igazán ismerhetné már az órát, vagy figyelhetne, hogy ne kérdezzen hülyeségeket. Az alábbi dolgok pedig csak tetézték ezt a délelőtti kérdést, így kíváncsi vagyok a reggeli idegállapotára.

Anya a délelőtti vásárlás alkalmával vett két műanyag valamit (a nevét nem tudom, virágtartó-szerű vackeráj), amire elvileg futtatni kellene a növényeket. Igen ám! De ő azért vette, hogy megtámassza vele őket. A délutáni locsolás alkalmával megkérdeztem, hogy megöntötte-e a hűtő tetején lakó növényt (hozzá tette be az egyik ilyen műanyag vackot...) A válasz "Nem" volt, így hát székre álltam, és legnagyobb megdöbbenésemre, sajnálatomra és idegességemre észrevettem, hogy a csüngő növény legszebb ágát sikerült ugyan rögzítenie, ám az ennek következtében el is tört... (azóta már földben van, nade akkor is!!) A kiborulás nemcsak engem ért el, hanem apát is. Ezzel el is érkeztünk az első felvonás végéhez.

Második felvonás:
Apa munkába indul - kicsit hamarabb, mint szokott. Kiengedem, bezárom az ajtót, bemegyek a lassan már szokásossá vált "Na most már cincoghatunk!" felkiáltással, amikor a csendbe belehasít a csengőnk éles hangja. "Hozd a kulcsod és gyere le" - mondja apa, majd a lépcsőfordulóhoz lecsattogva konstatálnom kellett, hogy a második műanyag vacakkal is sikerült kárt okozni. Ráadásul egy olyan növény ága tört le, mely nagyon sokáig sínylődött, és nehezen tudtuk elérni, hogy jól érezze magát nálunk, vagyis a lépcsőházban (igen, ott fél méter néha rengeteget jelent). Most marad a remény, hogy a letört ága megmarad, és a volt matektanárom nevét viselő zöld sem pusztul el. Ezzel a mai napi történések egyik ága le is zárult.

Fiktív történet
(Az itt megjelent írás mindennemű megegyezése a valósággal...)
Történt az, hogy egy háromtagú család idősebb női tagja (vigyázz! Hekkertámadás! Csak hozzáértő személy felügyelete mellett engedd géphez!) úgy döntött, bekapcsolja a család régebbi gépét (mivel a másik szinte folyamatosan foglalt), melynek monitora is gyakran már csak egy vakító csíkot tud mutatni. Észrevette, hogy itt valami nem stimmel. Már az elmúlt héten is lassú volt a gép. Most meg még annyira se megy, mint a múltkor, a hárombetűs és kétszámos vírusirtó pedig folyamatosan jelez, és valami trójairól ír. Szólt is férje-urának, aki ritka alkalmak egyikeként megnyúló délutáni sziesztáját töltené az esti munkába menet előtt. Türtőztetett idegroham közepette vírusirtó elindít, végigfut, vírus látszólag kitöröl. Aztán kb. 2 percenként aktiválódik... Gép lekapcs, átállás csökkentett módba, vírusirtó elindít, futtat, és közben reménykedik, hogy sikerül kiirtani a trójait. Ennek eredményét majd holnap tudja meg, mivel szentül hiszi, hogy a gépnek az árt a legkevesebbet, ha egyszerűen csak kikapcsolják, miután a program végigért.
Miután az apa dolgozni megy, a család női tagjai vacsorához készülnek. A fiatalabb nem kérdez semmit (elég neki a növények miatt aggódni...), amikor az anyja megszólal:
- "Én csak munkát kerestem. Aztán pihenésként rákattintottam a szexlapponthura."
Döbbenet és röhögés után a tanács:
- "Ha már ilyen helyeket nézel, akkor legalább olyat, ami biztonságos."
- "Mondasz majd pár címet?"
- "Hehe! Nem!"
Na igen, ez az a téma, amiről talán az ember nemhogy a barátaival, hanem a szüleivel sem beszél... Vagyis inkább: velük végképp nem.
- "Nem tudom, jó-e, hogy apád dolgozni ment. Csak nem mondja el a kollégáinak!"...
A beszélgetés többi része felejtés és röhögés homályába veszett.